2015. október 14, szerda
Reggel első utam egy kávézóba vezetett, mert a házigazdáimnál olyan kávéfőző volt, aminek nem tudtam a használatát. De úgyis mondta egy otthoni barátom, próbáljam ki a Manuel kávézót Santa Monicában, úgyhogy először az utazás során végre ittam egy rendes cappuccionót. Az mondjuk vicces volt, hogy amikor megkérdeztem, hogyan kell fizetni a parkolóórába, az egyik vendég megnyugtatott, hogy reggel 9-ig sehogy, mire a barista közölte (nyilván angolul), hogy bezzeg Magyarországon akkor is elnyeli a gép a pénzt, ha még nincs díjfizetési időszak. Ebből és az akcentusból rájöttem, hogy hazánkfiával van dolgom, így is volt, Feri főzte nekem a kávét.
Utána végre kimentem a Santa Monica Pier-hez és hát elég megható volt az egész. Az külön jó volt, hogy még aránylag korán kiértem, nem volt sok turista, csak néhány boltos nyitogatta a bódéit, így szinte egyedül lehettem az út végét jelző táblával – szerencsére, mert persze hogy eltörött a mécses.
Készültek fotók, videók, sőt csináltattam egy kulcstartót is, amin két fotó váltakozik – egy az út elejéről, egy pedig a végéről. A srác általában két képet kattint a kuncsaftokról, de fel van erre is készülve, hogy bluetooth segítségével áttöltsön a mobilról hozott képeket.
Ezután kicsit még Venice Beach hangulatába is belekóstoltam, itt maradt a hippi világból…
Fél egykor aztán ebédtalálkám volt egy lánnyal, akivel kacifántos a megismerkedésünk.
1990-ben egy barátnőmmel lementünk a Fregatt sörözőbe, és ott megakadt a szemünk egy kaliforniai mosolyon, ami egy feltűnően jóképű fiatalemberhez tartozott. Andynek hívták, csak 1-2 napra jött Budapestre, amolyan „három hét alatt bejárom Európát” túrán volt. Legalábbis így tervezte. De aztán annyira jól érezte magát, hogy hetekig nálunk lebzselt, és ezzel nem volt egyedül, egy egész kis expat csapat bulizta át nálunk a nyarat. Címet cseréltünk, írtunk pár levelet, aztán elhalt a barátság, hol volt még email meg facebook.
1993 nyarán nem voltam jó passzban, mert életem nagy szerelmével szétváltak útjaink, viszont a cégtől jó nagy összeg pottyant a zsebembe, mert utólag egyben kifizettették velük a túlóráinkat. Ekkor jött egy meghívólevél Andytől, mint derült égből a villámcsapás. Annyira együtt álltak hát a csillagok, hogy vettem egy repjegyet. Andy megírta a címét, és hozzátette, ha nem lesz otthon, kulcs a lábtörlő alatt. Így is volt:-) A kulcs ott volt, a nappaliban pedig üdvözlő csomag: napszemüveg, baseball-sapka és útmutató, hol találom a szörfdeszkát, a görkorit és a bicajt:-)
Pár napra rá (de most komolyan, ekkora véletlen) beállított még két magyar lány, akik szintén három évvel azelőtt ismerték meg Andyt és haverjait, merthogy akkor egyikük az IBUSZ-nál dolgozott és ő szerzett nekik Budapesten szobát. Na, úgyhogy én ekkor, ott San Diegóban ismertem meg Adriennt. Ő akkor összejött Andy egy barátjával, ma már két gyerekük van, viszont mi vele azóta, 22 éve nem találkoztunk.
Nemrég megtaláltuk egymást a facebookon, és most követi a blogon az utazást, úgyhogy rám írt, nincs-e kedvem találkozni. Hát hogy ne lett volna. Az volt a furcsa, hogy szinte csak futólag ismertük egymást vagy két évtizede, de olyan természetesen csevegtünk egymás szavába vágva, mintha ezer éve barátnők lennénk…
Ebédeltünk, kószáltunk a Getty Center épületei és kertjei közt.
