Négy gasztrotúra New Yorkban

Az egyik kedvenc foglalatosságom nagyvárosokba utazva becsatlakozni valamilyen kiscsoportos, kóstolókkal egybekötött gasztrosétára. Ezek során ugyanis általában nemcsak a helyi gasztronómiával ismerkedünk meg. A túravezetőktől sokat tanulhatunk a negyed történelméről, jelenéről, mindennapjairól. A kínálat óriási, eddig négyet jártam végig, és szívesen ajánlom őket nektek is.

Taste Harlem – végigkóstolni Harlem konyháit

A négy túra közül kimagaslóan ez volt a kedvencem. A Taste Harlem azért is jó választás, mivel ezt a városrészt valamivel nehezebb egyénileg felfedezni. Különösen azoknak, akik kicsit félnek Harlemtől, bizonyára komfortosabb érzés csoporttal, vezetővel körbejárni, ráadásul még jókat is ehetnek.

A túrát egy tűzrőlpattant, művelt és barátságos hölgy, Jacqueline vezette, aki Chicagóból költözött jó egy évtizede Harlembe. Kezdetben művészeti sétákat vezetett, galériáról galériára járva, de az nem vonzott akkora közönséget, ami biztosította volna a megélhetését. Így tért át a gasztrotúrákra, melyekbe azért belecsempész némi építészetet, művészetet, történelmet. Így jóval többet kaptunk, mint négyórányi nonstop kajálást.

A csoport kicsi volt, és az éttermek között sokat gyalogoltunk, úgyhogy nem volt okom panaszra. A Sylvia’s Soul Food étteremben volt a találkozó, a Malcolm X Boulevard és a 125. utca sarkánál. A 60-as, 70-es években ezen a környéken virágoztak az afroamerikai gyökerű soul food éttermek, de azóta majd mindegyiket elsöpörte a válság. Sylvia 1962-ben nyitotta meg éttermét, és mihelyt kitermelte az üzlethelyiség árát, az akkori nyomottabb árakon meg is vásárolta. Így sem az nem érintette, amikor a lanyhuló üzletmenet miatt a többiek nem tudták a bérleti díjat fizetni, sem pedig az, amikor Harlem hirtelen divatossá vált, és az egekbe szöktek a bérleti díjak. Bemelegítésként a déli klasszikust, a „chicken and waffle” nevű fogást kóstoltuk, vagyis rántott csirkét vajas és juharszirupos gofrival.

Harlem rendkívül sokszínű etnikailag, mondhatni utcáról utcára változik a lakosság összetétele. Alig pár sarkot sétáltunk, már meg is érkeztünk a szenegáli negyedbe. Itt egy szuper halpiacot találtunk, ahol igen egyénien oldották meg a halak tárolását.

A szenegáli kávézók közül a Les Ambassades menüjét kóstoltuk meg, méghozzá bárányt kuszkusszal. Az egész séta legfeledhetetlenebb íze a bárányhoz kapott mustáros, picit ecetes, karamellizált hagymaszósz volt, amitől mindannyian elaléltunk.

Következő megállónk egy idős bácsika műhelye volt. Lee úr már öt évtizede sütögeti ugyanott a rugelachot. Ez a zsidó eredetű, édes töltött kifli mindig kapható, ellentétben a többivel, amelyekből hangulatától függően változó a kínálat. Lee bácsi Dél-Karolinából érkezett Harlembe, és városszerte egyszerűen csak rugelachkirályként ismerik.

Harlemnek jelentős spanyol nyelvű lakossága is van, így nem maradhatott ki egy karibi spanyol étterem sem. A Tropical Grill Restaurantra esett Jacqueline választása, amely egy egyszerű kis dominikai büfé remek fogásokkal. Előbb sült csirkét kóstoltunk sárga rizzsel és nagyon finom sült babbal, majd egy kis ökörfarkat.

A végére maradt a Jacob’s Restaurant önkiszolgáló soul food étterme, ahol a leginkább a déli államokra jellemző fogásokat kóstoltuk: sajtos tésztát (macaroni cheese), zöldségféléket (collared greens), fekete szemű borsót (black eyed peas), édesburgonyát (sweet potato), marhaoldalast (short ribs) és kalácsot (sweet bread).

