Mauritius – legjobb látnivalók, egyéni útiterv

Mauritius

Mauritius nevéről a legtöbb embernek a luxusnyaralás ugrik be, pedig ha valaki kifizeti a valóban drága repülőjegyet, a kinti élet már egyáltalán nem drága. Ráadásul nemcsak a strand jelenti az egyetlen programot, mint sok más nyaralószigeten: van itt világörökségi helyszín, színes homokdűnék, lehet oroszlánokkal sétálni vagy a fakír zarándokok önkínzásán szörnyülködni.

Mauritius: pihenni és kirándulni is tökéletes

Eddig minden utazásom aktív és fárasztó volt, de az elmúlt évem olyan szomorúan alakult és úgy leszívta minden energiám, hogy kivételesen egy láblógatós tengerparti nyaralás mellett döntöttem. Mivel nem tudtam, hogy ez hogy fog menni nekem, egyedül vágtam neki és egy olyan országot választottam, ahol ha olyan kedvem van, nyugodtan lazíthatok 2 hetet, ugyanakkor ha elunom a heverészést, azért van mit nézni. Erre tökéletes célpont Mauritius: ha csak egy pálmafa alatt olvasgatok végig, akkor se történik semmi, mivel nincs olyan hű-de-híres látnivaló, amit muszáj lenne megnézni. Vettem egy repülőjegyet, az első pár napra lefoglaltam a szállást, aztán nekivágtam.

2011. január 7, péntek. Furcsa, ha egy országnak egy több mint 300 éve kihalt, mókás kinézetű madárfaj a jelképe. Márpedig Mauritiusba utazva már a repülőtéri formanyomtatványon feltűnik a sziget ikonikus madara, a még ma is imádott dodó – emlékezhetünk rá magunk is Gerald Durrell Aranydenevérek, rózsaszín galambok című könyvéből. Még különösebb, hogy a 20-25 kilogrammos, röpképtelen galambféle, amely többek között a félénkség teljes hiánya miatt halt ki, a DNS-vizsgálatok szerint nem a szigettől 2000 kilométerre lévő Afrikából, hanem a jóval távolabbi Ázsiából származik. Ahogy a lakosainak jó része is.

Mauritius

Érkezés

A reptéren hiába nyújtogattam a nyakam, senkit nem láttam a nevemet mutató táblával, holott az Interneten foglalt szállás tulajdonosa azt ígérte, kijön elém. Nem estem túlságosan kétségbe, olyan picike a sziget, nem lehetek túl messze. Megkértem a turistainformációs pultnál levő hölgyet, hívja már fel nekem a tulajt. A lány széles mosollyal közölte, hogy ismeri a fickót, azonnal tárcsázta is, és ő 10 perc múlva már ott is termett a terminálon. Elnézte, hogy reggel vagy este 7-kor jövök, de semmi gond, percek alatt a szálláson voltunk. A Pingouinvillas bérelhető lakásait a tripadvisor-on néztem ki és meglehetősen barátságos árnak tűnt a 35 dollár a komplett lakásokért 200 méterre a tengertől, az ország egyik legszebb strandján, a Kék Öbölben. Az interneten a „specialty lodging” kategória első helyezettje volt az országban, és mindössze azt kifogásolták páran a kommentelők közül, hogy közel van a reptér, így hangosak a gépek. Én meglehetősen érzékeny vagyok a zajokra, de mivel Ferihegy mellett nőttem fel Pestlőrincen, felőlem akár a kertből is felszállhat egy Airbus, én arra se ébredek fel. Ha túl közel vannak, majd legfeljebb integetek nekik.

Strandok

Mivel a lakások önellátó apartmanok és nincs közért a közelben, a tulaj elvitt bevásárolni – vettünk kenyeret, tejet, pár fontos dolgot. Megjegyzem, a 35 eurós árban a reptéri transzfer és egy ilyen első bevásárlás is benne foglaltatik. Aztán aludtam egy kicsit, majd délután lesétáltam az óceán partjára.

