Mongólia

Mongólia

Már régóta szemezgettem egy mongol úttal az Explore kínálatából, és idén végre tökéletes volt az időzítés: sikerült lefoglalni azt az utat, amely a Nadaam fesztivál idejére esik, de még épp véget ér, mielőtt megkezdődik a féléves „szobafogság”, azaz a féléves könyvelési zárási időszak az irodában. Másoknak is pont ez az időpont lehetett a legszimpatikusabb, mert már a január eleji foglaláskor is épp csak elcsíptem az utolsó helyet a június végén induló csoportban.

2004. június 29, kedd

Egy nappal korábban indultam a kelleténél, ugyanis Moszkvában kellett átszállni és gondoltam, ott is gyorsan körülnézek. Épp 20 éve, az 1984-es VIT idején jártam itt utoljára és kíváncsi voltam, vajon mennyit változott a város.

A légitársaság kiválasztásával nem kellett sokáig bíbelődni, mivel Ulánbátorba csak az Aeroflottal lehet eljutni. Moszkvában aztán kezdődött a kalandtúra. A reptérről nincs normális tömegközlekedés a városba, csak méregdrága taxi, így én inkább amolyan iránytaxit kerestem, azaz a kis minibuszt, ami akkor indul, mikor megtelik és az első metróállomásig jár. Sehol nem találtam a megállóját és a 16 kilós hátizsákkal kószáltam vagy egy órát a reptér körül. Megláttam egy Novotelt, gondoltam, legalább váltok pénzt, és amilyen mázlim volt, épp akkor indult a szálloda saját busza a városba, persze elvileg csak a szálloda vendégeinek. Gyorsan felpattantam rá, és ezzel sikerült is a saját lefoglalt szállodámig, a Sovietski hotelig eljutni. A hotel hallja igazán grandiózus: széles márványlépcső, súlyosan leomló függönyök, csillárok. A szoba berendezése ehhez képest elég lepattant, de kit érdekel egy éjszakára.

Lepakoltam és már húztam is a Vörös térre. Bekukkantottam a GUM áruházba, ami igencsak nagyot változott az elmúlt két évtizedben. Csillogó-villogó üzletportálok, kávézók, szökőkutak és a legelegánsabb butikok, ennek megfelelő árszínvonalon. A város tele van pizzériával, hamburgeressel és a most nagyon menő sushi-büfékkel, alig tudtam egy jó kis szoljanka levest felkutatni. A modor azonban a régi: mint egy kemény sportmeccs, olyan az utcán a közlekedés. Kikerülés helyett inkább nekimennek az embernek, győzzön az erősebb.

2004. június 30, szerda.

Elképesztően pazar reggelit kaptam. A megszokott kenyér, sajt, felvágott, gyümölcsök mellett vagy fél tucat frissen facsart zöldséglé, lazac, egyéb remek halfélék, jól be is lakmároztam. Kicsekkoltam, leadtam a portán a cuccokat és elmetróztam a Kremlhez. A riasztó hosszúságú sort egy óra alatt sikerült legyűrni, fotósengedéllyel együtt 200 rubel a belépő. Körbejártam a templomokat, megcsodáltam a fantasztikus ikonokat, utána épp elcsíptem az Ismeretlen Katona sírjánál az őrségváltást. Elmetróztam az Arbatra, nézelődtem a sétálóutcán, ahol elképesztő választékot vonultattak fel Matrjoska babákból. A hagyományos orosz nénis mellett politikusok, sportolók, zenészek tucatjai, de volt Gyűrűk Ura, Oszama Bin Laden vagy Superman is.

Moszkva

Még egy jó kis orosz halleves, aztán vissza a szállóba. Kikértem a cuccot, majd megérdeklődtem a concierge-nél, mennyi lenne a taxi a reptérre. 1300 rubel (közel 10,000 Ft). Na persze. Metró és kis iránytaxi kombinációval 35 rubelből jött ki ugyanez az út, és mennyivel érdekesebb volt. Becsekkoltam, és bár ennek nem sok esélyt adtam volna, egy magyar lány ült mellettem az Ulánbátorba vezető járaton. Az ELTE-n mongol szakra jár és a szakdolgozat írás előtt megy ki nyári tapasztalatgyűjtésre. A hatórás repülőúton semmiféle film vagy zene nem volt, takaró és párna se, örülhettünk, hogy egyáltalán egy étkezést kaptunk.

