4. Springfield - St. Louis
2015. szeptember 17, csütörtök
A városban leginkább a Dana-Thomas házra voltam kíváncsi. Amikor pár hónapot Chicagóban éltem még vagy húsz éve, akkor teljesen odáig lettem Frank Lloyd Wright építészetéért, és ez az egyik legnagyobb háza, amit egyórás ingyenes idegenvezetéssel körbe lehet járni – naná, hogy nem hagytam ki. Sajnos bent nem lehet fotózni, úgyhogy csak az épületről tudtam kattintani egy kockát.
Utána összefutottam a helyi turisztikai hivatal képviselőjével, aki meghívott egy kávéra és rajzolt pár térképet, hogy találom meg a következő látnivalókat. Akárhány könyvem is van, kész kincskeresés ez az utazás.
Ha már Springfield és 66-os út, akkor megkerülhetetlen a Cozy Dog Drive In, ahol megszületett a corndog. A híres hot dog variációt Ed Waldmire, a tulajdonos kreálta valamikor a 40-es években. Az étterem azóta is töretlen népszerűségnek örvend, kidekorálva megannyi 66-os úttal kapcsolatos fotóval, régiséggel és nincs ember, aki végigutazva a legendás úton ne állna meg itt egy bundás hot dogra.
A város határában először a már bezárt autósmozihoz hajtottam, legalább a szép neonjelzés még megvan.
Auburn környékén is van egy érdekes szakasz – eredeti vörös téglás úttest. Az 1.4 mérföldes út még az 1931-es állapotokat őrzi, bár felújítva.
Litchfieldben maradt fent az utolsó még működő autósmozi a 66-os út vonalán, a Sky View Drive In Theater. 400 autónak van hely a hatalmas placcon, ami most kihalt volt, már vége a szezonnak.
A város másik legendás, az úthoz kapcsolódó nevezetessége az Ariston Cafe. A tulajdonosok, Nick és Demi Adam folytatják az alapító, Nick apja által 1924-ben alapított étterem hagyományait: kiváló ételek, első osztályú kiszolgálás és családias hangulat.
Mt. Olive faluban is megmentettek egy régi benzinkutat, a Soulsby Station-t, ami felújítva kis ajándékboltként működik. Ez már 1926-ban itt állt, amikor a 66-os út még nem volt aszfaltozva.
Lassan sötétedett, így már csak egy látnivalóra maradt idő, választani kellett, pedig mennyi érdekesség hátravolt még St. Louisig. Nem is értem, hogy lehet gyorsabban végigmenni az úton, szerintem háromszor ennyi idő kellene, mint ahogy én csinálom.
Madisonba hajtottam, pár kilométerre St. Louis előtt, itt van ugyanis az ikonikus Old Chain of Rocks Bridge. Legnagyobb meglepetésemre áthajthattam rajta autóval, pedig az összes forrás szerint csak gyalogosan járható - lehet, hogy ez egy másik?
Innen már a szállásra hajtottam, a Benton Park Inn kedves kis fogadóba. A tulajdonos nem volt otthon, de amikor felhívtam, megadta a riasztó kódját, így elfoglalhattam a szobámat. Elképesztő, hogy megbíznak itt az emberekben, végülis ő is itt lakik, a saját házába engedett be.
Lepakoltam, és irány vacsorázni. Amit kinéztem, a Bogart BBQ sajnos zárva volt, úgyhogy elmentem egy másik híres helyre, egy fagyishoz. Nem a legideálisabb fagyit vacsorázni, de annyira kíváncsi voltam, mit tud a hely, amiről mindenhol csak lelkendezéseket olvastam. A Ted Drewes Frozen Custard bő húsz perc autóval a belvárosból, de egy sima hétköznap este is szűnni nem akaró sorok kígyóznak előtte. Ted Drewes 1929-ben Floridában nyitotta meg első fagyizóját, majd 1941-ben költözött St Louisba, hogy azóta ugyanott, ugyanolyan - természetesen titkos - recept alapján egy igazi megkerülhetetlen intézménnyé nője ki magát. A változatlan színvonal mellett a siker titka egyszerűen a gyors és kedves kiszolgálás, és a család személyes felügyelete. Ez utóbbi miatt ellenállnak minden terjeszkedési és franchise kísértésnek, csak a megszokott helyükön hajlandóak működni. A leghidegebb téli hónapokban az alacsonyabb bevételt úgy egészítik ki, hogy a parkolóban karácsonyfát árulnak. Amit én kóstoltam, az egy hideg custard, összedolgozva sütőtöktortával, de úgy, hogy érezni lehetett a sütemény darabjait. Tetején persze tejszínhab. Igaz, kb. kétmillió kalória volt, de valami olyan isteni finom, hogy ezentúl hálát adok az égnek, hogy nincs Budapesten üzletük, mert még nagyobbra nőne a fenekem.
Este sokáig beszélgettünk a panzió tulajdonosával és a másik vendéggel, egy Kaliforniából érkezett fekete sráccal. Ezek mindig olyan jó esték – három ember, három sors, és sokat tudtunk egymásnak adni.
