Lettország (2009)

Hosszú hétvége Rigában - 1. rész

Ilyen gondom se volt már 20 éve, de novemberre még mindig maradt pár nap szabadságom, így muszáj volt kinézni valami utazásfélét a közelbe. Egy darabig fontolgattam egy Lipcse-Drezda párost, vagy Olaszország egy kis szeletét, de aztán győzött a vágy, hogy valami igazán újdonságot lássak. Egy országot, térséget, ahol még egyáltalán nem voltam. Bámultam a dolgozószobám falán levő térképet, hol vannak még a fehér foltok és a szemem Baltikumra tévedt. Utána olvastam a 3 ország látnivalóinak és nyilvánvaló lett, hogy Litvániára és Észtországra minimum egy-egy hetet kell szánni. Lettország ugyanakkor könnyen bejárhatónak tűnt pár nap alatt (bocsássák meg a hazafias lettek) és az is kiderült, hogy a fő látnivalókhoz el lehet jutni tömegközlekedéssel, úgyhogy se szervezett útra, se kocsi-bérlésre nincs szükség, nekivághatok egyedül. Az nyilvánvaló lett, hogy a szokásostól eltérően viszonylag sok időt fogok a szállodai szobám magányában tölteni, hiszen hideg lesz, korán sötétedik, egyedül utazom. Ez azonban nem riasztott el: egyrészt mivel úgyis csak 4 éjszakáról van szó, benevezhetek egy jó szállodába, másrészt meg viszek könyveket, végre órákat olvashatok esténként. Így is lett - az internet számomra egyik leghasznosabb oldalán, a tripadvisor.com-on kinéztem az óvárosban levő Centra Hotelt és az utazással együtt 5 napra bepakoltam 5 könyvet.

A cseh légitársasággal, prágai átszállással érkeztem vasárnap. Az ember ritkán indul hosszú hétvégezni vasárnapi napon, de én egyrészt kinéztem egy jó kis teljesítménytúrát szombatra, amire mindenképp el akartam menni, másrészt az interneten sokan panaszkodtak, milyen zajos az óváros péntek és szombat esténként az itt bulizó, nagyrészt legénybúcsút tartó angol fiataloktól. Az én koromban egy kis nyugalmat mindennél jobban értékel az ember, szabadság meg van elég, így vasárnap keltem útra.

A kalandok persze már Ferihegyen elkezdődtek, ahol a kapunál közölték, hogy valami gyanúsat találtak a feladott poggyászomban a röntgen során, így ki kell azt nyitni, várjam meg a biztonságiakat. Vártam, vártam, de nem jöttek, a gép pedig már startra készen állt, rajtam kívül mindenki a helyén ült. Majd egyszer csak telefonáltak, hogy téves riasztás volt, így egy külön busz gyorsan engem is kivitt a géphez. Upgradeltek business class-ra, gondolom, vigasztalásképpen. Ilyen az én formám: nem valami tengerentúli úton kapok jobb osztályt, hanem itt, ahol a business class a gép legutolsó (!) két sorát jelenti, pont olyan ülésekkel, mint a többi, csak egy kicsit jobb kajával. De a lényeg, hogy épségben megérkeztünk.

A városba bejutni gyerekjáték, menetrendszerű busszal kb. fél óra. A hotel irtó helyes, különösen az én szobám, ami a legfelső szinten van, tetőteres. Mivel otthon a lakás is az, egyből otthonosnak éreztem. Két apró ablakából az óváros házacskainak a tetejére és templomtornyokra látok, nagyon édes.

A két ágyon kívül meg egy kanapé is van, hatalmas plazma-TV es modern, minimál berendezés. A falon eredeti modern festmény, mint mindenhol a szállodában (szobákban, folyosókon és az alagsori reggelizőben). Elnyúltam a fehér bőrkanapén es kivégeztem az első könyvet.