2004. július 1, csütörtök

Ulánbátorban landoltunk. Elbúcsúztam újdonsült ismerősömtől és megkerestem az Explore csoportot a reptéren. Miután összeverődtünk, egy kisbusszal indultunk a város felé. A külvárosi részben először a jurták tűntek fel, majd a házak is. Ahogy egyre beljebb haladtunk, egyre kevesebb volt a jurta és egyre több a ház. A lakóépületek a legrondább magyar lakótelepeket idézték, csak az út menti óriásplakátok hoztak némi színt a városképbe. A Palace Hotelben lakunk, egész rendben van, és közel a központhoz. Egy idősebb német nő lett a szobatársam, aki ifjúkora óta New Yorkban él, és a Soros alapítványnál dolgozik. Mivel én először Soros ösztöndíj keretében jártam az USA-ban, máris megvolt az első közös pont. Elköltöttük az első ebédet, rágós, zsíros birkahúst, és sajnos ez most így lesz két hétig. Elugrottam a közértbe palackos vízért és meglepve fedeztem fel a magyar feliratos Tibi csokit az édességek között. Délután egy kis szundikálás, aztán „műsoros este”. Maga a vacsora nem volt maradandó élmény, de a műsor annál inkább.

Mongólia

2004. július 2, péntek

Negyed ötös ébresztő után hajnali ötkor már indultunk a reptérre és egy belső járattal Dalanzadgadbe, a Gobi sivatag déli részébe repültünk. Másfél órás utazás után érkeztünk meg a „repülőtérre”, azaz a füves pusztára.

Mongólia

A Gobi sivatagnak csak alig három százaléka igazi homokos sivatag, mi ezt sajnos nem is látjuk majd, csak a füves szteppét. Innen busszal megyünk majd vissza Ulánbátorba, útközben jurtákban szállva meg. A busz igazi régi és erős orosz járgány, ami bírja az itteni utakat. Mit is beszélek, utak itt nincsenek, csak keréknyomok a pusztaságban, nem is nagyon értem, honnan tudja a sofőr, merre kell menni. Biztos ami biztos, a buszon kívül egy dzsip is jön velünk, egyrészt ebben vannak a csomagok, másrészt ha lefulladunk, majd ők mennek el segítségért.

Nagy izgalommal vártuk az első táborhelyünket, ahol szép kétszemélyes jurtákban lakunk.. Mindegyikben narancssárga, virágos festett faágyak, asztalka, apró székek. Megtanultunk a jurtában lakás néhány alapszabályát, például hogy a jurtába csak jobb lábbal illik belépni. WC a jurtasor végén lévő fabódéban van.

Ezek a táborok csak nyáron üzemelnek, télre lebontják és elraktározzák őket – egy jurtát alig egy óra alatt fel lehet állítani vagy szét lehet szerelni, nem bonyolult. Az is kiderült, ami először nem fért a fejembe, miszerint hogy fértek be az ágyak a jóval keskenyebb ajtón – először „berendezik” a jurtát, azaz annak a helyét és a berendezés köré emelik a nemezsátort. Okos. A táborban néhány fős személyzet van, akik főznek ebédet, vacsorát, meg takarítanak. Egyikük szabadidejében festeget és elég jól, vettem is két képet tőle.

Mongólia

2004. július 3, szombat

Jó nagyot aludtunk, kényelmes egy ilyen jurta. Ma a Gobi sivatag fő látványosságát, a Yolyn Am nevű szurdokot néztük meg. Elég meglepő a sivatag közepén egy hegyes terület megspékelve egy gyönyörű kanyonnal, hát még az, hogy a szurdok alján havat is találtunk – a kanyon ugyanis olyan keskeny, hogy az aljára szinte soha nem süt be a nap, így óriási jégtáblákon csúszkáltunk, nyár közepén, a sivatagban.

Mongólia

Jól esett a túra, eddig elég kis lustálkodós volt a program és igazán ez végig ilyennek ígérkezik. A legidősebb útitárssal, Roy-jal beszélgettem, aki 13 éve ment nyugdíjba és azóta szinte folyamatosan úton van, már több, mint száz országot bejárt. Afrikában több hónapos overland túrán vett részt, csupa tizen- és huszonévesekből álló csapattal, sátorral. Jól bírja. Útközben láttunk néhány kósza jurtát parabolaantennával, elég szürreális kép volt. A TV-k meg napenergiával működnek.

