Dubaj – hétköznapok és látnivalók

Dubaj

Nagy, gyors, magas, csillogó – általában ezekkel a jelzőkkel illetik Dubaj látványosságait. Ha nekem kellene megfogalmaznom, mit találtam a legjellemzőbbnek, azt mondanám: az elképesztően gyors változást és az ezzel járó zavarodottságot. Mintha mindenki a helyét keresné – de nem csoda, hiszen ép ésszel nehéz felfogni, hogy néhány évtized alatt mekkorát fordult itt a világ.

Dubaj – mítoszok helyett

A Sheikh Mohammed központban kardamommal és sáfránnyal ízesített kávé mellett Manal a családjáról mesélt. Bár korábban megkérdőjelezhetetlen volt a férfi domináns szerepe a családban, ma már nem ennyire feketék-fehérek a szerepek. Az idegenvezetőnk és nővére egyetemet végzett szakemberek, míg az egyetlen fiútestvérük csak hat elemit végzett. Mégis ő keres a legjobban hármójuk közül, mivel bevonult a hadseregbe, ahol havi 25 ezer dirham (mintegy másfél millió forint) a jövedelme. Ezzel szemben a hétéves egyetemi képzést abszolváló, többéves gyakorlattal rendelkező orvos nővér 20 ezer dirhamot keres. A nők, bár sok jogot kiharcoltak maguknak, mégis alacsonyabb fizetést kapnak ugyanazokban a pozíciókban is.

Dubaj

Nincs ingyen lakás és nem igaz, hogy a helyiek közül senki se dolgozik

Munkája mindenkinek van, de legalábbis lehet: az állam nem biztosít munkanélküli-segélyt, hanem a jelentkezőknek aktívan segít munkát találni. Helyieket leginkább a közigazgatásban találunk, például az útlevél-ellenőrzésnél. Jól nézzük meg a határőröket, mert lehet, hogy utána napokig csak külföldi vendégmunkásokhoz lesz szerencsénk – a szállodai recepciósok, taxisok, bolti eladók szinte kizárólag külföldiek. Ha valaki végképp nem talál munkát, és nincs saját vagyona, azt szinte mindig segíti a család. Állami ellátást kizárólag elvált és özvegy nők kaphatnak, ha nincs olyan rokonuk, akire támaszkodhatnának.

Mítosz az ingyenlakás és ingyenföld. Semmi nem jár alanyi jogon, viszont ha a házasulandó párok benyújtják igénylésüket, rendkívül kedvezményes áron hozzájuthatnak egyikhez is, másikhoz is. Állam bácsi a gyerekesekkel nem különösen bőkezű, hiszen csak 2 hónap gyes jár, utána pedig két éven keresztül napi két óra szoptatási szabadság. Ami a legendákból igaz, az az ingyenes és színvonalas oktatás és egészségügy.

Manal még hajadon, így a családjával lakik. Egy Fülöp-szigeteki hölgy főz rájuk, valamint egy etióp takarítónő tartja rendben a házat. Ők 1000 dirhamot keresnek, ami az emirátusiak fizetéséhez képest nevetségesen alacsony, de nekik mégis egy vagyon: mindketten ebből tartják el a hazájukban élő nagy családjukat. A fizetésük mellett szállást és ellátást is kapnak, így gyakorlatilag az egész fizetésüket haza tudják utalni. Ugyanez a helyzet az országban elsöprő többségben jelen levő bevándorlók esetében: mindenki csak akkor kap munkavállalásra jogosító vízumot, ha a munkáltató szállást biztosít, legyen az bármilyen nyomorúságos is. A munkavízumot kétévente meg kell hosszabbítani, ekkor ellenőrzik a feltételek meglétét.

Nincsenek munkanélküliek

A szigorú szabályok következtében nem is látni munkanélkülieket, kéregetőket vagy hajléktalanokat az utcákon. A szolgáltatások meglehetősen jól működnek országszerte, hiszen minden vendégmunkás nagyon igyekszik – ha valakit ugyanis elbocsátanak, és nem sikerül másik munkát szereznie, azonnal kitoloncolják. Ugyanebből az okból kifolyólag a közbiztonság is nagyon rendben van, még a legalacsonyabb fizetésű pakisztáni és más ázsiai vendégmunkások sem mernek lopni, mert akkor ugrik az a munka, amelyből otthonukban megél a családjuk.

