5. Rejtélyes romváros, Palenque

1996. január 24, szerda, Palenque

Palenque a Lacandon dzsungel közepén levő városka, amelytől nem messze terül el a rommező. A legrégebbi romok úgy 1500 évesek, de a virágkor 600-800 között volt. Aztán a 10. században hirtelen kihalt a terület, nem tudni, miért. Nekem messze-messze ez a kedvenc rommezőm - valami egészen misztikus hangulata van. Biztos közrejátszik ebben a fekvése, a sűrű dzsungel, a furcsa hippik, és az egészet körülölelő nyugalom.

Will, Greg, Cherry és én jó korán elindultunk, hogy megelőzzük a turistaáradatot és korán bejárjuk a rommezőt. Két úton lehet felmenni a kempingből, az országúton, a főbejáraton át, vagy egy ösvényen, a dzsungelen keresztül. Persze mi az utóbbit választottuk, rengeteg lépcsőn másztunk fel, de megérte, mert már útközben is több régi rom mellett haladt el az út. Itt sehol egy turista, mienk volt az egész terület, hallani lehetett minden kis neszt. Aztán a fő romterületre felérve elénk tárultak a hatalmas piramisok a kora reggeli fényben - csak álltunk és bámultunk. Körbejártuk az épületeket, fel-le a térdig érő lépcsőkön.

Aztán amikor megérkeztek a turistabuszok, visszagyalogoltunk a kempingbe. Napnyugtakor aztán újra irány a romok, ezúttal egy kis gomba elfogyasztása után, de csak Will-re volt hatással. Jót hackisack-eztunk a palota játékudvarán. A majáknál nagyon fontosak voltak a labdajátékok: kis, kemény gumilabdával játszottak, fociszerű játékot. A játék végén a vesztes (egyes kutatók szerint a győztes) csapat tagjait feláldozták. Így ez nem is igazán sport volt, hanem egy kultikus játék - ami külön hangulatot adott a mi hackisack-ezésünknek is.

1996. január 25, csütörtök, Palenque

Az utazás leglelassultabb napja. Az előző két utammal összehasonlítva ez a társaság egyébként se egy vidám kis csapat, hanem jó pár különös figura van, de itt aztán mindenkire ráragadt valami elvont, elrévedt hangulat. A reggel szitáló eső is hozzáadott ehhez. Csak ücsörögtünk a bárban, hallgattam mindenféle ismerős és ismeretlen emberek élettörténetét. Amikor eluntam, egyedül felsétáltam a romokhoz. Ott kóvályogtam naplementéig, csodás fények voltak. Aztán vissza a bárba, ahol vagy egy órát vártam a burrito-ra. De ki van írva, miheztartás végett: "Take it easy. It's ain't McDonalds." Egy kóbor árustól vettem egy szuper függőágyat, most már csak egy kertes ház kell hozzá. Este összepakoltuk a cuccokat (konyhát), éjjel utazunk.

1996. január 26, péntek, tengerpart, Tulum mellett

Reggel megérkeztünk a strandra, ahol kipihenjük az út fáradalmait. A busz persze párszor elakadt a homokban, mire sikerült odaállnia, ahova terveztük, de húztuk, toltuk, így csak sikerült leparkolni.

A Yucatan partján vagyunk, egy privát telken, amit a Tortoise kibérelt 3 napra. Fehér homok, pálmafák, szép kék tenger. Az utolsó energiánkat is kiszívta a nap és az úszkálás, így vacsora után pillanatok alatt elaludt mindenki a matracokon, függőágyakon, sátrakban.

1996. január 27, szombat, tengerpart

Reggeli, úszás, napozás, ebéd, úszás, napozás, vacsora, alvás.

1996. január 28, vasárnap, tengerpart

Reggel sikerült felébrednem napfelkeltekor, álomszép volt az ég - gyorsan kihoztam a buszból a kamerát, és csináltam pár felvételt, csak percekig tartott a varázs. Reggel aztán Greg, Cherry és én elstoppoltunk Xel-ha-ba, ahol az útikönyv szerint lehet búvárkodni. Még soha nem próbáltam, kíváncsi voltam rá, de amikor odaértünk, nagyon elment a kedvem: egyrészt jó borsos volt a belépő, másrészt Disneyland-re emlékeztetett az egész - rengeteg turistabusz, tömeg, ajándékbolt, minden olyan mű. Majd inkább máskor. Ők ketten bementek, én meg szép lassan visszastoppoltam a táborhelyünkre. Hát nem volt egy sima menet, 7 kocsival és sok-sok gyaloglás révén, de estére visszaértem. A fiúk épp röplabdáztak a lemenő nap fényében, a lányok meg gyönyörködtek Will tökéletes kisportolt alakjában, meg ahogy leiskolázta a többieket.

Este átsétáltunk egy étterembe, ahol volt TV. Mike már reggel, amikor kinyitotta a szemét, aggódva jegyezte meg: "Csak 9.5 óránk van, hogy találjunk valahol egy TV-t". Merthogy nagy nap a mai: Superbowl van, az évi fő amerikai sportesemény. Így a fiúk ma főleg TV-kutatással töltötték a napot. Sikerült is megtalálniuk ezt a helyi viszonyok közt jó drága éttermet, ahol $15 volt a halvacsora. Én ezt inkább kihagytam, csak iszogattam egy finom koktélt és bámultam a TV-t. Fogalmam se volt, mi törtenik, de Bob, mint egy nagypapa, szép türelmesen magyarázta a szabályokat. A végén már kezdtem kapisgálni. Dallas-Pittsburgh, 27:17, a társaság nagy bánatára.

Éjjel aztán visszasétáltunk a buszhoz a tengerparton, még hallgattam egy kicsit a víz zúgását, beszélgettem Jane-nel az élet nagy kérdéseiről, aztán alvás. Éjjel egy párszor átesett rajtam Marsch, aki egyfolytában a tequilas-üveget kereste. Érdekes figura: úgy 40 eves lehet, hosszú hajú, tetovált srác, kissé bicegve jár. Jómódú mamája járadékából él, és percről percre szinte láthatóan épül le az egészsége az alkoholtól, meg a narkótól. Semmi közös munkában nem vesz részt (főzés, mosogatás), de senki nem szól neki, inkább mindenki sajnálja. Általában csendes, elvan a CD-i hallgatásával, de ma éjjel nem tudom, mi jött rá, fel-alá járkált, és mindenkit felébresztett. Aztán végre valaki kezébe nyomta az üveget, és mindenki megnyugodhatott.

HIRDETÉS
PRESS