A pályaudvaron nyolc csoport gyülekezik. Hét veteránokból áll (az 1957-es VIT résztvevői), csak mi vagyunk fiatalok. Nemcsak ezzel lógunk ki a sorból, hanem azzal is, hogy csak mi nem vagyunk párttagok…
Amolyan kakukktojás csoport a mienk: ki orosz versenyt nyert, ki néptáncvetélkedőt, egy lelkész kelkigondozói munkájáért jutalmul kapta az utat és még sorolhatnám. Indulás előtt ajándék egységcsomagot kapunk, amit majd osztogatnunk kell más népek ifjainak, akik szintén központilag kapjak meg a szuveníreket. Még a lobogtató-kendőket kell kipróbálni és indulhatunk.
Fülketársunk egy magas pártfunkcionárius egykori titkárnője, magatehetetlen öregasszony. Kissé idegesen szemléljük, ki fog rá vigyázni? Időnként megnézzük, lélegzik-e. Útközben az egykori veteránok elmesélik, milyen melegen fogadták őket annak idején Moszkvában, megdicsérvén őket, hogy megvédték a szocialista rendszert. Könnybe lábadt szemekkel emlékeznek a csodálatos megnyitó ünnepségre, a vég nélküli vonatozós táncokra, a közös zenélésekre. Én egyelőre rendkívül szkeptikus vagyok, mi lesz ebből, de egy ingyen moszkvai utat ki nem hagynék semmi áron.
Kiderül, három gitár és három furulya is van a társaságban, így pillanatok alatt mi is zenélni, énekelni kezdtünk.
Majd hajnalig beszélgettünk négyesben: a lelkész, a költő, a BM összekötő és én. A BM-es rendes volt, rögtön az elején közölte, ő figyel minket, úgy viselkedjünk. Reggelire zsemle, vaj, lekvár, tükörtojás, citromos feketekávé. Lvovban fogadás. A gyerekek hajában masni, vidáman integetnek. Minden környékbeli épületen jelmondatok, rengeteg rendőr. Kijevben a szovjet flotta zenekara játszik nekünk, fehér egyenruhában, elkezdjük osztogatni a jelvényeket a kis egyen-zacskóinkból, cserébe mi is kapunk tőlük. Próbálunk indulót írni magunknak, kötelező, de állandóan röhögésbe fulladnak próbálkozásaink.
Kis faluba, Konotopba érkezünk, itt egy ötdarabos Matrjoska babát nyújt be valaki az ablakon. Elővesszük a gitárokat és eléneklünk néhány dalt az állomáson, hadd legyen nekik is műsor. Letelt az előírt 10 perces megálló, indulás tovább. A lelkésszel beszélgetünk órákon keresztül, vallásról, költészetről, mindenről. Idős útitársnőnk (az egyik formula kitöltésekor meglestem, hogy 1927-es születésű) folyamatosan iszik, a fülkében egyre elviselhetetlenebb a szag, inkább bekéredzkedem másokhoz aludni egy pár órát.
Moszkvában kenyérrel, tánccal, beszéddel köszöntenek minket. A nyolc csoportot nyolc busz várja, katonás rendben irány a szálloda. Kíváncsian szemlélem az utcákat: ősrégi trolik, szürke házak, aránylag tisztaság mindenütt, rengeteg plakát. A szállodában újabb köszöntő, piros ruhás lányok táncolnak, megkínálnak mindenkit kenyérrel és kvásszal.
1. nap
A szobában hárman vagyunk: Orsi, Jutka és én. Bőséges reggelit kapunk, majd kezdődik a városnézés, természetesen szervezetten, a nyolc busz katonás rendben egymás mögött. Mindenekelőtt zuhogó esőben megkoszorúzzuk az Ismeretlen Katona sírját. Egy házaspárt is láttunk, mint megtudtuk, helyi szokás esküvő után itt készíteni pár fotót, és itt hagyni a menyasszonyi csokrot. Majd újabb koszorúzás a Lenin Mauzóleum előtt. Szerencsére nem kellett végigvárnunk a hosszan kígyózó sort, a magyar küldöttség előtt egyből megnyíltak a kapuk. Lenin egy vörös cirádás koporsóban feküdt, fekete ruhában. Az arca és a kezei erősen megvilágítva, nagyon fehérnek tűntek. Olyan volt, mint egy viaszbábu. Majd vissza a buszba és körbe száguldottuk a város többi nevezetességet: Lenin hegy, Lomonoszov egyetem, Nagyszínház, Kisszínház, egy csomó szobor és híres középület. Ebédre hal, majonéz, uborka, rágós hús. Délután Kreml palota, Uszpenszkij székesegyház, Arkangyal, Cár harangja, Cár ágyúja, Kongresszusi palota. Semmire nem emlékszünk már, kóvályog a fejünk. Utána GUM. Lehangoló választék, de beszereztünk pár Katyusa-s jelvényt. Vacsora után kisurrantunk a szállodából, hogy csak úgy spontán elmegyünk vacsorázni. Tizenegyen a zuhogó esőben. A kiválasztott Peking étterembe persze nem engedtek be minket, így vissza a szállóba, de legalább láttuk a metrót, az állomások tényleg gyönyörűek. A szállóban ücsörögtünk a folyosón, amikor egy fickó közölte, hogy az Ötödik Sebesség műsor részére riportot akar készíteni velünk. Ezt is megoldottuk. Éjjel törtük a fejünket, milyen műsorral álljunk elő a magyar klubban, ebben teljesen szabad kezet kaptunk, csak produkálni kell valamit.