A Dubai Mallban található Manolo Blahnik cipőbolt ukrán eladónője 2003-ban érkezett a városba. Akkor egy étteremben sikerült elhelyezkednie munkaközvetítőn keresztül, és az ezerdolláros havi fizetése mellé szállást és ellátást is kapott. Pár évvel később ugyanebben a bevásárlóközpontban a Zarához sikerült átmennie, néhány éve pedig a nagy presztízsű cipőboltban dolgozik. Ma már háromezer dollár körül keres, ebből fenn tudja tartani a saját lakását, nem kell másokkal együtt nyomorúságos odúkban laknia. Egyedül él, de boldog. Évente egyszer egy hónapra hazamegy, de – látván az otthoni szörnyű állapotokat – mindig visszatér, és hosszabb távon is itt szeretne élni.

Úgy tűnik, az Emírségekben mindenki megtalálja a számítását, és a kivételesen sokszínű társadalmi berendezkedés ellenére nincsenek etnikai konfliktusok. Az elkényelmesedett, tehetős helybeliek rá vannak utalva a szegényebb régiókból érkezők munkájára, akik nem elégedetlenkednek, mivel így is többet keresnek, mint otthon.

Dubaj

Párválasztás, lánykérés, esküvő

Míg a szülők generációjában szinte minden nő otthon ült, ma már a nők többsége dolgozik. Sőt, a munkavállalók 60 százaléka nő, és a felsőoktatásban is többségben vannak a hölgy diákok. Az oktatás annyira központi kérdés a nők életében, hogy ezt sokszor a házassági szerződésbe is belefoglalják. Bár az iszlám szerint a férfiaknak több feleségük is lehet, az Egyesült Arab Emírségekben mintegy 90 százalékuk csak egyet vállal a magas anyagi kötelezettség miatt. Minden feleségnek egyforma jogot és egyforma juttatást kell adni, a vallás tiltja a kivételezést. A válások száma az utóbbi évtizedekben megnőtt, de még mindig 20 százalék alatt van.

Míg Afganisztánban, Pakisztánban és még jó néhány iszlám országban a nők helyzete elkeserítő, itt, az Emírségekben meglehetősen jó dolguk van a feleségeknek. A dolgozó nők fizetése teljes egészében az övék marad, míg a férj fizetése fedezi a háztartás és a gyereknevelés költségeit. Az Emírségekben az elvált nők újra férjhez mehetnek, nincsenek megbélyegezve. A gyerek mindig az anyával marad, és a férjnek kötelessége támogatni őket, ugyanakkor bármikor látogathatja a gyerekeket, azaz ismeretlen a vasárnapi apuka fogalma. Ugyancsak engedélyezett a külföldiekkel való házasság. Az elnyomott iszlám nőkről alkotott kép után igencsak meglepő volt látni, milyen öntudatosan viselkednek az itteni hölgyek. A buszon vagy metrón nekik fenntartott helyekre betévedt férfiakat igen határozottan küldik át a jármű másik részébe, de gyakran láttam azt is, hogy a plázákban korzózva a férjek cipelték a gyerekeket, vagy ők kötötték le a csemetéket, amíg a feleség megvacsorázott, és a férjek csak ez után ültek asztalhoz.

Gyors változások

A változások évről évre érezhetőek. Ha olyan magyarokkal beszélgetünk, akik a 80-as években dolgoztak kint, egész más képet kapunk Dubajról, mint ha a mai magyar vendégmunkásokat kérdezzük. Korábban a családtagok meglehetősen nehezen élték meg a kiküldetésben töltött éveket, hiszen amíg a családfő dolgozott, a feleség és a gyerekek nehezen mozdultak ki az otthonukból. A bezártságérzést a hagyományok mellett (miszerint a nők ne mászkáljanak egyedül) a tömegközlekedés fejletlensége is erősítette. Ha megkérdezünk ma egy magyar vagy bármely más európai országból érkezett vendégmunkást, mindenki igen elégedett a helyzetével, és érdekes módon egyfajta patriotizmust is kiéreztem a szavaikból. Már-már olyan büszkék az országra, mint a sajátjukra.