A táborban lezuhanyoztunk, bár csak pár csepp vizet sikerült fakasztani a kezdetleges zuhanyozóból, az is jéghideg volt. A vízmelegítő gázlángját ugyanis állandóan elfújja a szél, ha viszont nincs szél, a szélmalmunk nem termel elég energiát. No de nem piperkőcködni jön az ember Mongóliába.

Estefelé átsétáltunk a „szomszédokhoz”. Ez úgy megy, hogy az ember elindul egy irányba és addig megy, amíg nem lát egy jurtát. Ott mosolyog, integet és beinvitálják. Ilyenkor rögtön előkerül a kumisz (erjesztett kancatej) és a szárított kecskesajt. Teljesen normális dolog beállítani bárhova, itt nagyon fontos a jó vendéglátás, a sivatagban mindenki egymás segítségére szorul. Örömmel konstatáltam, hogy egy „igazi” jurta is pont olyan, mint a mienk, azaz a turista-jurta is egész autentikus, teljesen ugyanolyan volt a berendezés. Egy családnak egyébként általában két jurtája van, az egyik a szoba, a másik a konyha. Ami nekem igazán sokkoló, hogy a család teljes ruhatára elfér egyetlen szekrényben, míg én otthon egyedül a hatméternyi szekrényem minden polcát dugig kihasználom. Ilyenkor jön rá az ember, mennyire kevés holmira van igazán szükség.

Mongólia

2004. július 4, vasárnap

Ma egész nap csak zötykölődtünk a buszon és ez holnap sem lesz másképp. Igazán sok látványosság nincs ebben az országban, kicsit magam is elgondolkodtam, érdemes volt-e ide eljönni, de itt épp ez a kunszt, hogy mennyire nincs semmi, csak a kietlen pusztaság. Egy pihenő volt, azon a helyen, ahol 1922-ben dinoszaurusz tojásokat találtak. Mivel minden lelet Ulánbátorban van, mi igazán csak a lelőhelyet látogattuk meg, de ez is érdekes volt. Vöröses homokos rész, teljesen elüt a környező kiszáradt füves térségtől. Bóklásztunk egy kicsit, hátha mi is találunk pár dino csontocskát vagy tojást, de nem volt szerencsénk.

Kora este érkeztünk meg a Saikhan Oboo környéki jurta-táborba, ami jóval modernebb volt az előzőnél, betonból épült zuhanyozója is van. No meg komoly étterme, bárral és TV-vel. Este az angol párral beszélgettem, akik a 25. házassági évfordulójukat ünneplik ezzel az úttal, hát… ennél azért romantikusabb helyszínt is választhattak volna. Ma úgy lehűlt az idő estére, hogy még az angolok és a németek is fáztak, ez azért már jelent valamit.

Mongólia

2004. július 5, hétfő

Egyre álmosabban ébredek, mert rossz alvó lévén minden apró zajra felébredek, a szobatársam meg minden éjjel kimegy a mosdóba vagy háromszor. Megpróbáltam füldugóval aludni, de az se nagyon használ. Ez a csoportos utak egyetlen igazi hátránya.

Ma is egész nap buszoztunk. A déli pihenőnk során körénk sereglett egy rakás gyerek, így végre készülhetett egy csomó portrékép, azt nagyon élveztem. Mondjuk mosolygás helyett minden gyerek leginkább haptákba vágta magát, ha meglátta a kamerát, de hát az ember azt fotózza, ami tud:-)

Mongólia

Mongólia

Mongólia

Ma láttunk egy igazi aszfaltozott utat, de hiába örültünk, mi csak áthajtottunk rajta, mert nem arra mentünk. Karakorum közelében szálltunk meg egy szép jurtatáborban. Este énekesek és akrobaták újabb folklórprogramját nézhettük meg, nagyon szép volt. Bár amikor két mongol népdal között elpengették az „O sole mio”-t, az kicsit kilógott a sorból. Annál jobban megörültem, amikor Brahms egyik magyar táncát adták elő. Amikor bejelentették, hogy a következő nóta a Dzsingisz kán, hirtelen a Neoton ugrott be, de nem, ez tényleg egy mongol ősi ének volt.