A Jacob’s elképesztő népszerűségnek örvend, dugig volt boldogan ebédelő vendégekkel. Sikertörténetéhez hozzájárult, hogy megnyitása évében ingyen ehetett ott bárki a hálaadás napján. Bár sokan azt állították, hogy ilyen hozzáállással csődbe fognak menni, az ingyenpróba lehetősége tömegeket vonzott az étterembe, és a látogatók nagy része később fizetős vendéggé vált. Nemhogy nem ment csődbe, a következő évben már újabb éttermet nyitott a család, amely azóta is ingyen fogadja a vendégeket hálaadáskor.

Ismerkedés Brooklynnal és kis boltjaival

Az Urban Oyster – Brownstone Brooklyn Eats Tour sétáján a Cobble Hill negyedet fedeztük fel. Alapvetően kóstolni indultunk, de ahogy az lenni szokott, a kaján keresztül egy kicsit az egész negyed „lelkivilágát” megértettük.

Tele vannak az utcák igazi kis családi boltokkal, és az itt lakó jellemzően fiatal családok tudatosan ezekben vásárolnak. Vannak több évtizede fennálló intézmények, mint a helyi hentes, vagy az olasz édességet áruló kis bolt, és vannak új hírnökök, mint a kézműves söröket áruló boltok vagy a legújabb kávézók és a csak természetes alapanyagokkal dolgozó pékségek.

Azt is érdekes volt látni, hogy ezek a kis boltocskák mennyire összefognak: elhelyezik egymás termékét az üzletekben, az egyik csomagolópapírt tervez a másiknak, az beszállít alapanyagot a harmadiknak, és így tovább. Annyira jól működik az kis üzletek és a vásárlók összetartása, hogy nagy szupermarket nem is tud itt gyökeret ereszteni – volt rá próbálkozás, de befuccsolt.

Nagyon jó a hangulata az egész környéknek, és mondanom sem kell, milyen irigylésre méltó volt mindezt látni. A négy séta közül ez volt a kettes számú kedvencem, úgyhogy ha nem mertek Harlembe menni, akkor ezt ajánlom.

Olaszosan a Greenwich Village negyedben

A Walks of Italy-t egy amerikai fiú és olasz felesége alapította. Mindketten a római sixtusi kápolnában dolgoztak idegenvezetőként, itt találtak egymásra. Először olaszországi sétákat ötlöttek ki, és amikor ott sikerre vitték a vállalkozást, átköltöztek New Yorkba, hogy ott is meghonosítsák azt – Walks of New York néven.

A Walks of New York – Mario Batali Greenwich Village food tour sétájuk Mario Batali köré épül, aki népszerű séf, tévés személyiség, több étterem tulajdonosa és szakácskönyvek szerzője. De természetesen nemcsak róla van szó, hanem a ő életújájn és éttermein keresztül New York legolaszabb negyedébe is bepillantást nyerünk. Igen, a legolaszabb. A közvélekedéssel ellentétben ugyanis Little Italy már rég nem igazi olasz rész, ott már inkább csak a turistáknak szolgálnak fel pocsék kávékat. Ahol még családi üzleteket, jó kávét és ízig-vérig olasz mentalitást találunk, az a Greenwich Village negyed, különösen a Bleecker és Macdougal utcák környéke.

Mario Batali pályája igen érdekesen alakult. Már épp ráállt a szokásos karrierútra a Four Seasonnél San Franciscóban, ahonnan később lehetősége lett volna bárhol kipróbálni magát a világban, amikor hátat fordított a neves hotelláncnak, és inkább elment egy apró olasz faluba szakácskodni. Meg akarta nézni, hogy működik a tradicionális olasz vendéglátás: hogy mennek ki a séfek a piacra kiválasztani a legszebb árut, bele akart kóstolni a helyi és szezonális ételek világába. Amikor mindezt magába szívta, visszautazott New Yorkba, hogy berobbanjon a kulinária elitjébe, egymás után nyitva meg éttermeit.

