Grand Canyon National Park

2015. október 8, csütörtök

Reggel itt is csodálatos palacsintát kaptunk, attól nem kell aggódnom, hogy lefogyok.

Reggeli után körbenéztem egy kicsit a szálláson (Trappers Rendezvous), és bekukkantottam a többi házikóba is.

A százévesnél is idősebb faházak eredetileg Flagstaffban álltak, üzletként funkcionáltak, de úgy 15 éve egy fickó átköltöztette azokat Williamsbe, egy 1927-ben épült régi ház közelébe. A költöztetés végül olyan sokba került, hogy a renoválásra nem maradt pénze, így a házikók üresen álltak. Néhány éve vásárolta meg egy házaspár, akik közművesítették, felújították, és nagyon gondos munkával berendezték. A hat szoba más-más hangulatú, az enyém például amerikai western – nemhogy a fotók, de még a fotók paszpartuja is abszolút telitalálat.

Aztán irány a Grand kanyon.

Érdekes, hogy akárcsak az előző két látogatásom idején, most is fakók voltak a színek, ahhoz képest, milyen jó képeket tudtam kattintani az előző parkokban, itt nagyon nehéz dolgom volt. Pedig naplementére is maradtam, de még akkor se voltak intenzív vörösek a sziklák vagy mélykék az ég.

Végigvezettem az összes kilátóponton, ahova a shuttle busz nélkül el lehet jutni (a keleti bejárattól a látogatóközpontig), de valahogy nem találtam a helyem fotóilag – azért persze készült pár kocka.