Reggel elégedetten állapítottam meg, hogy az interneten nem tévedtek, tényleg isteni a reggeli - svédasztalon sok finomság (pl. lazac), és igazi presszógépen rendelésre frissen készült kávé, nem az a lötty, mint általában a szállodákban. Bebugyoláltam magam és nekiindultam a városnak

Mivel a Lonely Planet térképen a mérték 200 méter volt, gondoltam, hogy nem lesz nagy kihívás a városnézés, de azért magam is meglepődtem, hogy első délelőtt a város összes felsorolt, általam lényegesnek tartott látnivalójával végeztem: minden egyes útikönyvben említett házat az óvárosban, illetve a modern városrész szecessziós (jugendstill) házait.

Ez utóbbiak közül nagyon bekívánkoztam volna valamelyikbe, hogy belülről is lássam és mit tesz a jószerencse, a legszebb ház épp a magyar nagykövetség volt. Így arcátlanul becsengettem, hadd nézzek már körül. Be is engedtek, és kellemesen elcsacsogtunk egy ott dolgozó hölggyel, kaptam tőle pár jó tippet.

Délután aztán kivonatoztam a tengerpartra, ami a fővárostól alig 20 perc. Majori állomáson szálltam le és akármerre indultam, nem láttam a tengert. Így hát kénytelen voltam egy járókelőhöz fordulni útbaigazításért, aki nem tudott angolul és igen furcsán nézett ram, amikor a testbeszédhez folyamodva úszó mozdulatokat tettem - a bundás, kapucnis kabátomban és a szőrmés kesztyűmben. De eligazított a strandra. Persze nem csobbantam, bár vonzó volt, hogy most aztán nem lógna a törülközőm a másik fürdőzőére - csak sétáltam egy nagyot. Csizmában meg úgysem kószáltam homokos tengerparton.

Nagyon hamar sötét lett, visszavonatoztam Rigába es újra végigbandukoltam az óváros utcácskáit. A városban pont ezekben a napokban, amikor itt vagyok, fény-fesztivált zajlik. Mindig meghat, ha tűzijátékkal meg ilyesmivel kedveskednek, de ekkora felhajtásban meg nem volt részem:-). A pici óváros 56 pontján különféle fénnyel kapcsolatos látványosságok vannak - az egyik templom falára pl. fényjátékot vetítenek orgonamuzsika hangjára. Vannak házfalak, melyeken régi fekete-fehér filmekből vetítenek jeleneteket, másokon diszkó fénygömbök segítségével ezernyi apró pöttyök táncolnak. De vannak óriási fáklyák is és performance jellegű előadások. Vannak egész egyszerű, de irtó jópofa ötletek is, ilyen pl. a városfal egyik tornyara vetített két szem, mely lassan körbenéz - mintha a nagy testvér figyelne. Persze ezeket irtó nehéz leírni, még a fotó sem segít (különösen, így sötétben), de készítettem rövid kis videókat. Hiába, engem is beszippant ez a digitális világ. Úgyhogy nagyon élveztem az estét, és csak egy pici lelkiismeret-furdalásom volt, hogy mindezt a Tele2 szponzorálta. További részletek: http://www.staroriga.com/objects.

Annyira jó így belefutni váratlanul ilyen szuper fesztiválokba. Emlékszem, amikor először kimerészkedtem a keleti blokkból, meg egyetemistaként Interrail igazolvánnyal, már az első utamon ilyen szerencsém volt - ahogy felébredtünk egy éjszakai vonatozás után Edinburghban, épp a fesztivál közepén találtuk magunkat. Az első afrikai utamon is megérkezés után szinte azonnal a nairobi-i stadionban találtam magam az elnöki beszéd közepén, amit zenés-táncos felvonulás követett. Azóta számtalan ilyen meglepetés volt, a legemlékezetesebb persze az Inti Raymi (a nap ünnepe) Cuscoban. És most ez a fényfesztivál is feliratkozik a sorba.

Hosszú hétvége Rigában - 2. rész
Hosszú hétvége Rigában - 1. rész
Hosszú hétvége Rigában - 2. rész
HIRDETÉS
PRESS