Ma már nem minden helyi nő hord abaját, bár ez a viselet az utóbbi években kifejezetten divatba jött. Beszéltem olyan lánnyal, aki korábban farmerben-pólóban járt, majd visszatért a hagyományos viselethez, mert szerinte így nagyobb tiszteletet kap a férfiaktól. Sok más iszlám országgal ellentétben itt a külföldi nőkkel is elnézőek, gyakran látni sortban, ujjatlan trikóban flangáló turistákat, és a helyieket láthatóan ez sem zavarja különösebben.

Dubaj

Meddig dübörög a gazdaság?

Az Emírségekben az elmúlt 50-60 év alatt akkora fejlődés volt tapasztalható, mint Európában több száz év alatt. Bár némely fejlesztés és építkezés kifejezetten megalomán – gondoljunk a sípályára Dubajban -, egyáltalán nem tűnnek elhamarkodottnak és összecsapottnak. Sőt. Az autópályák minősége irigylésre méltó, a felhőkarcolók ötletesek, változatosak, és az építkezések környékére is igen nagy gondot fordítanak: rengeteg a park, a virág, a díszes körforgalom.

Nagy kérdés persze, mennyire fenntartható ez a modell. Vajon az olajkészlet apadásával tovább dübörög-e a gazdaság az idegenforgalomra, az ingatlanpiacra és az idetelepült cégekre alapozva? Nem üt-e vissza a nagyfokú energiapazarlás, a túlzásba vitt légkondicionálás, az éjszaka kivilágított autópályák, a nagy fogyasztású terepjárók sokszor indokolatlan használata? Laikus turistaként nehéz mindezt megítélni, de tény, hogy hihetetlen izgalmas látni a változásokat, amelyek még egy pár napos látogatás során is szinte tapinthatóak.

Nagyon pozitív meglepetés volt számomra az Emírségekben eltöltött néhány nap. Jóval vendégszeretőbb, jóval nyitottabb, mint ahogy elképzeltem. Az iszlámra is egész másképp gondolok ezután, hiszen nyilvánvaló lett, hogy a más országokban honos, elítélendő szokások nem feltétlenül a vallásra vezethetők vissza. Ugyancsak jó volt látni, hogy a vendégmunkások nem nyomorúságos szolgalétként élik meg a helyzetüket: akivel csak beszélgettem (ukrán eladó, indiai taxisok, recepciósok, áruházi eladók), mind elégedettnek tűnt a helyzetével. Egy nyitott, kozmopolita, befogadó, energikus országot ismertem meg, ahol kifejezetten üdítő volt utazgatni.

Útinapló

2013. április 9, kedd

Az Emirátusok nem szerepelt a kívánságlista élmezőnyében, de a véletlenek hatására előreugrott: egy ott dolgozó virtuális ismerős – aki 1994 óta olvassa az írásaimat – felajánlotta, hogy segít vízumot szerezni. Mivel 12 nap soknak tűnt az Emirátusokra, összekötöttem Ománnal és sikerült is viszonylag elfogadható áron olyan jegyet találni a Swissairnél, ami Dubajba érkezett, de Muscatból indult vissza.

A gép talán ha félig volt Zürichtől, így aludni is tudtam egy kicsit és a fogadtatás minden képzeletet felülmúlt, T. ugyanis egy kedves felirattal köszöntött: Üdvözlet a 98. országban!

Dubaj

Elvitt a lefoglalt szállásomra, ami a régi negyed közepén van, közel a metróhoz, igen kedvező áron. Közben megnéztük a kivilágított a vitorla formájú Burj A-Arab szállodát, a város ikonikus jelképét és a Pálmát is. Ez utóbbit csak a repülőről lehet igazán jól látni, a földfelszínről nem vehető ki a pálma alak, hiszen egy meglehetősen nagy területről van szó, mintegy 30 ezren laknak a pálma törzsén és levelein épült lakónegyedben. Nyilvánvaló, hogy igazi státuszszimbólum itt lakni, a valóban lenyűgöző lakóházakban. A pálma csúcsán van az Atlantis hotel, ezt is csak kívülről néztük meg.