Ekkor ért az első meglepetés. Eddig azt hittem, mi magyarok vagyunk a világon a legtorkosabbak, ha strandolásról van szó – alap a sült hekk, a palacsinta, a fagyi és a gofri -, de a mauritiusiak sem kispályások. Családcentrikus nép lévén minimum tíz fővel vonulnak ki, összecsukható kempingszékekkel, asztalokkal, társasjátékokkal, hatalmas üstökkel, gázrezsókkal és megszámlálhatatlan sörös meg üdítős palackkal. Van, aki csak néhány gyékényt hoz ki, de láttam perzsaszőnyeget is, és az árnyékolást is elég profin oldják meg, a fák közé kifeszített több négyzetméteres kendőkkel.

Mauritius

2011. január 8, szombat.  Gondoltam, hétvégén tömeg lesz a strandon, így inkább bebuszoztam a fővárosba. A csicsásra festett távolsági buszok minden fánál megállnak, de viccesen olcsók, és mindnek egyedi neve van, mint például Spiderman vagy Bad Boys. De ha nem jött a busz, egy taxit is nyugodtan le lehetett inteni, mert helyi szokás szerint azok is csak a buszjegy árát kérik el az utasoktól. A fővárosig tartó kb. 50 km-t másfél óra alatt tettük meg – nekem ehhez nem lesz türelmem, úgyhogy eldöntöttem, inkább majd autót bérlek az országjáró programhoz néhány napra. Port Louist leginkább az itt található világörökségi helyszín, az Aapravasi Ghat miatt kerestem fel, ami nem a leglátványosabb és nem is a legérdekesebb UNESCO helyszín, de a kipipálást legalább megejthettem. Más különösebb látnivaló nem lévén – és mivel rettenetes hőség volt – leültem egy a La Capitane étterem egyik árnyas asztalához és egy finom curry mellől néztem ez élet folyását.

Mauritius

2011. január 9, vasárnap. Reggel átjött a tulaj, Mr. Ramjan, hogy van-e valakinek bármire szüksége. Említettem neki, hogy jó lenne egy autó az elkövetkező két napra. OK – mondta – és ezzel el volt intézve. Kb. hasonló nehézségekkel néztem volna szembe, ha kérek estére egy 3 fogásos vacsorát vagy délutánra egy delfinnéző hajókirándulást. Azt bírom ezekben a harmadik országbeli utakban, hogy mindent annyira könnyen el lehet intézni – a helyiek nem csak azért segítenek, mert ez a jól felfogott üzleti érdekük, hanem mert „gyárilag” is végtelen kedvesek. Megemlítettem neki, hogy kissé zsúfolt a helyi strand – több se kellett Ramjannak, betuszkolt az autójába és megmutatta, hol kell strandolni. Na, pont erre gondoltam – több kilométernyi vakító fehér homok, bedőlő pálmafák, elképesztően kék és tiszta tengervíz, ringatózó csónakok és szinte sehol egy ember. Jólesően elnyújtóztam a törülközőmön és belemerültem a könyvembe. Hoztam nyolcat, nem fogok unatkozni.

Mauritius

Autóbérlés

2011. január 10, hétfő.  Reggel előállt az autóm. Sokat nem babráltunk papírmunkával. Mr. Ramjan kezembe nyomta a slusszkulcsot, megmutatta az automata sebváltón a „drive” és „park” pozíciót, majd búcsút intett. Utána kiabáltam, hogy vannak-e papírok valahol, forgalmi meg ilyesmi, de csodálkozva kérdezte, az meg minek. Talán ha megállít a rendőr? – kérdeztem bátortalanul. Mr. Ramjan csak legyintett: Mondd, hogy a haverom vagy! Túltárgyaltuk.