2. nap
Pár órás alvás után ébresztő, kirándulás a környéken. Első megállónk Vlagyimir, csodálatos székesegyházak: Vlagyimir, Dmitrijevszkij és az Uszpenszkij. Majd irány Szuzdal, újabb székesegyházak városa. Ebédet egy magas szárú köcsögben kaptunk, amibe csak függőlegesen fért a kanál, így kissé nehézkes volt a leves kikanalazása. Mindenkinek a gólya és a róka meséje jutott eszébe, biztos Szuzdalbol származik.
Egy skanzen-féleséget is meglátogattunk, faházak az ország különböző vidékeiről. A csoportképen a BM-es és egy párttitkár között ülök. Ezt hogy fogom kimagyarázni. Hazafele a buszon öt órán keresztül gyilkosoztunk, egészen begolyózott a szemünk. A szállóban hatalmas hangulat vart ránk, megjöttek a Puerto Rico-iak. Zene, tánc, játékok. Előkerült egy trombita is, a hangulat egyre emelkedettebb. A fő szám egy Juanita nevű lány, a fiuk megbabonázva nézik, ahogy táncol.
Hajnal felé indultunk fel a szobákba Jutkával. Véletlenül egy másik emeleten szálltunk ki, és besétáltunk egy idegen szobába, nyitva volt, csak épp tele bulizós külföldiekkel. Kicsit csodálkoztunk, honnan kerültek ide, de itt már semmin sem lepődünk meg. Amikor Jutka ki akarta tiltani a dohányosokat, finoman figyelmeztettek minket, rossz helyen járunk.
3. nap
Reggel kómás ébredés, indulás a borogyinói körképhez. Nagyon tetszett. Délután végre szabadidő, először érkezésünk óta, de persze megint zuhog az eső, mintha dézsából öntenék. Ernyő persze senkinél. Ha már esik, énekeljünk, hadd legyen teljesen őrült a hangulat, így róttuk a város utcáit.
Vacsora után összeszedtem néptánctudásom emlékeit, és próbáltam pár lépést tanítani a csoportnak, ezt majd elő kell adnunk a magyar házban. Később lenéztünk a szálloda diszkójába, ahol sehol senki, bár a DJ már beindult. Lelkész útitársunk felhajtotta nadrágszárát, felkért és a frissen tanult dunántúli ugróst gyakoroltuk a diszkó ütemére. Majd lenéztünk a hallba, ahol két zenekar is játszott, több nemzet énekelgetett (We shall overcome típusú dalokat), majd beindult a tánc. Egyesével, párosan, vonatozva, egyre duhajabbul.
4. nap
Főpróba a magyar klubban, de sehogy nem állunk a produkciónkkal. Délután szabad program, Jutka, a lelkész és én mászkáltunk a városban, esőben. Már hiányozna, ha nem esne. Este volt a magyar klub hivatalos megnyitója, a Rajkó zenekar játszott, a KISZ Központi Táncegyüttese táncolt, igazán remek hangulatot csináltak. Hazafele leszálltunk a Vörös téren, megnéztük az éjféli őrségváltást, nagyon tetszett, hangulatos így éjszaka. Hihetetlen fegyelmezetten csináljak.
Aztán kitört a buli. Elindultunk vagy tízen hazafele, és belebotlottunk egy csoport indiaiba. Először elmentünk egymás mellett, nem vagyunk hozzászokva spontán barátkozásokhoz még, itt mindig megmondjak, épp melyik csoporttal kell ismerkedni. De visszanéztünk, integettünk, odajöttek. Beszélgetés, majd előkerült a gitár és hirtelen egyre többen csatlakoztak hozzánk. Finnek, NDK-sok, amerikaiak. Folyt az ajándékcsere, lettünk vagy ötvenen. Vonultunk az utcákon, énekeltünk, beszélgettünk.
Taxival vissza a szállóba, ahol nagy halleluja hangulat: megjött a görög küldöttség. Végre megismerek egy igazi görögöt.
Valahogy ők mindig annyira izgatták a fantáziámat, a történelmük, mítoszaik miatt. Táncoltunk görögöt, magyar, megtanítottuk nekik az Ég a gyertya ég játékot, hajnali ötkor kerültünk ágyba.
5. nap
Reggeli után indulás a Gorkij parkba. Nem vártunk sokat a beharangozott néptáncbemutatótól, de kellemesen csalódtunk, tarka forgatag fogadott minket. Egy hatalmas park, középen szökőkúttal, rengeteg ember és vagy húsz tánccsoport, az ország különböző részéből, különféle népviseletekben.