Dubaj

A forgalom még késő este is igen erős volt, és feltűnt, hogy szinte csak fehér autók közlekednek. Nem láttam olyan sok menő sportkocsit, mint amire számítottam, de tény, hogy lepukkadt autókat sem. Gyalogosokat egyáltalán nem látni, mint ahogy járdát sem – Dubaj új részein mindenki autóval és metróval közlekedik.

A Fortune Hotel Apartments szállodában a becsekkolás kissé elhúzódott, ugyanis nem találták a foglalásom – nem csoda, hiszen véletlenül egy hónappal későbbre foglaltam. Szerencsére azért volt szoba, megkaptam ugyanazon az áron, plusz a bosszúságért még ingyen reggelivel is megfejelték mind a négy éjszakára. A szobám hatalmas, de szenved minden hotelbetegségtől: a fürdőszobában nincs hely a piperecuccaimnak, a kádból nem érni el a törülközőt, és a szobában található mindkét konnektor blokkolt: az egyikben az éjjeli lámpa van, és rá van tolva a nehéz éjjeliszekrény, a másikban pedig a TV, arra pedig rátolva a poggyásztartóval egybeépített íróasztal, alig bírtam elráncigálni. Ilyenkor csak csóválom a fejem, miért nem gondoltak a praktikus dolgokra, bár talán ez a szálló még akkor épült, amikor nem kellett laptopot, fényképezőgépet, mobilt és miegymást tölteni éjjelente.

2013. április 10, szerda

Reggel 9-re egy sétát foglaltam le a neten a Sheikh Mohhamed központ szervezésében. Számos programjuk van az egyórás sétától kezdve a mecsetlátogatáson át a közös reggeliig vagy ebédig, én a legolcsóbbat választottam, az egy órás sétát a régi negyedben, úgyis ott lakok. Maga a séta nem volt egy nagy szám, de miután elkotyogtam (nem véletlen), hogy újságíró vagyok (végülis majdnem), akkor meghívtak a reggelire, ami tényleg nagyon jó volt. No, nem maga a reggeli, hanem az annak keretet adó beszélgetés – nem hiszem, hogy másfél óra alatt valaha is ennyit tanultam volna egy új országról.

A reggeli után jártam egyet a folyóparton és az óvárosban, amely a város egyetlen kis szeglete, ahol gyalogosan is lehet közlekedni.

Dubaj

Aztán siettem a metróhoz, mert 3-ra egy másik foglalásom volt: a Burj Khalifaba, a világ legmagasabb tornyába. Ide érdemes előre foglalni időpontot, mert egyrészt akkor biztos bejut az ember, másrészt a helyszínen vásárolt jegyek jóval drágábbak. Még jó, hogy elővigyázatosan időben elindultam, mert a metrótól jó 40 perc séta volt a torony a Dubai Mall labirintusában, majd további negyedóra hozzájutni a lefoglalt jegyemhez. De ezzel még nem ért véget a tortúra, mert 3-kor csak a sorba állhattam be, magába a toronyba majdnem 4-kor jutottam fel, a hosszan kígyózó sort végigállva. Morogtam is magamban, vajon megéri-e az egész felhajtás, gyűlölök sorban állni, de bizony megérte – különösen azért, mert Dubajban igen ritka tiszta időt fogtam ki és remek kilátás volt a városra.

Dubaj

Kattintgattam jó sok képet, aztán bevetettem magam a plázába. A sorállás közben volt időm végigböngészni az 1200 üzlet listáját és hármat néztem ki magamnak: a nagy kedvenc GAP volt az első, ahol szerencsére épp nem tetszett meg semmi, aztán a Manolo Blahnik cipőbolt következett, ahol szórakozásból felpróbáltam pár cipőt, mondván, más városban kevésbé mernék ilyesmit. Végül a Noodle House étterembe mentem, titkon remélve, hogy lesz valami jó kis ázsiai leves és minden álmomat felülmúlva megláttam az étlapon a legnagyobb kedvencem, a szingapúri laksát. Miután megrendeltem, szó szerint folyamatosan nyeldestem az izgalomtól és tökéletes volt.