Elindultam. Ha a stressz valóban fogyaszt, akkor én már az első félóra alatt leadtam a három rúd karácsonyi bejglit. Patakokban folyt rólam a víz. Mauritiuson ugyanis a bal oldalon vezetnek. Nem elég, hogy életemben először béreltem autót külföldön, ráadásul egyből a másik oldalon kell vezetni, automata sebváltóval. Minden kanyarnál teljesen leálltam és végiggondoltam, hogy melyik sávba kell kanyarodni. Minden kanyarnál letöröltem az ablakot a vakító napsütésben – az index és az ablaktörlő ugyanis fel volt cserélve. Egy idő után rájöttem, fogalmam sincs, mit jelent a többi jelzés a sebváltón (a 2 és az L), de végülis amit tudtam, az elég volt. 50-nél gyorsabban nem mertem hajtani és így is olyan feszülten koncentráltam, mint még soha. Ha mindig mindenki ilyen figyelmesen vezetne, soha többé nem lennének balesetek. A körforgalom rémálom volt: egyrészt balra kellett behajtani, azt még valahogy a fogamat összeszorítva megoldottam, de arra nem jöttem rá, mi a szabály a két sávval kapcsolatban. Állandóan dudáltak rám – vagy rosszul csináltam valamit, vagy talán csak ilyen barátságosak? Aztán jött az autópálya, az újabb meglepetés, ahol a belső sáv a külső, azaz itt lehet lassabban haladni. Jó párszor beletapostam a fékbe a bal lábbal a nem létező kuplungot keresve – ilyenkor minden zuhant az ülésekről a földre – de a bal oldali tükröt csak négyszer vertem be. Egyszerűen nem éreztem, hol van az autó két oldala. De úgy voltam vele, egyszer a bal oldali vezetést is meg kell szokni, hiszen majd valamikor körbe akarom járni Írországot, Skóciát. És Mauritius tökéletes gyakorlóterep – egyrészt minimális a forgalom, másrészt olyan pici a sziget, hogy nem lehet eltévedni. Maximum 50 km-t tud rossz irányba menni az ember, aztán lehajt a térképről.

La Vanille krokodilpark

Első megállóm a La Vanille krokodilpark volt. Bár ez elsősorban a krokodilok miatt ismert és kedvelt, én az óriásteknősöket jöttem meglátogatni, ők ugyanis az egyik kedvenceim. Itt egy pillanatig sem kell sajnálni a fogva tartott állatokat, ugyanis a park éppen hogy a túlélésüket biztosítja: az óriásteknősök már a kihalás szélén voltak, amikor ebben a parkban újra elkezdték szaporítani őket. A La Vanille krokodilparkban ezernél is több teknőcöt tartanak, korcsoportos megosztásban – külön területen élnek a bölcsisek (1-3 év), az ovisok (3-5 év) és a nagyobbacskák. A kicsik el vannak kerítve, de a felnőttek szabadon mászkálnak.

Mauritius

Egy idióta turista erősen kopogtatta az egyik teknőc hátát, kissé leüvöltöttem a fejét. A teknő ugyanis egyáltalán nem olyan kemény, mint amilyennek látszik, néhány teknőcnek be is volt törve. Ráadásul a hátukon egy csomó idegvégződés van, így a kopogtatás egyáltalán nem kellemes. De erre minimális IQ-val rá lehet jönni – senki nem szeretné, ha kopogtatnának a fején, amikor rajta van egy bukósisak.

A krokodilok is helyesek voltak, de miután Venezuelában már láttam néhányat szabadon, így ketrecben kevésbé volt izgi. A parkban meglepődve konstatáltam, hogy a fikusz nemcsak iskolák és kórházak aulájában terem cserében, poros levelekkel, hanem így földben szabadon is.

A következő megálló a Rochester vízesés volt, amit terepjáróval könnyebb lett volna megközelíteni a hepehupás földúton. Ez egy fekete bazaltsziklákon lezúduló vízesés, elég látványos és rajtam kívül egy lélek turista sem járt arra.

Le Morne-hegy

Továbbautókázva a tengerparton hamarosan elértem a sziget délnyugati csücskét, ahol a Le Morne hegy az ország másik világörökségi helyszíne (a fővárosi Aapravasi Ghat mellett).

A 19. század elején ez a hegy mint egyfajta természetes erőd szökött rabszolgák búvóhelyéül szolgált. A rabszolgákat az Indiai-óceán környező vidékeiről, elsősorban Madagaszkárról, Indiából, Mozambikból és Tanzániából hurcolták a szigetre, hogy a cukoriparban dolgoztassák őket. A szökött rabszolgák a különös formájú hegy barlangjaiban rejtőztek, mígnem 1835. február 1-jén egy rendőri különítmény értesítette őket, hogy eltörölték a rabszolgaságot. A legenda szerint az egyenruhások megjelenésére számos szökevény a tengerbe vetette magát.