A séta során két éttermét is útba ejtettük, az Otto és Lupa terített asztallal várt minket. Ez a séta sokkal elegánsabb volt az előzőknél, itt ugyanis nem állva kapkodtunk be néhány falatkát, hanem ráérősen ettünk abroszos asztalok mellett. A két étterem mellett volt olívakóstolás is, valamint egyéb apró nyalánkságok.

A csoport itt is kisl étszámú volt, rajtam kívül hárman csatlakoztak aznap a túrához (a maximális létszám 15 fő). Az idegenvezető a cégalapító olasz felesége volt, maga is lelkes háziasszony, úgyhogy abszolút autentikus az olasz konyhában. Megtudtunk olyan kis hétköznapi apróságokat is, hogy Olaszországban kifejezetten javasolják a terhes nőknek sok lencse fogyasztását, mert abban pont olyan ásványi anyagok vannak, amik jót tesznek a kismamáknak – sőt, ők is esznek újévkor lencsét, akárcsak mi.

Az egyetlen, ami nekem negatívum volt ezen a sétán, hogy kicsit túl sok volt a „small talk”, baráti beszélgetés a résztvevőkkel, így nagyon elhúzódott a séta (és őszintén szólva engem nem különösebben érdekeltek a túratársak gyerekfotói, esküvői előkészületei és egyéb magánéleti dolgai, bár ők, amerikai lévén, imádták ezeket a csevegős részeket).

A túra számomra legfinomabb kóstolója egy lencsesaláta volt, amit az Otto pizzériában kóstoltunk, Bartolini féle umbriai lencséből. Ezt később felkutattam a városban és elkértem a receptet is, úgyhogy – bár nem gyakran fordulok meg a konyhámban – egyszer nekiveselkedek majd.

Gasztroséta az East Village városrészben

A négy séta közül a Cityfoodtours – Flavors of New York – East Village food tour volt a leggyengébb – itt volt a legnagyobb a csoport és bár nagyon kedves volt az idegenvezető, azért ez volt mégis a leginkább „ledarált” túra. Ezzel együtt nem bántam meg, hogy elmentem, mert felfedeztem magamnak két új jó helyet is. A séta a kedvenc városnegyedem, az East Village néhány utcáját járja körbe, és ott tértünk be néhány kis étkezdébe.

Kóstoltunk hotdogot, kínai töltött batyut, olasz sajtokat,  pizzát, és két valóban szuper kaját: a Mamoun’s fáva babból készült falafelét és az ottostacos kukoricából készült chips-ét. Mindkét étel magában hordozza azt, ami számomra New York lényege – mindegy, hogy utcazenész vagy, táncos, könyvelő vagy éppen tanár: ahhoz, hogy ebben a városban megélj, gyökeret eressz, sokkal jobbnak kell lenne a verseny miatt, mint bárhol. Itt egyszerűen kivetne magából a város olyan éttermet, mint amilyenekben otthon az apró, száraz falafelgolyókat árulják. Ki kell rukkolni valami újdonsággal, jó minőséggel és azt konzisztensen hozni – különben befuccsol a vállalkozás.

Érdekes volt a new yorki specialitás, az egg cream is: ez egy furcsa üdítőital, ami tej és szódavíz keveréke, vaníliával vagy csokoládéval ízesítve. Mondjuk úgy, hogy érdekes: egyszer ki kell próbálni, de nem hiszem, hogy bárki a rabjává válna.

Összességében az a véleményem, érdemes benevezni ilyen gasztrosétákra, hiszen a kaján keresztül jól meg lehet ismerni egy környék múltját, jelenét, lakóit, dinamizmusát – sokkal inkább, mint a nevezetességeket kipipálva. A tanácsom még ezzel kapcsolatban az, hogy mindenképpen kis létszámú sétát érdemes keresni (kerülve például azokat, amelyek a New York pass partnerei, mert ott egész biztos nagy csoportba és „ipari” hangulatba botlunk). De ha nincs is költségvetés ilyen sétára, akkor is egyétek végig a várost, mert ilyen gazdag és magas színvonalú kínálatot sehol a világon nem találni.