Kora este volt és épp kezdődött a szökőkutak zenés játéka, kisétáltam hát a pláza elé megcsodálni és tényleg lenyűgöző volt. Háttérnek ott virított a legmagasabb torony és körben a remek felhőkarcolók.

Elmetróztam a Mall of Emirates-be, ott ugyanis kíváncsi voltam a sípályára. Kisebb és gagyibb, mint gondoltam, de legalább láttam élőben. Hulla fáradtan metróztam haza, szerintem több kilométert gyalogoltam a két plázában. Maga a metró pazar: gyors, tiszta, kulturált. A kocsik egy része nőknek van fenntartva, amikor odakeveredik véletlenül egy pasi, udvariasan, de igen határozottan eltessékelik onnan. Vannak nőknek fenntartott taxik is, melyeknek női sofőrjük van és az idegen férfiaktól ódzkodó hölgyek ezeket is igénybe vehetik.

Dubajra csak ez az egy nap jutott, de nagyjából láttam is, amit akartam – ha lenne még egy napom és ha még meglenne a jól fizető állásom, még egy dolgot kipróbálnék: a Burj A-Arab szállodában az ötórai teát, ami a legtöbb vélemény szerint egészen kivételes élmény, de úgy 25-30 ezer forint körül kóstál.

Abu Dhabi

2013. április 11, csütörtök

Abu Dhabi volt ma a program és igen korán kellett kelni, ugyanis délben zár a mecset és jó kétórás a buszozás. A távolsági buszpályaudvar nincs messze a szállodámból, mindössze 10 dirhamért elvitt a taxis és szerencsére hamar indult a busz is. Agyon volt hűtve, de számítottam erre, így hoztam két pulcsit. A fővárosba jó két órás volt az út (25 dirham) és az ottani buszpályaudvarról helyi busszal indultam a mecset felé. Azt hittem, majd leraknak az épület előtt, de nem így lett, jó két-három kilométert kellett még sétálni. Ahogy közeledtem a mecsethez, volt egy érzésem, amit egy darabig nem tudtam megmagyarázni, de aztán beugrott: olyan volt egy kicsit, mint egy délibáb, ahogy a hatalmas fehér épület szinte lebegett a forró napfényben.

A mecsetben fel kellett vennem egy fekete abaját és indulhatott a nézelődés. Teljesen lenyűgözött az épület, csak ennek tudható be az a pillanatnyi elmezavar, hogy nem figyeltem az időt. Így szépen körbejártam az épület és az árkádos folyosókat, nyugodtan fotózgattam, majd amikor indultam volna az imaterembe, az orrom előtt bezárták, mondván, dél van.

Kivert a hideg víz, hogy lemaradok a belső térről, de kiderült, hogy csak az ima idejére, egy órányira zárnak be, így csak annyit kellett kibekkelnem. Persze ha egy kicsit is észnél vagyok, kezdhettem volna az imateremmel, de késő bánat. Mindenesetre megérte várni, mert belül is elképesztően csodálatos a mecset.

Dubaj

Az egész komplexum valahogy egyszerre fenséges, monumentális, ugyanakkor finom, áttetsző, szerény. Talán az anyaghasználat teszi, talán a fehér szín, de nem telepszik rá az emberre.

Még csak 2 óra körül volt, amikor végeztem, szívesen megnéztem volna néhány dolgot a fővárosban, elsősorban a Ferrari parkot, ahol szupergyors hullámvasút van, vagy az Emirátusi palotát… de minden nagyon messze volt, tömegközlekedésről semmi információt nem lehetett szerezni, taxival nagyon drága, a papucsom meg a halálán… úgyhogy inkább a buszpályaudvar felé vettem az irányt.

Már sötétedett, mire visszaérkeztem Dubajba. Taxival akartam visszamenni a szállóba, de a taxis egy másik Fortuna szállóhoz vitt, hiába mutogattam neki a térképet. Rá kell jönnöm, hogy itt senki nem tud térképet olvasni, mint ahogy instrukciót követni se. Kis ide-oda körözés után inkább bemondtam neki a szállodámhoz legközelebb eső metrómegálló nevét, azt ő is ismerte és onnan én is haza tudtam gyalogolni. A taxisok itt leginkább híres épületek alapján tájékozódnak és még akkor is a – teszem azt – Tulipán Hotelhez viszonyítanak mindent, ha az már egy évtizede nem áll – így a turistának esélye nincs szót érteni velük.