Hétszínű föld

Különleges látnivaló a „hétszínű föld” is Chamarel mellett. Egy kis területen a homokdűnék teljesen természetes módon hét színben játszanak: piros, barna, lila, zöld, kék, bordó és sárga. A vulkanikus kőzetekből származó színek csíkosra festették a dűnéket, melyek másik különös jellegzetessége, hogy az esők ellenére nem erodálódnak.

Mauritius

Séta az oroszlánokkal

Ebédelni a Black River hegység fantasztikus panorámájával büszkélkedő Varangue Sur Morne étteremben álltam meg. Ebéd után belehúztam, hátha belefér még délután a Jardin de Casela, egy állatkert, ahol az oroszlánokkal lehet sétálni. Odaértem ugyan a zárás előtt egy órával, de az oroszlánok már nem dolgoztak. Így hazaautókáztam.

2011. január 11, kedd. Este sokáig morfondíroztam, akarok-e oroszlánokkal sétálni. Az egyértelmű volt, hogy rettenetesen szeretnék megsimogatni egyet, de vajon helyes dolog-e szegényeket ilyen célból állatkertben tartani. Végül azzal győztem meg magam, hogy ha nem éreznék jól ott magukat, nem lennének kisoroszlánok – az mindig jó jel, ha a fogságban szaporodik egy állat.

Viszonylag korán elindultam, mert át kellett hajtani a fővárosi agglomeráción és a parkba érve szerencsém volt – épp indult egy túra és mivel egyedül voltam, még be tudtak tuszkolni a csoportba előzetes jelentkezés nélkül. Egy nap csak pár séta indul, és egy csoportban maximum tízen lehetnek, úgyhogy érdemes előre foglalni helyet. Először is kirostálták a jelentkezők közül a gyerekeket, ugyanis csak 150 centiméteres magasság felett lehet részt venni a közös sétán (még épp befértem:-). Mindenkivel aláírattak egy nyilatkozatot, hogy a saját felelősségére megy oroszlánok közé, majd el kellett tenni minden táskát, le kellett venni a napszemüvegeket, és mindannyian kaptunk egy botot. Az instrukciók szerint az oroszlánok hátát megsimogathattuk, akár a farkát is megfoghattuk, de a fejüket nem volt szabad megérinteni, vagy eléjük kerülni, átölelni pedig végképp tilos volt őket. Ahogy mondták, futni nem érdemes, ahogy pánikolni sem: bármilyen veszély esetén közönyösen meg kell állni. Elméletben legalábbis…

Mauritius

A felkészítés után megjöttek a sétapartnerek: két kétéves nőstény oroszlán – Nhunzi és Tsoko – a gondozóikkal, valamint egy fotós és egy videós. Eleinte megszeppenve haladtunk a két oroszlán mögött, de aztán egyre bátrabbak lettünk, és meg-megsimogattuk a hátukat. A gondozók hoztak néhány nyers húscafatot, azt hosszú botra tűzve megmutatták a két oroszlánnak, majd feltartották a botot egy fa mellé – az oroszlánok játszi könnyedséggel másztak fel érte a fára. Ebből egyrészt rájöttem, hogy nem azért nem támadnak ránk, mert nem éhesek (láthatólag azok voltak), hanem mert megszokták az emberek társaságát. Másrészt azt is megtanultam, hogy nem érdemes fára mászni a támadás elől, úgyis jóval ügyesebbek nálam.

Mauritius

A séta végén a kisoroszlánokkal is találkozhattunk, sőt azokat is megdögönyözhettük. Legnagyobb csodálkozásomra az anyaoroszlán ezt is hagyta, pedig egy ketrecben voltunk vele.

Mauritius

Euréka ház és Pamplemousses

A hőség és az izgalom miatt az ebéd kimaradt, autókáztam a következő célponthoz, egy régi gyarmati házhoz. Az Euréka ház a legszebb fennmaradt példája a régi építészetnek, jelenleg múzeum és étterem.

Aztán meglátogattam egy botanikus kertet is, a Pamplemoussest,ahol elsőrangú gyűjteményt találunk ritka trópusi növényfajtákból. Aki a virágokat szereti, az lehet, hogy jó ember, de itt hoppon marad, mert itt inkább fákban erős a felhozatal. A bejáratnál egy gyümölcsárus kínálta ellenállhatatlan facsart leveit, kértem is rögtön egy pohár mangólét. Megkérdezte a jó ember, honnan jöttem, mondtam a választ. Elvigyorodott, majd egy szuszra közölte: „Szia, köszönöm, finom dzsúsz, viszlát”. Ez volt a teljes magyar szókincse, de aztán én még tanítottam neki ezt-azt.