Érdekes módon sehol egy erősítő berendezés, sehol egy rendező, egészen spontán látszata volt. Ebéd a szállóban, majd indulás a VIT megnyitó ünnepségére. No, ez igazan nagy élmény volt. Már az odavonulás is. Rengeteg busz egymás mögött, konvojban, persze rendőri kísérettel. Az utcán mindenki nekünk integet. A buszokból kiszállva rögtön beindult a druzsbázás, jelvénycsere.
A stadion hatalmas, mi persze a görögök és a Puerto Rico-iak között ülünk, a közönség soraiban. Itt valamilyen elv szerint összecsoportosították 2-3 ország küldöttséget, és azok mindig együtt esznek, együtt laknak, együtt mennek mindenhova, és a szervezők igyekeznek elkerülni, hogy másokkal találkozzanak. Szegény lengyelek például teljes elszigeteltségben élnek, ők külön szállóban laknak, és mindenhova csak magukban mehetnek, persze rendőri kísérettel – nyilván az 1980-as forradalom miatt kell őket izolálni.
A megnyitó gyönyörű élőképekkel indult, majd jött a műsor, a népek bevonulása.
Benin elég káoszt okozott, mert ok a nem a kiirt tempóban sétáltak be, hanem táncikálva, ugrándozva, megzavarva a rendet és folyamatos torlódást okozva.
A felvonulás után ifjú tornászok bemutatója, majd táncosok árasztottak el a terepet. Beszédek, a láng meggyújtása, majd forgatag. Este a szállóban még nagyon fel voltunk dobva az élményektől. Hajnalig ücsörgött mindenki a hallban, a szakállas görög félistennel beszélgettem, kaptam tőle egy görög zene kazettát.
6. nap
Délelőtt megnéztük a Tretyakov képtárat. Csak hat terem volt nyitva, nem volt nagy durranás. Kevés és gyenge ebéd után indulás a magyar klubba, ahol nekünk kell szórakoztatni a nagyérdeműt. Újságot, jelvényeket osztogattunk, páran zenéltek. Jutka memory játékot vezetett, én pedig népi táncot tanítottam. Beállt a Berecz János és Fejti György is, micsoda siker.
A szállóba hazafele a buszon költészetet játszottunk: mondott valaki egy mondatot, és a másiknak folytatnia kellett, lehetőleg rímmel. Jópofa szabad verseket költöttünk. Vacsora után újra ki az utcákra, eleinte csak tízen, de fél óra múlva százan lettünk. Zenélés, ének, tánc, jelvénycsere. Megismerkedtem egy Szergej nevű moszkvai fiúval, az első bennszülött, akivel volt alkalmam beszélgetni, érdekes figura volt
7. nap
Reggel a VIT bazárba vittek minket, népi tárgyakat lehetett venni, egy fonott vietnámi kosárkát szereztem be, ne jöjjek már el üres kézzel. Délután újra műsor a magyar klubban, énekeltünk, újságokat osztogattunk, mosolyogva válaszoltunk a kérdésekre. Vacsora után kötelező program, busszal a csehszlovák gálaestre. A helyszín, a Rossija szálló lenyűgöző volt, a műsor viszont lehangoló. Ezután irány a Vörös tér, ahol tombolt a buli, még egyszer megnéztem az éjféli őrségváltást, nem tudok betelni vele. Egy srácon remek kubai kendőt láttam, megpróbáltam elcserélni vele, mindenféle jelvényekért, meg ami épp volt nálam, de nem tetszett neki semmi. Már egy ideje győzködtem angolul, amikor kiderült, hogy magyar. Mivel mostanra már minden küldöttség hallott a Vörös téri éjszakai spontán buliról, ahol bárki találkozhat bárkivel, óriási tömeg lett.
Jóval később tudtuk meg, hogy – pont ezért – másnap lezárták a Vörös teret. A VIT kellős közepén.
8. nap
Szinte egész éjjel fent voltunk, hogy még utoljára jókat beszélgessünk és bulizzunk a görögökkel. Hajnalban pakolás, búcsúzkodás, címcserék. Szomorú, álmos reggeli, majd busszal ki a reptérre. A szervezők azért küldenek minket haza a VIT közepén, mert ma egy másik csoport érkezik. Mivel így félidőben váltás van, kétszer annyian utazhatnak a VIT-re, mintha egy turnus lenne. Mi a megnyitót láttuk, ők meg majd a záróünnepséget. Az is ki lett találva, hogy az egyik úton mindenki vonattal, a másik úton pedig repcsivel utazik: kétszer drága lenne repülni, viszont kétszer hosszú lenne vonatozni. Csomagom tele jelvényekkel, kendőkkel, címekkel. Fejemben pedig a rengeteg emlék, meg az új barátok. Mint a zsák, úgy dőltem el a gépen, alvás hazáig.
Ha tetszett ez a retro orosz beszámoló, olvasd el ezt is:
Orosz nyelvi tábor – Krasznodár, 1986