2. Tallinn

2013. augusztus 15.

Reggel kényelmesen megreggeliztem a város egyik legjobb cukrászdájában, a Le Bonaparte kávézóban, aztán egész nap az óvárosban bóklásztam.

Mivel az út hátralevő része elég rohanós lesz, most nem hajtottam magam, csak kényelmesen nézelődtem, kávéztam, sétálgattam.

Felmásztam a Szent Olaf templom tornyába, ami a Lonely Planet szerint a középkorban a világ legmagasabb építménye volt. Miközben felkapaszkodtam a 258 lépcsőfokon, határozottan úgy éreztem, ez még MINDIG a legmagasabb torony.

Nem nagy az óváros és keresztül-kasul többször is végigjártam, de nehéz megunni, mert annyira színesek a házak és olyan jól mutattak a csodálatosan kék ég előtt. Mintha itt minden óra „blue-hour” lenne. Feltűnt, hogy szinte teljesen hiányoznak a multik - a Városháza tér egyik sarkában megbúvó egy szem Esprit üzlettől eltekintve egyetlen globális ruházati láncot vagy éttermet nem láttam az óvárosban.

A másik, ami eltér a világ többi fővárosának centrumától, hogy itt az ajándékboltokban nagyrészt minőségi helyi termékeket árulnak: szőtteseket, kötött pulóvereket, sálakat, színes kerámiákat, egyedi üvegárut és ékszerek, fafaragásokat. Nincs sok tömegáru és alig van gagyi.

Mondjuk az üzletbe hívogató bábukon kicsit mosolyogtam, de ez még szerintem elmegy.

Ebédelni egy tipikus észt fogásokat kínáló étterembe tértem be, sózott heringet és ropogós malacfület kértem, és a két előétellel jól is laktam.

Délután felkaptattam a Doompea (Dóm hegy) városrészbe, ahol a vár és a Dómtemplom mellett az Alekszander Nyevszkij-katedrális a fő látványosság.

Vacsorára aztán az alap észt fogást kértem: sült sertéshús, sült krumpli, párolt káposzta. Bár a fővárosban egyre több nemzetközi konyhát képviselő étterem nyílik, ha hagyományos észt ételeket szeretnénk enni, azok bizony elég egyszerűek, szegényesek, de legalább laktatóak.

HIRDETÉS
PRESS