Camino Light (2011)

Camino Light 1 - Bilbaotól Leonig

2011. május 11, szerda

Már régóta kacérkodtam a Caminoval, de volt néhány dolog, ami visszatartott: egyrészt a gyenge vállam, ami egy fényképezőgéptől is megfájdul a nap végére, másrészt a tömegszállásoktól való félelem (már akkor sem tudok aludni, ha egy ember szuszog rajtam kívül a szobában, nemhogy ha 50 horkol) és végül az, hogy ha el tudnék menni 5 hétre egyhuzamban, akkor egy rakás egyéb célpont előrébb lenne a prioritáslistán. De izgatott az a táj, különösen, miután rájöttem, hogy ambiciózus útitervvel 13 világörökség is útba ejthető egy 8 napos úton.

Így hát vettem egy repülőjegyet Bilbaóba, és elhatároztam, hogy autóval vágok neki. A Lufthansánál annyi törzsutas pontom van, hogy azokból futotta egy Opel Corsa bérlésre és indulás előtt beszereztem egy Tomtom márkájú GPS-t is, hogy térképböngészéssel se vesszen semmi a drága időből.

A ferihegyi (pardon: Liszt Ferenc) reptéren most láttam először az új terminált - csillogni csillog, de pontosan ugyanúgy unatkozik ott az utas, mint eddig. Akik ezeket tervezik, nyilván még az életükben nem töltöttek el néhány órát egy repülőtéren, különben tudnák, hogy mire lenne szükség (csocsóasztal, olcsó internet terminálok, és még sorolhatnám).

Bilbaóba érkezvén felvettem az autót és egy lendülettel el is vezettem az első szálláshelyre, a Pension Aida közelében levő parkolóházba, San Sebastianba. Parkolás közben kicsit megzavart, hogy nem találtam a rückverct, de beálltam orral egy helyre és másnap reggelre halasztottam a probléma megoldását. A panzió szobái picik, egy vasútvonal mellett vannak, de tiszták, olcsók (37 euró) és az óvárostól mindössze 10 percnyi járásra vannak.

Jóval elmúlt 8 óra, mire becsekkoltam. Gyorsan ledobtam a cuccokat és körbejártam az óvárost - bár az agyam már csak egy dolgon tudott járni: mit és hol vacsorázzak?! San Sebastian ugyanis a világ egyik legjobb helye kajafelhozatal szempontjából, tulajdonképpen csak a vacsora miatt szálltam meg itt. A spanyol tapas helyi megfelelője, a baszk pinxto kipróbálása mellett döntöttem és némi kutakodás után a La Chuchara de San Telmo bárt választottam - és a döntés tökéletesnek bizonyult. Vacsora után hatalmas zuhé volt, de a pozitív turista ilyenkor nem csügged, hanem annak örül, milyen szépek is a macskaköves utcák az esőben.

2011. május 12, csütörtök

Reggel egy ínyenc reggeli után kicsit szorongva mentem a parkoló felé, hogy fogok kitolatni a helyemről. Útközben elhaladtam egy ingatlanügynökség előtt és kicsit megálltam végigböngészni a fotókat és árakat arra az esetre, ha itt ragadok. A parkolóőr se boldogult az autóval, így az első ötlet az volt, hogy majd kitolnak a helyemről - ez persze nem sikerült, így tovább próbálkoztak. Végül egy indiai bevándorló kinézetű srác találta meg azt a titkos gombot a sebváltón, ami a megoldáshoz vezetett. A parkolóház egy éjszakára 21 euróba került, néztem is egy nagyot.

A nap első programja (az első meglátogatott világörökség) a Yuso és Suso kolostorpáros volt, 2.5 óra vezetés Burgos felé. Pont akkor sikerült odaérnem, amikor mindkettő bezárt egy több órás sziesztára - ezt nem volt türelmem kivárni, így csak kívülről fotóztam le őket és mentálisan megdorgáltam magam, hogy az ebédidőnek nem néztem utána.

A következő program (második világörökség) Atapuerca volt. Ha van olyan mutató, hogy összekombináljuk a megközelítés nehézségét azzal, hogy mennyire nem látni az égvilágon semmit a világörökségből, Atapuerca biztos dobogós a UNESCO listán. Poros földutakon kellett zötykölődni világvége helyeken és csak utólag értettem meg a sok furcsa tekintetet, ahogy azok néztek, akiktől útbaigazítást kértem. A "látványosság" egy domboldalon levő néhány ásatás, ahol most épp nincs semmi, de ahol 2007-ben a kontinens legrégebbi, emberi jelenlétre utaló régészeti leletei származnak - néhány fog és egy állkapocs egy 1.2 millió éves európaitól.

