Luang Prabang felé

2005. november 29, kedd

Reggel kicsit nehezen szántam rá magam, hogy kibújjak a meleg paplan alól, a reggelek ugyanis meglehetősen hűvösek. De a jéghideg vizes mosakodás felébresztett. Szinte cipőkanállal kellett bezsúfolódnunk egy kis buszba, amivel egész nap zötyögtünk utatlan utakon. Bár csak 200 km-t tettünk meg, ez eltartott egész nap. Még jó, hogy nálam volt a minidisc lejátszó, a kedvenc zenéimet hallgatva elviselhetőbb volt a hosszú út. Egy idő után Angus mellém ült és odaadtam neki a másik fülhallgatót. Mindig viszek magammal egy vendég-hallgatót elosztóval - nem túl barátságos ugyanis zenét hallgatni, ha valaki mellett ül az ember, de így mindjárt más, ha együtt élvezzük a nótákat. Meg volt elégedve a zenei ízlésemmel.

Estefelé érkeztünk meg Luang Namtha 35 ezres városkába. Itt kb. 1000 méter magasan vagyunk, hűvös is lett estére. Remek vacsora, aztán alvás.

2005. november 30, szerda

Bár csak 8-kor indultunk, a szobatársam már 6-kor elkezdett szöszmötölni, ettől meg tudok őrülni. De sajnos itt nem volt kivehető plusz szoba, így muszáj volt megosztanom vele egyet. Ma egész napos kirándulás volt a Namtha National Biodiversity Conservation Area nevű parkba. Szép nyugodt tempóban, úgy 10 km-t gyalogoltunk rizsföldeken, erdőkön, folyókon keresztül, meglátogatva néhány érdekes helyi népcsoportot.

A falvakban nagyon kedvesen, barátságosan fogadtak minket - itt még nincsenek kéregető gyerekek, mindenki mosolyog, és szégyenlősen mosolyogva a fotózást is megengedik. Ebédet egy cölöpökön álló helyi faházikóban kaptunk, nagyon jólesett. Bár soha nem tudtam, hogy meg tudom enni a spenótlevest, kifejezetten finomnak találtam, nyilván csak éhség kérdése. Az ország specialitása a ragadós rizs - ezt kis gombócokká formálva kézzel kell enni, csípős szószba mártogatva, a hús és zöldségek mellé köretként. Jellemző a kommunális étkezés - az ételeket nagy tányérokon hozzák ki és mindenki közös tálból falatozik, még a levest is közöl tányérokból merítgetik. Ezt azért még szoknom kell.

2005. december 1, csütörtök

Nem nekem való a falusi élet. Kakaskukorékolás, kutyaugatás, mindenféle zajok ébresztettek már hajnalban. A szobatársam kijárt éjjel WC-re, aztán megint két órával indulás előtt kezdett pakolni. Ráadásul rettentő rossz szagú a hajlakkja, amiből bőségesen szór magára. Én pedig annyira, de annyira szeretek aludni... A reggelit permetező harmatban költöttük el a vendégház előtti hosszú asztalon. Döbbenten láttam, hogy minden óriáskiflinek hiányzott a két csücske. A legjobb rész! Gyorsan megkerestem hát őket, és meg is találtam a sok levagdosott csücsköt egy tálcán. Begyűjtöttem őket egy tányérra és én azokat reggeliztem. Fenséges volt ennyi kifli-csücsök.

Reggel mindenekelőtt kimentünk egy piacra venni pár dolgot gyerekeknek, mert iskolalátogatást terveztünk. Angus könyveket, tollakat vett, én pedig találtam telefon formájú, aranyos matricás ceruzahegyezőket - hiába, mégsem lehetek hűtlen kenyéradó munkáltatómhoz.

Kicsit döcögve utaztunk ma. Útépítés, defekt gátolta a haladást.

Meglátogattunk egy "hamet" és egy "hmong" falut is, nem győztem fotózni, végre kattogtathattam sok-sok portrét.

Az iskola sajnos zárva volt, mert holnap van az ország fő nemzeti ünnepe. Ennek tiszteletére fel van lobogózva az egész ország - a nemzeti zászló mellett a sarló-kalapácsot is látjuk mindenfelé vörös alapon, felébresztve bennem régi emlékeket. Ez a jelkép korábban a nemzeti zászlón volt, de onnan a peresztrojka éveiben kivették és külön lobogón helyezték el. A sarló és kalapács azóta mint pártzászló leng mindenfelé.

Este érkeztünk meg Nong Khiawba, szép hegyes vidékre. 6 dollárért itt sikerült külön bungalót szereznem, ráadásul Snoopy kutyás ágyneműm van!

2005. december 2, péntek

Reggeli után lesétáltunk a folyópartra és hajóval folytattunk utunkat Luang Prabang felé. Először a Nam Ou folyón utaztunk három kis motoros csónakkal, majd a Mekongon haladtunk tovább. Délelőtt meglehetősen dideregtünk a vízen, minden ruhát magunkra vettünk, mert igencsak cúgos volt. De aztán felmelegítette a levegőt a tűző nap és végre mosolyogva napozhattam a fedélzeten. A táj lélegzetelállító volt - háttérben hegyek, a folyó két partján sűrű erdők, néhol megtörve egy-egy kis faluval. Ezekben kis veteményeskerteket alakítottak ki a víz mellett, az itt dolgozó asszonyoknak és a folyón kis csónakokban ringatózó halászoknak mosolyogva integettünk. Ebédidőben kikötöttünk, jól teletömtük a bendőnket, aztán megnéztük a Pak Ou barlangot, ahol kb. 4000 Buddha szobrot halmoztak fel a hívők.

Délután négy felé kötöttünk ki Luang Prabangban, az ország egykori fővárosában. A nagyobb csomagokat egy busz elvitte a szállóba, mi pedig azon nyomban megkezdtük a városnézést, a városka legszebb temploma, a Wat Xieng Thong meglátogatásával. A fő épület arany-vörös díszítései is ámulatosak, de ennél még jobban tetszettek a melléképületek mozaikos díszítései. Micsoda gyönyörű hely...

Még sétáltunk egy kicsit, aztán becsekkoltunk a szállóba, majd vacsora egy viszonylag elegáns helyen, az Indochina Spirit étteremben. Szezámmagos tengerifüvet ettem, és zöld curry-s zöldségeket. Vacsora közben, afféle bónuszként, a nemzeti ünnep tiszteletére rendezett fényes tűzijátékban gyönyörködtünk. Aztán szétszéledtünk, kicsit interneteztem, majd összefutottunk Angus-szal. Megittunk egy pár italt és jót beszélgettünk az élet nagy dolgairól.