Mauritius

Észak felé vettem az irányt és gyorsan elnéztem a sziget leghíresebb strandjára, a Grand Bay-hez. Itt sorakoznak a drága all-inclusive szállodák és hamar megállapítottam, hogy nagyon jól választottam, hogy nem ide jöttem. Nekem túl nyüzsgős volt a hely. Átvágtam a keleti partra és szép lassan levezettem hazáig, útközben már a naplementében gyönyörködve.

Ile aux Aigrettes

2011. január 19, szerda. Miután egy hétre átruccantam Réunion szigetére, visszatértem Mauritiusra és tettem egy kirándulást az Ile aux Aigrettes szigetre. Délután fél 2-re kimentem a partra a kirándulás gyülekezőhelyére. A gyülekezés egy csöppet túlzás, ugyanis kiderült, én leszek az egyetlen utas a hajón – így hármasban vágtunk neki: a hajós fiú, az idegenvezető lány és én. A sziget mindössze néhány perces hajóútra fekszik Mahebourgtól. Aigrettes egy amolyan ökosziget: a Mauritiuson kihalófélben levő állatfajokat és növényeket igyekeznek itt megmenteni ellenőrzött körülmények között (azaz itt nincsenek olyan más állatok és növények, amelyek a veszélyeztetett fajokat fenyegetnék). Az egyik sikersztori a rózsaszín galamb, amelyből két évtizede mindössze 9 példányt tudtak megszámolni természetes élőhelyén, a Fekete-folyónál, de a szigeten már 60 felett jár a számuk.

Miután kigyönyörködtem, kifotóztam magam, visszahajókáztunk a partra és onnan hazafele vettem az irányt. Nem kellett se buszra, se taxira várni, egy bácsika ugyanis megállt és elvitt az öbölbe. Útközben megütközve hallotta, hogy nincs férjem, viszont örömmel vette tudomásul, hogy mennyire jól érzem itt magam. Szinte tálcán kínálta magát a megoldás – keressünk nekem férjet Mauritiuson! Szomorúan közölte, hogy ő sajnos már nem vehet el, nős és unokái is vannak, de biztos benne, hogy gyorsan találnék valakit.

Kifáradva, kitikkadva értem haza. A kertész gyorsan felmászott a pálmafára, lehozott nekem egy kókuszdiót, meglékelte és ügyesen kiöntötte a levét egy pohárba. Ennél frissebb üdítőt rég ittam:-). A kókuszdió húsát is lefejtettük. Csak a felét tudtam megenni, így a másik felét felajánlottam a felettem levő lakásban nyaraló angol házaspárnak. Jó barter volt, mert ők adtak nekem patront a szúnyogirtóba, ami jól jött, mert előző éjjel végig ott zümmögtek a dögök a fülem mellett. Mint kiderült, nekik ez már a harmadik tél, amit itt töltenek a villában. Tulajdonképpen igazuk van – nyugdíjasok, idejük van, anyagilag pedig nem akkora ráfizetés. Csak a repülőjegy a húzós, de a megélhetés sokkal kevesebből kijön, mint náluk, például helyből megússzák a fűtésszámlát.

Tamil fesztivál

2011. január 20, csütörtök. Minden utazásomon igyekszem részt venni helyi ünnepségeken is. Mauritiuson a legkülönlegesebb a Cavadee fesztivál, a hindu tamil közösség legnagyobb ünnepe. A hithű zarándokok az ünnep előtt több napig böjtölnek. Ezen a napon rózsaszínbe öltöznek, testüket és nyelvüket több tűvel átszúrják, és hatalmas súlyú virágoltárokat a vállukon cipelve vagy derekukon átszúrt tűvel húzva, mezítláb vonulnak a folyótól a városban található templomig.

Az út bő egyórás, és elképzelni nem tudtam, hogyan bírtak gyalogolni a forró aszfalton – én az extrém körülményekre kifejlesztett, vastag talpú sportszandálomban is éreztem az út forróságát. Egy pillanatra kibújtam belőle, hogy leteszteljem, milyen érzés mezítláb, de azonnal felszisszentem, úgy égette a talpamat az út.