2004. július 6, kedd

Ma végre igazi látványosságot néztünk meg, az Erdene-Zu kolostort. Mongóliában több száz kolostor-együttes volt a kommunista időszak előtt, gyönyörű lehetett, de mára már csak négy maradt meg mutatóba, ez az egyik. Erdene-Zu az ország első buddhista központja volt, 1586-ban alapították és fénykorában körülbelül 1000 szerzetes élt itt. Az 1930-as években, Sztálin uralma alatt ezt is lerombolták, a korábbi 60-100 itteni templomból csak három maradt meg. A komplexum 1965-ben nyílt meg újra múzeumként, majd 1990-ben aktív kolostorként. Megcsodáltuk a templomokban található festményeket, szobrokat, majd böngészgettük a szuvenír-árusok portékáit.

Mongólia

Mongólia

Ma a Hogno Khan hegy melletti „ecotáborban” szálltunk meg, ami a legegyszerűbb az eddigiek között, ez is csak nyáron működik, egy család vezeti. Kézi működtetésű „zuhany” van: egy kis pumpával felszerelt hordó, amiből egy cső lóg ki, és ha az ember nyomogatja a pumpát, egész jól le lehet vele mosdani minimális vízfelhasználással – abból ugyanis nagyon kevés van errefelé, így spórolni kell.

2004. július 7, szerda

Nagyon durva éjszakánk volt: vihar, szél, csak úgy csapkodott a jurta vászna. Az egyik tartólécünk hatalmas robajjal leesett az éjszaka közepén, még jó, hogy nem a fejemre. Reggeli után az Erdene Khombo kolostorba kirándultunk, ami egy apró hegyi templom. Majd egy jó nagy kerülővel, néhány hegycsúcson át sétáltunk vissza a táborba, hogy legyen már végre egy kis testmozgás is. Ebédidő, kis szieszta, aztán újabb kirándulás. Egy tavat szerettünk volna megnézni, de csupa mocsár volt a környéke, így meg sem tudtuk közelíteni. Így a várt látványosság, a madarak helyett százával láttunk békákat, tücsköket és apró kis bogarakat – akkora nyüzsgés volt a talajon, azt sem tudtuk, hova lépjünk. A mocsaras talajon egyszer csúnyán elakadtunk, de a 16 fős csoportunk fele egy amerikai család, akiknek tagjai szinte kivétel nélkül katonák – egy pillanat alatt megszervezték a „mentést”.

Mongólia

2004. július 8, csütörtök

Hosszú és fárasztó buszozás után visszatértünk Ulánbátorba. Kora délután érkeztünk meg, és egyből a Téli Palotához hajtottunk. Mongólia utolsó királya, Bogd Khan élt itt, és az épületnek ki tudja miért megkegyelmeztek az oroszok, így múzeumként megmaradt az utókornak. A sok szokásos szobor és thangka mellett különlegesség a külföldi uralkodóktól kapott ajándékok gyűjteménye, pl. egy jurta, melyet 150 hópárduc bőrével díszítettek. Elég sokkoló. Aztán bejelentkeztünk a szállóba, jöhetett a jól megérdemelt forró zuhany, majd internetezés, még egy dollár sincs egy órányi használat.

2004. július 9, péntek

Újra magunk mögött hagytuk a fővárost, de most csak két napra, ugyanis a másik irányba, északkelet felé kirándulunk. Reggel még megnéztük az ország legnagyobb kolostorát, a Gandant, melynek fő látványossága egy óriási Buddha-szobor: 25 méter magas és 20 tonna súlyú. A szobor eredetijét az oroszok lerombolták, így ez egy replika, mely 1996-ban készült el. Épp szertartás volt, de valahogy kevésbé ünnepélyes, mint amilyeneket Tibetben láttam. Itt a szerzetesek ki-be mászkáltak, beszélgettek, bámészkodtak, így nem is tudott úgy meghatni a kántálásuk. Aztán irány Jalman Meadows, ami 4-5 óra út a fővárosból. A táborunk a Tuul folyó mellett terül el, gyönyörű vadvirágos réten. Az egyik jurta könyvtárnak van berendezve, így amikor este lehűlt az idő, begyújtottam a kályhába és kényelmesen olvasgatva múlattam az időt. Az idegenvezetőnk este összeszámolta, hányan akarnak holnap lovagolni, ezt ugyanis előre meg kell szervezni – a lovak ugyanis szabadon csatangolnak, így a gazdájuknak előbb meg kell találni őket, hogy holnap reggel a táborba vezethesse a jószágokat.

