Camino Light (2011)

Camino Light 2 - Leontól Santiagoig

2011. május 15, vasárnap

Reggel csodálatosan kipihenve ébredtem, csak azon csodálkoztam, hogy melegek voltak a radiátorok. Az utcára kiérve aztán rádöbbentem, miért: majd lefagyott a kezem. A kocsihoz érve rögtön megnéztem a hőmérőt, 5 fok volt. Május közepén, Spanyolországban. A fürdőruha helyett meleg aláöltözetet és kesztyűt kellett volna hozni. Az se javított a helyzeten, hogy egy darab kávézó sem volt még nyitva - itt 10 előtt maximum a benzinkutaknál lehet inni egy feketét, addig durmol mindenki. Aztán azzal viccelt meg a GPS, hogy pont egy körforgalomban szakadt meg a kapcsolat, így jó néhány kört leírtam, mire visszajött az adás - addig próbáltam úgy tenni, mint aki direkt ezzel szórakozik, mosolyogtam a többi autósra és integettem a járókelőknek.

Másfél óra vezetés a következő világörökségi helyszín, Las Medulas. Itt kétezer éve rómaiak bányásztak aranyat és a tájékot feltúrva hagyták az utókorra. A furcsa alakzatú kis hegyeket csak gyalogosan lehet megközelíteni, így kénytelen voltam egy kicsit én is autó nélkül zarándokolni. Meglehetősen különleges a táj és szerencsére addigra hétágra sütött a nap is.

Innen a gyalogos zarándokok legszebb szakaszához hajtottam, 30 km-t ugyanazon az úton teszünk majd meg (itt ők is az aszfalton kutyagolnak) O Cebrerio és Samos között.

O Cebrerionál éri el a Camino Frances Galíciát és itt van a legkeményebb hegymászó szakasz vége. A falvacska 1300 méter magasan fekszik és kör alakú, nádfedeles régi házairól ("palloza") nevezetes. Ahogy az egyik házikóban berendezett vendéglőben a GPS-t töltöttem a fali konnektornál, picit kilógtam a megfáradt, hátizsákos túratársak közül.

Samos felé csodálatos tájon vezetett az út. Egyszercsak elhajtottam egy tolókocsis fiatalember mellett, akinek mindkét lába hiányzott. Egy egészséges társa haladt szép lassan mellett bicajjal, mintegy a forgalomtól védve társát. Nem bírtam visszatartani a könnyeimet, úgyhogy le kellett húzódnom kicsit pityeregni. Megfogadtam, hogy soha többet nem nyafogok apró-cseprő dolgokon.

Samosban egy kolostor lett volna a fő látványosság, de persze ott is épp szieszta volt. Amíg a környéken lábatlankodtam, szóba elegyedtem egy szlovén hölggyel, aki már 700 km-t lenyomott. A társa előző nap adta fel, annyira fájt a lába, hogy sajnos nem bírta ki a hajrát. Épp kinyitott a zarándokszállás, én is bekukucskáltam, de nem kívántam meg, hogy ott aludjak - vagy 50 emeletes ágy sorakozott szorosan egymás mellett egy teremben.

A következő megálló egy újabb világörökség volt, Lugo városa, hol a legjobb állapotban fennmaradt római városfal a sztár attrakció. Na, ezeket a világörökségi helyszíneket szeretem, ami érthető, könnyen bejárható, nem zár be sziesztára és még élvezetes is. Fel lehet menni számos ponton a széles fal tetejére és jó fél óra alatt körbejárni a 2.1 km hosszúságú fal tetején az óvárost. Közben az ember bekukucskálhat kertekbe, lakásokba, a város életébe. Azért elég király dolog lehet minden reggel egy 2 ezer éves városfal tetején kocogni...

Innen aztán Santiago de Compostelaba hajtottam. Még autóval is megható megérkezni, így el se tudom képzelni, mekkora érzés lehet 800 km gyaloglás után.

A kiválasztott kis panzióm - Hotel Costa Vella - nem túl olcsó, egy szoba 55 euró, de egy igazi gyöngyszem. Minden emeleten kis télikert hangulatú társalgó, barátságos szobák, két energikus, mosolygós recepciós fiú, vadregényes kert. Imádom.

2011. május 16, hétfő

Reggel hatalmas reggelit tukmált rám Roberto. Amíg pihegtem, azon morfondíroztam, legyen-e egy darab autómentes napom (csak itt töltök két éjszakát) vagy nézzek ki a tengerpartra. A kíváncsiság győzött a lustaság felett, így nekiindultam Cabo Fisterrához, amely a középkorban a világ végének számított. Sok zarándok megtoldja a caminot ez ide vezető 86 km-rel és itt, a tengerparton a legnyugatibb pontot jelző oszlopnál égetik el rituálisan bakancsukat, zoknijukat vagy egy pólójukat. Aztán a tengerparton kerestem egy szimpatikus kerthelységet és elégedetten dőltem hátra:-)

Santiagoba visszatérve ismét elsétáltam a katedrálishoz, aminek inkább egy youth hostel feelingje van bent, mint egy komor templom. Hátizsákos, bakancsos fiatalok trécselnek, email címeket cserélnek, ismerősök integetnek egymásnak. A zarándokoknak látszólag a hátukra nőtt a zsákjuk, soha nem teszik le: láttam, aki abban gyónt és olyat, aki abban ült az étterem mellett az asztalnál. Felmentem a toronyba is, ami nem is annyira toronytúra, hanem séta a tetőn, kicsit olyan, mint a milánói dóm esetén.

Összeismerkedtünk egy német lánnyal, aki 3 hét alatt tette meg a 800 km-t (napi 40). Mivel ő is az átlagos 5 hétre tervezte az utat, és a repülőjegyét úgy vette meg, most el kell itt ütnie két hetet - ő is azt tervezi, hogy kigyalogol Cabo Fisterrába és vissza.