Dubaj

2013. április 12, péntek

Ma 8-ra értem jött T., péntek ugyanis szabadnap itt, ráérnek, így felajánlották, hogy körbevisznek, ahol még nem jártam. Mindenekelőtt átmentünk a folyó túlpartján levő Deidra városrészbe hogy megkeressük, honnan is indul másnap a buszom Muscatba. A neten csak néhány utazó leírásából lehet megtudni, hol lehet felszállni erre a buszra – nincs formális buszállomás, nincs benne az útikönyvekben, és az ománi busztársaság honlapján se (az évek óta a „fejlesztés alatt” feliratot mutatja). Annyit lehetett tudni, hogy a nagy állóórás körforgalom közelében van egy Caravan nevű étterem és amellett van egy pici jegyiroda. Nem volt könnyű megtalálni, viszont nagy mázli volt, hogy péntek délelőtt ellenére volt jegyárusítás, így megvettem holnapra a jegyet (55 dirham), nem kell izgulnom, lesz-e hely a buszon.

Sharjah

Először az ő városukba, Sharjahba hajtottunk. Ez az emirátus két dologról ismert: konzervatívabb a többinél (tiltott az alkohol, nincsenek nagy partik) és alacsonyabbak a lakbérek. Látnivaló viszont akad szépen, így mi is megnéztük a Heritage falut, valamint a város két neves múzeumát, a tengerészetnek, illetve az iszlám civilizációnak szentelteket. Igaz, csak kívülről, hiszen péntek délelőtt minden zárva van.

Al-Ain

Aztán felmentünk a T. lakásába, megismertem a feleségét és együtt indultunk Al-Ain felé. A kétszer négysávos autópályán többször is láttunk óvatosan átkelő embereket, akik a sztráda túloldalán levő mecsetbe, vagy onnan hazafelé igyekeztek. A gyalogosokra itt egyáltalán nem gondolnak, nincsenek se járdák, de gyalogos felüljárók – ahogy itt mondják, a sztráda jó oldalára kell születni.

Al Ain, illetve néhány itt található régi épület az ország egyetlen világöröksége. Mivel érkezésünkkor még minden zárva volt, beültünk ebédelni egy plázába, ahol igen különleges szexi abajákat láttam.

Kora délutánra megint óriási hőség lett, de mi hősiesen megnéztük a palotát, az erődöt, valamint a múzeumot. A palotában az volt az érdekes, milyen szerényen éltek régen az emírek – a szobákban az ágyon, néhány párnán és kávézós készleten kívül nem igazán akadt más berendezési tárgy.

Dubaj

Láttunk egy fotókiállítást is, ahol elképesztő volt, honnan indult ez az ország alig öt évtizede – a felhőkarcolók helyén még beduin sátrak álltak.

Visszaérkezvén Dubajba egy szupermarketben vásároltam be, egyrészt vacsorát, másrészt valami elemózsiát a holnapi hosszú buszozásra – irány Omán!

Utószó

Hasznosak voltak a fentiek? Szívesen olvasol ilyen útleírásokat, tippeket? Ha igen, és nem lenne ellenedre valamivel viszonozni a blogba fektetett munkámat, könnyen megteheted úgy, hogy neked ne kerüljön semmibe! Ha itt a weblap jobb sávjában (mobilos verzióban a lap alján) levő booking.com kockában keresel szállást, azaz itt ütöd be, hova és mikor utaznál, a rendszer ugyanoda navigál, mintha közvetlenül írtad volna be az adatokat ezen a lapon. A szállás neked ugyanannyiba kerül majd, booking-on a genius kedvezményed is megmarad, de a rendszer érzékeli, hogy tőlem indult a foglalás, így kapok egy pici jutalékot. Minden nap több órát töltök gép előtt, hogy ilyen ingyenes tartalmat írjak nektek és nem állnak mögöttem szponzorok, azaz ez amolyan lelkes „közszolgálat”:-). A számodra költségmentes támogatásod nekem további utakat tesz lehetővé és ígérem, azokról is hasznos beszámolók készülnek majd!:-)