5. Gyulafehérvár, remetei kolostor, Nagyvárad

2013. szeptember 6.

Reggel teletömtem magam a panzió zseniális svédasztalánál, megcirógattam a macsekokat, aztán indulás dolgozni: városnézés Gyulafehérváron, ez Erdélyi Fejedelemség egykor virágzó fővárosában. A belváros makulátlanul fel van újítva, öröm volt sétálni a pompás épületek közt. A Szent Mihály-székesegyházban kihagyhatatlan a Lászai-kápolna gyönyörű faragott kőkapuja és Hunyadi János szarkofágja. A várfallal körülvett régi városrészben a hatalmas ortodox székesegyházat néztem még meg, a kiállításokat kihagytam, inkább sétálgattam a ragyogó napsütésben.

A tegnapi fiaskó után újra nekiveselkedtem, hogy eljussak a remetei kolostorba, de előtte gyorsan felkerestem Marosszentimre templomát, amit még Hunyadi János építtetett a török felett aratott győzelme tiszteletére.

Egy gyors megálló volt még Tövid templománál is, ahol nem sikerült előkeríteni a kulcs gazdáját, így csak a - szerencsére nagy - kulcslukon keresztül tudtam megcsodálni a faragott kőoltárt, amit egész sejtelmesen világít meg a színes üvegablakokon beáramló fény.

Ha apácának állnék, keresve se találhatnék festőibb helyet, mint a remetei kolostort. A drámai sziklák közt megbúvó templom, a muskátlis ládákkal díszített teraszos lakóépületek és a méhkaptárokkal teli kis kert csodás idilli hangulatot árasztottak. Úgy láttam, akadt itt egy-két stramm kertészlegény is vész esetére.

Hazafelé még egy városi sétát tettem, a szecessziós építészetben oly gazdag Nagyváradon. Itt nagyon jó hasznát vettem az Erdély útikönyv mellett magammal vitt, nemrég megjelent Magyar szecessziós építészet című könyvnek, amely határon túli kitekintést is tartalmaz.

Egy utolsó vacsora, végre sikerült találni sült túrógombócot, aminek a receptjét az Égigérő paszuly blogon megtalálhatjátok, isteni finomság.

A határon minden gond nélkül átsuhantam, nem néztek ki belőlem csempészárut és éjfél körül már haza is érkeztem. Összességében a látványosságok mellett nekem a legnagyobb élmény a románok vendégszeretete volt, alaposan rácáfolva a média által fejembe vert előítéletnek. Lenyűgözött mind a természet, mind az épített látnivalók, úgyhogy alig várom, hogy ismét felkerekedjek: lesz még egy déli körút (Arad, Temesvár, Vajdahunyad környéke, amit valószínűleg összekötök Moldovával), és egy Székelyföld-Szászföld kiruccanás. Ez utóbbit különösen várom, hiszen apu családja az 1760-as években Sepsiszentgyörgyről menekült át hazánkba a madéfalvi veszedelem után – ez a székely gyökér talán magyarázat lehet a konokságomra:-) - úgyhogy kíváncsi vagyok, mennyire érzem majd otthonosnak ott magam.