Madár-lesen és a medence partján
2010. január 11.
Szokásos Explore menetrend: reggel 6-kor ébresztő. Valahogy nekem úgy alakult, hogy a szabadságom alatt jóval korábban kell kelnem, mint amikor dolgozom.
Reggeli után ismét hajóba szálltunk, a közeli Bao Bolong nemzeti park madárvilágát indultunk felderíteni. Ma is láttunk néhány új fajtát, de nekem a legnagyobb élményt a mangrove jelentette. Még jó, hogy a beteg útitársak nem jöttek, ugyanis a tervezett megálló a félúton nem jött össze a magas vízállás miatt, így négy órát ültünk a hajóban. Sajnos már hárman is kidőltek a csoportból gyomorrontás miatt.
Ebéd után szabadidő, szokás szerint Simonnal beszélgettünk a medence mellett - ő lett a kedvenc túratársam, nem fogyunk ki a témákból, remekül elvagyunk együtt. Az út elején kicsit furcsán méregetettem a festett vörös haja és a fülbevalója miatt, de aztán beigazolódott, mint már annyiszor, hogy külső alapján nem szabad gyorsan ítélkezni. Nagyon okos, kedves, értelmes fickó és imádom a visszafogott angol humorát.
Délután aztán egy teherautó platóján utazva mentünk "szafarira". Vadállatokat sajnos nem láttunk, hiába álmodozom oroszlánokról és elefántokról. - ők csak a kontinens keleti és déli részén fordulnak elő. A 3.5 órás zötykölődés során csak egyféle emlőst láttunk - majmokat. A legviccesebb egy "3-as terminál" tábla volt a semmi közepén - egyes, kettes terminál és repülőtér ugyan sehol nem volt, de a vezetőnk elmondása szerint időnként leszállnak itt kis repülőgépek.
A jó csoport fő ismérve, hogy az étkezések során nem kell az embernek manőverezni, hogy ki mellé kerül - bárki mellé ülhetek, jó társaságban vagyok. Ma este Jim volt az asztaltárs, a csoport korelnöke, 80 év feletti energikus úriember. A feleségével 50 év élnek boldog házasságban, de trópusi országokba egyedül utazik, mivel az asszony egy gyógyszer miatt nem mehet a napra. Legközelebb Brazíliába megy majd egy barátnőjével, akivel együtt szoktak búvárkodni. Az az egy baj van, tette hozzá, hogy a barátnő korán lefekszik, így nem tudja, kivel fog majd salsa-klubokba járni. És Jim nem csak szájhős - csodálatos fejeseket szokott ugrani a medencébe, majd néhány hossz leúszása után a távcsőjével érdeklődve mustrálgatja a napozó hölgyeket. A nyugdíjas élet nem mindenkinél szól arról, hogy az SZTK-ban ülve a lumbágóról panaszkodjunk... Az idős kanadai házaspár sem semmi - valamelyik este a feleség kuncogva mesélt arról, milyen jókat szoktak meztelenül fürdeni a patakban, amikor a Sziklás hegységben kempingeznek.
2010. január 12.
Ma is 6-kor ébresztő, 7-kor elvileg indulás. Ez utóbbi nem jött össze, ugyanis a betegeket kissé nehezen szedtük össze. Különösen az egyik hölgyet, akinek jártányi ereje sem volt. Őt a busz első sorába ültettük és felszereltük egy rakás nylon zacskóval, ivóvízzel, mindennel, amire szüksége lehet. A csoport igazán csodálatosan áll hozzá a betegekhez - semmi idegeskedés a késések miatt, semmi jajgatás, sajnálkozás, hanem nagyon megértően és kedvesen kezelik őket. Tényleg le a kalappal.
Ebéd körül megérkeztünk a következő szálláshelyünkre, a Saloum delta déli oldalára. Újra Szenegálban vagyunk és a Toubakouta faluban épült kemping maga a paradicsom. Hangulatos kör alakú házak, buja növényzet, kristálytiszta medence, francia menü krétával a fekete táblán, finom koktélok a bárban - no és mindez az óceán partján. Ma éjszaka ismét Veronikával lettem volna egy szobában, de ő is belátta, hogy nem vagyunk egy jó páros, így kettőnknek simán megért 11 eurót, hogy kivegyünk még egy házikót. Szokás szerint az első voltam a medencében, ahol különleges látnivaló is akadt: a közeli fán tanyázó több tucat denevér. Így napsütésben, békésen lógva kifejezetten aranyosak voltak. Késő délután a csoport egészséges része kihajózott naplementét nézni, elég látványos volt.
A legrosszabb állapotú betegünket sajnos kórházba kellett vinni, annyira kiszáradt már, hogy infúzióra kötötték
