Camino Light (2011)

Camino Light 3 - Santiagotól vissza Bilbaóba

2011. május 17, kedd

Reggel most csak kávé, aztán kicsekkoltam és egy órás vezetés újabb világörökséget kipipálni O Coruna városában. Ez a Herkules torony, nem a legizgalmasabb a listán, de pár kattintást megért.

Utána egy hosszabb vezetés következett Oviedoba. Mivel még csak kora délután volt, túlmentem rajta, egész a Tito Bustillo barlangig, de az sajnos zárva volt keddenként, így dolgavégezetlenül kellett visszamennem Oviedoba. Itt az Ayre Hotel Alfonso II a szállásom, kellemes lakónegyedben, negyedórás sétára az óvárostól. Gyorsan elpakoltam és irány a katedrális, ennek ugyanis egy alagsori helysége, a Camara Santa szintén világörökség. Középkori spanyol ereklyéket őriznek itt, többek között egy ruhaanyagot, amely a feltételezések szerint Jézus arcát takarta.

Maga az óváros itt is mindössze néhány utca, de azok igen hangulatosak.

Este remekül szórakoztam egy cideriában, azaz ciderre szakosodott étteremben és számos helyi specialitást is sikerült megkóstolni.

2011. május 18, szerda

Reggel ismét irány a Tito Bustillo barlang. A spanyol barlangok közül eredetileg az Altamire volt csak a UNESCO listán, de az már régóta zárva van a világörökség-vadászok nagy bánatára. Szerencsére néhány éve több környékbeli barlanggal bővítették a jelölést, így ha ezek közül meglátogatok egyet, e mellé is oda biggyeszthetem a pipát. A Tito Bustillo is a listán szerepel - a jó hír az volt, hogy spanyol múzeumi nap lévén nem kellett belépőt fizetni (és bejelentkezés nélkül is volt hely!), a rossz hír viszont az, hogy csak vezetővel lehetett bemenni. Így néhány piros lovacska megcsodálásáért kemény árat fizettem: másfél órás ácsorgást a hideg, nedves barlangban, számomra érthetetlen spanyol idegenvezetést hallgatva. Angol csoportok nem indulnak.

Indultam tovább Bilbao felé, de tettem egy kitérőt a Picos de Europa nemzeti parkba, csak épp bekukkantottam egy kicsit erre a tájra is.

Utána tövig nyomtam a gázt, hogy még ebédidőben odaérjek Santillana del Marba. Spanyolországban ugyanis ha az ember beleszalad a sziesztaidőbe, akkor késő estig lehetetlen kaját szerezni. Santillana del Mar egy nagyon hangulatos városka, de ne a névből induljunk ki: se nem szent, se nem sík, se nem tengerparti. Macskaköves kis ékszerdoboz, amolyan helyi Szentendre rengeteg kézműves bolttal és egy hangulatos templommal.

Bilbao környékére érve még egy megállóm volt, a Vizqaya híd - ugye kitalálta mindenki, hogy világörökség. És pont egy olyan, amiért megéri ezekre lőni, ugyanis ha nincs ez a gyűjtőkényszerem, ide biztos nem jöttem volna el - pedig az Eiffel által épített vasszerkezet az utazás egyik legnagyobb élménye volt. Az utasforgalom nem a hídon zajlik, hanem a két nagyon magas hídfőt összekötő felső elemen húznak vassodronyokon át egy gondola-szerűséget - ebben elfér néhány autó és pár tucat ember. A híd tetejére is fel lehet menni, lifttel, de ez tériszonyosoknak nem ajánlott. Én persze rettenetesen élveztem, különösen amikor jött a gondola, és rázkódott az egész híd.

Innen már csak másfél óra volt a végállomás, Bilbao. TomTom barátom egyszer egy zárt kikötőbe vezetett, ahol igen jóképű őrök nagyon kedvesen igazítottak útba, merre találok ki (meg is dicsértem TomTom-ot, hogy jó helyre vitt, bár szólhatott volna előtte, hogy fésülködjek meg). Bilbaóban egy igen egyszerű, de központi fekvésű szálláson lakom, a Hostel Begonaban, ahol mindössze 38 euró egy szimpatikus kis szoba. Minden bizonnyal kevés vendég indult innen egy Michelin csillagos étterembe vacsorázni (vagy úgyis mondhatnám, ott kevés olyan vacsoravendég volt, aki ifjúsági szállásról jött) - de én a Zortzikoban falatoztam, elegáns díszletek közt apró adagokat.

2011. május 19, csütörtök

Sajnos az utolsó nap, de mivel csak este indult a gépem, még volt idő a Guggenheim múzeum meglátogatására. Elég borsos volt a belépő, így a nem igazán érvényes, de hasznos magyar sajtóigazolványommal ingyen mentem be. Hamar rájöttem, hogy igazán itt az épület a nagy szám, nem a gyűjtemény. Bent tilos fotózni, de persze mindenki próbálkozik és egy-egy sikeres kattintás után mintegy összekacsintanak a renitensek. Jó játék.

Az egyik teraszon tükröződő fémből készült virágcsokor-szobor állt, amely remek lehetőséget kínált furcsa városképek és persze önarcképek készítésére.

Az utolsó látványosság a múzeum előtti téren álló kutyaszobor, több száz virágból összerakva - ez eredetileg csak átmeneti alkotásnak készült, de a városlakók úgy megszerették, hogy véglegesítve lett. Sok bilbaói a szobor és a múzeum kapcsolatát úgy emlegeti, hogy a kedvenc kutyájuk mögé építettek egy kutyaólat...

A repülőtéren sikeresen leadtam az autót - 2700 km-t tettem bele, de szerencsére egy karcolás sem esett rajta. Nagyon bejött nekem ez az autós országjárás, úgyhogy ilyenre hamarosan szeretnék megint sort keríteni, akár ezt folytatva - mondjuk Bilbaóból Barcelonába. De addig még más kalandok is várnak rám:-)