Délután egy túrára fizettem be a Stahl house-ba. Erről sokáig nem is hallottam, nem olyan régen véletlenül láttam egy fotót róla az instagramon, és azonnal eldöntöttem, ezt látnom kell. Kicsit mondjuk szívtam a fogam, mert nem olcsó, de annyit spóroltam már ezen az úton, hogy ennek bele kell férnie.
És hát megérte. Csodálatos a ház, a kilátás, a berendezés, egyszerűen annyira egyben van az egész, hogy az ember csak belefeledkezik a csodálatba. Hibátlan, úgy ahogy van. Olyan furcsa, hogy egy háromtagú család lakott is, és a gyerekeknek az volt a természetes, hogy egy ilyen házba hozza az ajándékot a Télapó és itt ugrálnak a medencébe – most meg építészet és építészet iránt rajongó látogatók jönnek ide az egész világból, hogy megcsodálják a város legszebb villáját.
Kora este aztán áttettem a székhelyem kilátást csodálni egy másik híres épületbe, a Griffith kilátóba. Nagyon szép felhős volt az ég egész nap, úgyhogy szép naplementére volt kilátás, nem is kellett csalódnom.
Este nem várt küzdelem volt vacsoráért. Nem mintha étteremből hiány lenne Los Angelesben, tízezer van csak a tripadvisoron, csak kitaláltam, rament akarok vacsorázni és egyszerűen egyik japán étteremnél sem sikerült leparkolnom. Nem keveset kóricáltam a városban, mire sikerült. Szerencsére pont egy szuper jó levesezőt fogtam ki, úgyhogy megérte a teperés érte.
2015. október 15, csütörtök
Reggel elbúcsúztam a vendéglátóimtól, aztán irány a reptér. Meglepve tapasztaltam, hogy a GPS-ben nem volt benne a reptér, úgyhogy kicsit kihívás volt a mobilról navigálni.
Ott leadtam az autót, érzékeny búcsút véve tőle. Kis híján 10.000 mérföldet tettem bele, szép első útja volt. Mondjuk kicsit össze lett törve, de hát bejárta az országot. Amikor átvették, nagyon nem tűntek sem meglepve, sem haragosnak, egyszerűen tudomásul vették. Remélem, később sem lesz belőle semmi galiba. Még a 400 dolláros egyirányú díjból is első kérésre elengedtem 150-et. Azért elég vevőorientált egy ország, az biztos.
A 31 napos út során végül 6.000 mérföld, azaz közel 10.000 km került az autóba – azaz a 4.000 kilométeres 66-os utat jócskán meghosszabbítottam:-)
Los Angelesből Minnasotába repültem, aztán tovább Amszterdamon át haza.
Nagyon keserves volt valahogy a gondolat, hogy haza kell menni. Legszívesebben indultam tovább, mondjuk észak felé, fel végig a parton Seattle-ig, aztán akár tovább Alaszkába. Nagyon belejöttem ebbe az autókázásba… de az már biztos, hogy ez az utazás bevonul az életem tíz legjobbja közé…
Utószó
Hasznosak voltak a fentiek? Szívesen olvasol ilyen útleírásokat, tippeket? Ha igen, és nem lenne ellenedre valamivel viszonozni a blogba fektetett munkámat, könnyen megteheted úgy, hogy neked ne kerüljön semmibe! Ha itt a weblap jobb sávjában (mobilos verzióban a lap alján) levő booking.com kockában keresel szállást, azaz itt ütöd be, hova és mikor utaznál, a rendszer ugyanoda navigál, mintha közvetlenül írtad volna be az adatokat ezen a lapon. A szállás neked ugyanannyiba kerül majd, booking-on a genius kedvezményed is megmarad, de a rendszer érzékeli, hogy tőlem indult a foglalás, így kapok egy pici jutalékot. Minden nap több órát töltök gép előtt, hogy ilyen ingyenes tartalmat írjak nektek és nem állnak mögöttem szponzorok, azaz ez amolyan lelkes „közszolgálat”:-). A számodra költségmentes támogatásod nekem további utakat tesz lehetővé és ígérem, azokról is hasznos beszámolók készülnek majd!:-)