27. Barstow - Santa Monica

2015. október 13, kedd

Reggel nem tudtam ellenállni a medencének, és ejtőztem a partján egy órácskát. Ez az óra nagyon hiányzott sajnos este, mert nem értem be napvilágban Santa Monicába, de mivel otthon épp csúnya ősz van, muszáj volt még egy kis napsugarat magamba szívnom.

Igazán nem értem, miért írja az internet, hogy két hét jó erre a 66-os útra, a mai napom is annyira rohanós volt, és így is kimaradt egy rakás látnivaló. Dupla ennyi idő alatt sokkal kényelmesebb lett volna.

A Lola's Kitchen nevű kis csehóban ebédeltem, a tripadvisor ajánlotta, nem is volt rossz, igazi jó kis mexikói kaják.

Barstow legfontosabb 66-os látnivalója az El Rancho Barstow Motel, a maga 100 láb magas neonjelzésével.

A régi vasútállomás ma múzeumként üzemel.

Az első megálló Dagett volt, ahol a Desert Market nevű kis bolt 1908 óta működik.

Az érdekes tetejű Ski Lodge Roof House turistainformációs iroda volt, 1926-ban nyílt meg, amikor a szívünknek oly drága 66-os út megkapta a számát.

Innen Calicoban hajtottam, ami nagyon izgatta a fantáziám, hiszen a leírásokban szellemvárosként szerepelt. Lehet, hogy egykor szellemváros volt, de most vagy két tucat busz sorakozott a parkolóban, úgyhogy nagyon megbántam az öt dolláros jegyet és két képkocka kattintása után már spuriztam is el onnan. Calico egykor ezüstbánya volt, amely 1881-ben jöt létre, és az épületek egy része még mindig eredeti - de sajnos a hangulatot tönkrevágják a távol-keleti szelfizős turistacsoportok...

Oro Grande és Helendale közt egy különleges attrakció van: az üvegerdő. Elmer Long 2000 óta gyűjti az üvegeket és installálja fák formájában.

Victorvilleben található a kaliforniai Route66 múzeum, de sajnos zárva találtam.

A sztráda 138-as kijáratánál fekszik a Summit Inn, amely 1952 óta szolgál fel isteni süteményeket. A bivaly- és struccburgerekről is nevezetes, de én ilyeneket nem eszek.

Megtaláltam a legelső McDonaldsot is, amely ma már kis múzeumként üzemel. A McDonald testvérek 1948-ban nyitották meg az első gyorséttermüket, hatalmas sikerrel.

San Bernardino másik nevezetessége a város és Rialto határában levő wigwam motel - melyekből már csak kettő üzemel az egész országban (a másikat Holbrookban láttam).

Este 6 körül érkeztem meg Santa Monicába, akkor már úgy gondoltam, nem érdemes kimenni a kikötőbe – mire leparkolok és megtalálom a Route66 vége táblát, rám sötétedik, és úgyse tudom megcsinálni a fotókat és videókat. Úgyhogy inkább egyenesen a szállásra mentem, különösen hogy most egy családnál vendégeskedek, nem akartam koromsötétben érkezni. .

Azt hiszem, most már minden létező szállásféleséget kipróbáltam Amerikában:-) Amikor 1993-ban először jártam itt csóró diákként, akkor megvolt az ismerősöknél alvás, couchsurfing-szerűség (csak akkor más volt), vadkemping, hostelben sokágyas szoba és buszon / autóban alvás. Aztán amikor kint tanultam két évet, akkor egy alagsori szobát béreltem (az volt a legolcsóbb és egy életre megutáltam a vakondéletet). Az ösztöndíj közben, 1995-ben másodszor jártam körbe a nemzeti parkokat, akkor egy olyan olcsó buszos túrán voltam, hogy a busz kétharmada egy nagy matrac volt, amin heringek módjára aludtunk (Green Tortoise utazási iroda). Most pedig így két évtized múlva végigzongoráztam a jobb lehetőségeket, volt 40 és 400 dollár között minden elképzelhető hotelszoba az ócska moteltől a luxus lakosztályig, kedves B+B fogadók, legendás motelek, airbnb és most a végén két éjszaka egy családnál, a HomeExchange.com-mal.

Egy kedves házaspár lát vendégül, két kislánnyal és egy aranyos kutyával. A házuk kertjében van egy vendégház, amit normális esetben dolgozónak használnak, de időnként vendégeket is elszállásolnak ott. Pici házikó, kb. mint az én kislakásom, de épp elég meghúzni magam két éjszakára.