Rangun

2006. november 26, vasárnap

A Qatar Airways remek járatán érkeztem tegnap Rangunba, akikkel még csak egyszer utaztam, annak idején Tibetbe, de akik egyből a kedvenceim lettek. Ahogy az ember beszáll a repülőbe és ott áll felsorakozva a gyönyörű egyenruhás személyzet, már érzi, hogy itt egészen más síkon folyik a fedélzeti kiszolgálás. Arról nem is beszélve, hogy a megszokottnál több volt a férfi légiutas-kísérő és méghozzá milyen jóképűek:-)

A repülőtéren Mie Mie, egy helyi utazási iroda képviselője fogadott a vízumommal. Mivel otthon nincs követség, az interneten intéztem a vízumot és bár egy kicsit fáztam, hogy tényleg megy-e így virtuálisan a dolog, semmi probléma nem volt. Az otthon előre kitöltött és email-en átküldött űrlap alapján pillanatok alatt bepecsételték a vízumot és már taxiztam is a szálloda felé. Útközben megálltunk egy pénzváltónál, mert a repülőtéren nem érdemes hivatalos árfolyamon váltani. A lepukkant pénzváltó helységben a ventillátoron kívül csak egy tucat macska volt, de az árfolyam kedvezőnek tűnt, egy dollár 1200 helyi pénz (kyat).

A Panorama hotelben szálltam meg, este itt találkozik a csoport. Este rövid séta a környéken -ahhoz képest, hogy az utazási iroda (Gecko's) tájékoztatója szerint itt nem érhető el az internet, a házblokkunkban három internetező is van. Közvilágítás viszont nincs, csak nagy kátyuk, úgyhogy óvatosan kell sétálni. DK Ázsiában itt van a legkevesebb turista és a legkisebb nyugati hatás, ami abból is látszik, hogy a helyiek nem farmerben és baseball sapkában járnak, hanem mindenki longji-ban, azaz szoknyában. A férfiak is. Kifejezetten jól áll a keskeny csípőjükön a szorosra tekert, bokáig érő szoknya.

Délig alvás, aztán kis városnézés, csak úgy lassacskán. A pár saroknyira levő Sule templomig jutottam el, ott leültem és órákon keresztül csak néztem az élet folyását. Nagyon kellemes volt. Ez a Sule templom a város közepe, mint nekünk a Clark Ádám tér, itt ez a 2000 éves templom jelenti a nullás kilométerkövet. Majd átvánszorogtam az utca túloldalára egy kínai étterembe és ott ücsörögtem tovább, este pedig a folyóparti Strand Hotelben folytattam a lustálkodást. Ez 1901-ben épült és fénykorában Ázsia legpompásabb szállodája volt. Bár a fénye megkopott, ma is nagyon menő itt kávézni, Mick Jagger, Oliver Stone vagy George Orwell is megszállt itt. Életem talán legdrágább süteményét ettem, 12 dolláros csokitortát, de megérte. Nemcsak a sütemény, de a hangulat miatt - óriási trópusi fa ajtók, félárnyékra eresztett zsaluk, ventillátor, pazar csillárok, hangtalanul suhanó pincérek, szép porcelán teáscsészék, igazi brit gyarmati hangulat volt. Talán csak a hangoskodó német turistacsoport rontotta el kissé az idillt.

Este találkoztunk a csoporttal, 12-en leszünk, fele lány, fele fiú és egy helyi idegenvezetőnk lesz, Zaw, angol nevén Andrew. A csoportban van egy kanadai, egy svájci, egy ír, három angol, öt ausztrál és én, a korosztály 21-től 63-ig terjed, jó kis vegyes csapat és első blikkre nagyon szimpatikusak. A folyóparti Golden Duck étterembe mentünk vacsorázni, remek választás volt.

2006. november 27, hétfő

Reggeli után Zaw ropogósra vasalt fehér ingben és kék-barna kiskockás szoknyában üdvözölt minket és már indultunk is a város fő attrakciójához, a Shwedagon pagodába. Központi aranysztúpája 98 méter magas és ekörül számtalan pavilon, szobor, kisebb sztúpa áll, összességében 16 tonnányi (!) arany.

Még megnéztük a Chanklitatgyi templomot, ahol egy óriási fekvő Buddha található, aztán ebéd egy remek tóparti étteremben (Sandy's Cuisine). A legforróbb délutáni órákat a légkondis internetezőben töltöttem, aztán este vissza a tópartra naplementét nézni. Este aztán magamhoz vettem az otthonról hozott régi National Geographic példányokat és sétálgattam az utcán, keresve olyanokat, akik tudnak vagy épp tanulnak angolul. Kiosztottam az újságok nagy részét (párat meghagyva Zawnak), és ezzel nemcsak hálás mosolyokat zsebeltem be, hanem a csomagom is egyharmaddal könnyebb lett. Alvás előtt még kiköltöztettem a szobámból a kis gekkót (mégiscsak egy buddhista országban vagyunk, nem ölhetem meg senki inkarnációját:-), aztán alvás.

2006. november 28, kedd

Jó hétórás buszozással jutottunk el Kyaiktiyoba, ahonnan teherautóval folytattuk az utunkat a hegytetőre. A platón 41-en zsúfolódtunk össze, hát utaztam már kényelmesebben is.

Szerencsére csak egy órás volt a zötykölődés, aztán egy óra hegymenet gyalog a tetőre. Egy szent kő miatt jöttünk ide, ami hihetetlen módon egyensúlyoz egy másik sziklán, a legenda szerint Buddha egy hajszála tartja. Namármost mi ebből semmit nem láttunk, mert fel volt állványozva a kő, épp újraaranyozták. De a kő körül így is rengeteg zarándok volt, így legalább a hely hangulatát mi is átérezhettük.

Fotót csak a kőről készült naptárról sikerült készíteni...

2006. november 29, szerda

Reggeli után lesétáltunk a hegyről, aztán újra a teherautóba ültünk. Ha tegnap azt hittük, 41 utas sok a platón, most megtanultuk, hogy nem, mert pont 50 emberkét zsúfoltak össze. A könyökeink csak a mögöttünk levő bordái között fértek el.

Jó pár órás buszozás után Bagoba értünk, ahol remek zöld curry-s csirkét ebédeltem, majd megnéztünk pár templomot, bár egyik sem volt nagy hatással rám. Este közös vacsora, aztán vettünk pár rágcsálnivalót a holnapi vonatútra. Bár elvileg már minden üzlet bezárt, az egyik kinyitott a mi kedvünkért. Nem ugyanaz, mintha ha Harrods-t nyitották volna meg, de azért így is volt némi celebrity feeling.

HIRDETÉS
PRESS