Mauritius

A legtöbb fakírnak volt néhány fős kísérete – ők terelgették a zarándokot, inni adtak neki, és amikor megállt a menet, kicsit levették a válláról a terhet. Az útközben lakók slagokkal igyekeztek hűteni az aszfaltot, és a kísérőknél is volt néhány vödör víz. Amikor volt néhány percnyi pihenő, vizes faleveleket tettek le az útra, hogy erre állva tudják hűsíteni a zarándokok a talpukat.

Mauritius

Meglepő módon sok volt a nő és a gyerek is, ők persze kevesebb tűvel és könnyebb teherrel. Bár a rengeteg, testbe szúrt tű látványa igen felkavaró volt, mivel senkit nem láttam vérezni vagy igazán szenvedni, nem volt kibírhatatlanul félelmetes a látvány. Időnként azért el kellett fordulnom, hogy összeszedjem magam.

Mauritius

Eltelt egy kis idő este, míg magamhoz tértem. A képeket otthon visszanézve ezredszer is hálát adtam magamban egykori amerikai fotós tanáromnak, aki annak idején megtanított az egyszerű titokra: egy fesztivált soha nem onnan kell fotózni, ahol az végigvonul, ugyanis ott kordonok vannak és tömeg. A gyülekező felvonulók közé kell menni, még az ünnepség kezdete előtt – akkor közelebb kerülünk hozzájuk és ők is felszabadultabbak, kevésbé fáradtak, így nyitottabbak a fotózásra. Ez ma is teljesen igaznak bizonyult.

Ideális úti cél – csak a repülőjegy drága

Talán ennyiből is kiderül, hogy Mauritius ideális célpont az olyan utazónak, aki nem tudja előre eldönteni, mennyire aktív nyaralásra vágyik. Ha egész nap heverészne az óceán partján, akkor se marad le világhírű nevezetességekről, de ha programokra vágyik, bőven találhat azt is. A sziget mérete miatt egy állandó szállásról egynapos kirándulásokkal is be lehet járni a fontosabb látnivalókat.

Időjárás szempontjából teljesen mindegy az út időzítése, ugyanis egész évben strandszezon van, és nincs különösebben monszunidőszak sem. Az egyetlen, amire figyelni kell, hogy érdemes elkerülni az év végi ünnepeket és a francia iskolai szüneteket, mert akkor tömegek érkeznek a szigetre. Ezt leszámítva békés, néptelen strandokat lehet találni, és a programok során is meglepően kevés turistával lehet összefutni.

A Karib-térség, a Maldív-szigetek vagy éppen a Francia Polinézia szigeteivel ellentétben itt csupán 3 órás az időeltolódás hazánkhoz képest, így könnyű az átállás. De Mauritiusnak az Indiai-óceán hasonló, trópusi paradicsomaival szemben is vannak előnyei: a több programlehetőségen kívül itt izgalmasabb a konyha, és jóval megfizethetőbb, mint Seychelles vagy Réunion.

Utószó

Hasznosak voltak a fentiek? Szívesen olvasol ilyen útleírásokat, tippeket? Ha igen, és nem lenne ellenedre valamivel viszonozni a blogba fektetett munkámat, könnyen megteheted úgy, hogy neked ne kerüljön semmibe! Ha itt a weblap jobb sávjában (mobilos verzióban a lap alján) levő booking.com kockában keresel szállást, azaz itt ütöd be, hova és mikor utaznál, a rendszer ugyanoda navigál, mintha közvetlenül írtad volna be az adatokat ezen a lapon. A szállás neked ugyanannyiba kerül majd, booking-on a genius kedvezményed is megmarad, de a rendszer érzékeli, hogy tőlem indult a foglalás, így kapok egy pici jutalékot. Minden nap több órát töltök gép előtt, hogy ilyen ingyenes tartalmat írjak nektek és nem állnak mögöttem szponzorok, azaz ez amolyan lelkes „közszolgálat”:-). A számodra költségmentes támogatásod nekem további utakat tesz lehetővé és ígérem, azokról is hasznos beszámolók készülnek majd!:-)