Mongólia

2004. július 10, szombat

Óriásit aludtunk a jól befűtött jurtákban. Délelőtt a csoport többsége elment lovagolni, de nekem szőrallergiám lévén ez nem volt opció, így csak egy nagyot sétáltam. A szokvány birka helyett csirke volt ebédre, nagy volt az öröm. El nem tudom képzelni, honnan szerezték, sehol nem láttunk egy árva csirkét sem. Délután újabb séta a vadvirágos környéken, aztán megint lustálkodás. Elég lassú ez az út, de néha ilyen is kell.

2004. július 11, vasárnap

Nagy izgalommal indultunk vissza Ulánbátorba, ugyanis délután jegyünk volt a Nadaam fesztivál megnyitójára. Igazán ez az utazás egyetlen kiemelkedő eseménye, így már fentem a fényképezőgépem jó kis portrékra. A Nadaam fesztivál az ország legnagyobb ünnepe, amikor is három versenyszámban – íjászat, lovaglás és birkózás – vetélkednek a selejtezőkön diadalmaskodó sportolók. A megnyitó az elnök beszédével kezdődött és színpompás kavalkáddal folytatódott.

Mongólia

Ma először a birkózók versenye indult, akik nagyon muris ruhában feszülnek egymásnak. Hosszú, díszes csizma, apró, testre feszülő fényes nadrág és elöl nyitott mellényféle. Régen zárt felsőben versenyeztek, de egyszer a szigorúan csak férfiak számára nyitott versenyszámban a bajnokról kiderült, hogy nő – azóta a mellkast szabadon kell hagyni, nehogy hasonló turpisság előforduljon. Az összecsapások előtt a birkózók sastáncot járnak – óriási súlyukkal lágyan ringatják magukat a füvön. Az a legszebb tánc, mely leginkább hasonlít a sas mozgására.

Mongólia

A versenyzés során nincsenek súlycsoportok, így egész cingár emberkék is összekerültek nagy hústornyokkal. Amikor meguntuk a birkózókat, átsétáltunk a közeli kisebb, régebbi stadionba, ahol az íjászok mérték össze tudásukat. Szegények többrétegű hagyományos ruhákban versenyeztek a tikkasztó kánikulában.

A harmadik sport, a lovaglás csak holnap kezdődik, de én azt úgy is kihagyom az allergia miatt. Délutánra már mi is kidőltünk, így kis pihenés, zuhany, majd vacsora. Elég unalmas a csoportunk, ma jöttem rá, hogy most először még csoportkép sem készült, de nem is fog hiányozni. Ilyen sótlan társaság ritkán jön össze. De sebaj.

Mongólia

2004. július 12, hétfő

Lustálkodás, ráérős reggeli, aztán elsétáltam a stadionhoz tovább nézni a versenyeket. A stadionon kívül legalább annyi fotótéma akadt, mint bent, így órákig csak kószálgattam. Egy kínai étteremben ebédeltem, aztán délután még egy kis városnézés – megkerestem pl. a Lenin szobrot, ilyet úgysem gyakran lát már az ember. Este búcsúvacsora a Taj Mahal nevű indiai étteremben, végre más ízek.

2004. július 13, kedd

Most nem hullottak könnycseppek a búcsúzáskor, de azért a címcsere megvolt. Az Aeroflottal utaztam hazafele is, Moszkván keresztül. A szerviz nem tartozik az erősségeik közé, az már biztos. Míg más légitársaság először megtölti az ablak valamint a folyosó mellett székeket, és csak akkor ültet középre utast, ha muszáj, az Aeroflot nem bajlódott ilyesmivel. Dugig töltötte a gép elejét, és a gép végében 10-15 sor teljesen üresen tátongott. Hiába próbált bárki odaülni, elzavarták, és hamar kiderült miért: a légiutaskísérők nyújtózkodtak el egy-egy háromüléses soron, vígan iszogattak és beszélgettek, míg mi az egész út során egy pohár vizet kaptunk. Szép. De hát ez is egyfajta kaland, az utazás része, nemde?:-))