Megnéztem a nagy semmit, aztán húztam tovább gyorsan Burgosba. Itt már nem voltam akkora lúzer, hogy ismét parkolóházba menjek, hanem az utcán álltam meg. Éjjel sehol nem kell parkolást fizetni és reggel is csak 9.30-10 körül kezd ketyegni az óra, mivel náluk kb. akkor kezdődik a munkanap. Bedobtam a maximális 2 órára 1.40 eurót és így másnap délig nem kellett törődni az autóval.

Burgosban a Norte y Londres Hotelben laktam, egy pöpec kis szoba az óvárosban, 55 eurós szobaárral. Két perc séta a katedrális, ami sajnos már zárva volt, de a kompakt kis óvárost körbejártam. Betértem két tapas bárba is: egy egyikben kagylót, a másikban a helyi ínyencséget, a véres hurkát kóstoltam meg, továbbra is minden tökéletes.

2011. május 13, péntek

Reggel a már a harmadik világörökségnél, a burgosi katedrálisnál kezdtem, melynek nagyságára jellemző, hogy hiába áll a viszonylag nagy téren, sehogy nem fér bele a kamera lencséjébe. Bent is elképesztő gazdagság fogadott - ha az emberek fele annyi energiát fordítanának a tízparancsolat betartására, mint amennyit belefeccöltek ezeknek a templomoknak az építésébe, akkor sokkal jobban állnánk.

Kicsekkoltam a szállásról és egy órácskát autóztam Covarrubias nevű faluba, ami a Lonely Planet szerint a tartomány egyik eldugott kincse. Már amennyire eldugott és titkos lehet bármi, ami az LP-ben benne van. Tény, hogy csinos kis falu volt, macskaköves utcákkal és gerendákkal díszített házakkal, ráérősen meg is ittam egy kávét egy hangulatos téren.

A következő megálló Avila volt, szintén világörökség óvárossal. Az itteni fő katedrális is roskadozik az aranyszobroktól, de a külvárosban található Santo Tomas bazilika jóval egyszerűbb, számomra szimpatikusabb román stílusban épült. Itt három kerengő is van, amiket imádok, úgyhogy ez igazán nekem való műemlék volt.

Innen még egy óra autókázás volt következő szálláshelyem, a Ceylan Hotel Salamancában. Nagyon egyszerű kis fogadó, de olcsó (39 euró), és csak pár lépés a Plaza Mayor, ahol este igencsak pezsgett ez élet.

Gyors séta után fantasztikus vacsora a El Pecado étteremben, aztán beszédültem az ágyba.

2011. május 14, szombat

Tele energiával ébredtem - ha nem tudnám, hogy Salamanca egyetemi város, akkor is érezném a bőrömön, olyan vibrálás van a levegőben. Az egyetemi komplexum képezi a világörökség részét (már az ötödik az úton), mivel a kontinens egyik legrégebbije. Bár azt terveztem, gyorsan körbejárom a fő épületeket, aztán indulok is tovább, kora délutánig bóklásztam az utcákat, olyan remek hangulat volt. Az egyik kedvenc épületem a városi könyvtár volt, csodálatosan hangulatos belső udvarral.

Az egyetem főépületében az útikönyv szerint nagyon látványos könyvtárat zárva találtam, lebattyogtam hát a jegyszedőhöz és a kétségbeesés, felháborodás és könyörgés olyan kombinációjával sikerült ránéznem, hogy azonnal előkapta a régi kulcsokat és már jött is velem vissza az emeletre kinyitni.

Miután végre sikerült elindulni a városból, Astorga felé vettem az irányt, ahol egy nevezetes Gaudi által épített templom áll, mely jelenleg múzeumként üzemel.

Az esti szállás Leonban volt, egy egyszerű hostelben (Hostal San Martin). Egy csendes, kedves szobám van, a folyosón közös fürdőszobával, és nagy közös társalgóval, 23 euróért szuper. Leon nem világörökség, de kényelmes megálló Salamanca és Santiago között. Elsétáltam a katedrálishoz és egy pillanatra arra gondoltam, hogy nem megyek be, annyit láttam már, de mivel nagyon erős szél fújt, mégis besétáltam. És akkor leesett az állam, sőt, hangosan felkiáltottam a meglepetéstől - pedig ilyenre nem nagyon emlékszem még templomlátogatások során. El se akartam hinni, hogy szinte csak véletlenül jöttem ebbe a városba és majdnem kihagytam a katedrálist - az egyik legszebb, amit valaha láttam. Óriási méretű festett üvegablakai uralták a hangulatot - bár szinte az egész fal ablakokból állt, mégis félhomály volt, és szinte ragyogtak a színes üvegfelületek. 128 ablak, 1800 m2-en, valami furcsa keleties hangulatot árasztva.

Még benéztem a San Isidoro bazilikába is, ahol az tetszett a legjobban, hogy minden üléssor előtt kis radiátor húzódott - itt biztos nem fagy le az emberek lába télvíz idején. Vacsora az El Tizon étteremben, véres hurka és fokhagymás rák, jobb nem is lehetett volna.