4. Pörgés San Diegóban

1993. augusztus 25, szerda

Egyedül ébredtem Andy házában - Andy elment dolgozni, a lakótársa meg szörfözni. Fogtam Andy bicaját és körbekarikáztam a környéken, aztán elnyúltam a homokon, élveztem a napsütést. Annyira szeretem a meleget és a tenger zúgását, csodálatos volt. A hullámok itt túl nagyok az úszáshoz, de párszor azért megmártóztam a vízben. Majd megjött Andy, aki pörög, mint egy hurrikán.

Vacsorakészítés, aztán kirohantunk a vízpartra megnézni a naplementét, majd vissza a házba, beugrottunk Andy dzsipjébe, el egy haverhoz, majd mindannyian betódultunk egy country-bárba (In Cahoots). No, ilyet sem pipáltam meg. Egy rakás ember cowboykalapban, cowboycsizmában, láthatóan törzsvendégek, mindenki ismert mindenkit és fergeteges össztáncot mutattak be. Én is próbálkoztam a lépésekkel, a végére egész jól ment. Hazafele száguldás, Andy folyamatosan váltogatta a rádióállomásokat, közben egyfolytában mesélt, alig bírtam követni.

1993. augusztus 26, csütörtök

Maratoni alvás után irány az állatkert. Andy kiderítette, hogy dolgozik ott egy magyar lány és szerzett tőle nekem ingyenjegyet, megspórolván 12 dolcsit. Nagy és bonyolult az állatkert, állandóan eltévedtem. Mindig ugyanahhoz a madárhoz jutottam vissza, szegényt nagyon utáltam már, mert a kengurukat kerestem. Kicsit szenvedtem ma, mert jól leégtem tegnap a napon, de hősiesen vánszorogtam az állatok között. Itthon újabb vendégek vártak, két magyar lány érkezett, ők is Budapestről ismerik az Andyt. Elképesztő véletlen. Andy három éve járt Pesten, akkor ismerte meg azt a két csajt és engem is, teljesen függetlenül, és véletlenül pont egyszerre állítottunk be hozzá. Andy büszkén telefonálta körbe a barátait: „Két magyar delegáció is érkezett hozzám”. Este Andy, a lakótársa, két haverja és mi csajok levonultunk egy bárba, átmulattuk a fél éjszakát.

1993. augusztus 27, péntek

Nem semmi fickó ez az Andy. A városi tanácson dolgozik valami jelentéktelen beosztásban, de volt mersze felhívni pár céget a városban és közölni: hivatalos vendégek érkeztek a városi tanácshoz Magyarországról, adományozzanak pár jegyet nekik. Így kaptunk többek közt két darab kétfős jegyet egy környékbeli sétahajókázáshoz, természetesen ingyen. Andynek dolgoznia kellett, egy haverját, Danielt szervezte be, hogy elvigye a három lányt. Jó gyerek ez a Daniel is, halk, kedves fiú. Délután napozás, majd megjött a munkából Andy és vele a felfordulás. Körbetelefonálta a haverjait, és este tízre a fél város nálunk toporgott. Beültünk egy csomó kocsiba és irány a régi negyed. Andy büszkén mutatta, hogy itt legalább száz éves házak vannak, elnézően mosolyogtam. Ittunk egy margaritát, majd sétáltunk tovább, és egyfolytában vihogtunk, Andy mellett nem pihenhetnek a nevetőizmok.

1993. augusztus 28, szombat

Ma végre Andy sem dolgozott, így ő, Daniel és mi lányok beültünk a dzsipbe, aminek Andy előzőleg leszedte a tetejét, irány Mexikó.

Nagyon látványos kaland nyitott kocsiban utazni, de majd leszedte a fejemet a szél. Egy Rosarito nevű kisvárosba mentük, tacot ettünk és sétálgattunk. Elhajtottunk egy tengerparti részre, megmutatta Andy, hol szöknek át a legtöbben az USA-ba, a strandon nagy luk tátongott a kerítésen.

Majd vissza San Diegóba, útlevél-ellenőrzés sehol, csak tudnám, minek csináltattam vízumot. Megálltunk piknikezni pár percre egy parkban, ahol épp esküvő volt, Andy meg is jegyezte: „Én nem szeretném, ha az esküvőmön idegenek frizbiznének”. Este a Barefoot bárban kötöttünk ki, ahol a táncparkett homok, így csak mezítláb lehet belépni. Hullafáradt voltam, de még csak most kezdődött az éjszaka. Andy egy tehetős haverja meghívott minket egy kis kerti grillpartira, gyönyörű úszómedencés ház, három fürdőszoba, csak bámultam. A fiú Chuck, az apja pedig „candy king”, cukorkagyáros. Teleettük magunkat, majd továbbálltunk a Gaslamp Districtbe, ahol egy rakás kávézó, jazzklub, bár van hangulatos gázlámpás utcácskákban, hajnalig vigadtunk.

1993. augusztus 29, vasárnap

Úgy 11 körül sikerült kimászni az ágyból, újra beültünk a dzsipbe és ezúttal észak felé tartottunk. Először a Torrey Pines State Parkba mentünk, ez nem meglepő módon a Torry Pines fákról híres, melyek csak itt nőnek. Séta, fotó, vihorászás. Majd Del Mar, szép homokos tengerpart, utána Rancho Santa Fe, a környék milliomos negyede, elképesztően szép házakkal.

Egy kertben még művízesés is volt. Itt is az volt a benyomásom, mint Beverly Hillsben: a gazdagoknál itt nem az a nagy durranás, hogy minél nagyobb legyen a házuk, hanem hogy minél mutatósabb, érdekesebb. Következő megálló a La Jolla Cove, újabb strand, itt piknikeztünk egy parkban. Otthon aztán összepakoltam a ruháimat és elvittem egy mosodába, már mindenem rém koszos, de ilyen tempó mellett nincs nekem időm mosni. Andy es Daniel fogták a boogie board-ot és bevetették magukat az óceánba. Ez a szörf lebutított változata, nem állni kell rajta, hanem hasalni.

Este kivételesen Andy vette be magát a konyhába, egy palacsintaszerű tésztába göngyölt húst, hagymát, avokadót, reszelt sajtot, tejfölt, paradicsomot, isteni volt. Aztán beállított Daniel, Joey, sorban a többiek, kezdődött a szokásos esti felfordulás, üvöltött a zene es mindenki kiabált, rohangált, evett, teljes káosz.

1993. augusztus 30, hétfő

Utolsó napom San Diegóban, még a nap is elbújt bánatában. A Greyhound állomáson kiírtam a fél menetrendet, az elkövetkező tíz napban őrült távolságokat fogok bejárni. Andy ingyen kuponjaival ettem a Karl's Junior gyorsétteremben, ezt is szerezte valahogy. Este átjöttek egy páran és egy halász negyedben költöttük el a búcsúvacsorámat. Felmásztunk a Hyatt szálló 40. emeletére megcsodálni az esti fényeket és igyekeztünk kis sortjainkban elvegyülni az elegáns tömegben. Kivittek a buszhoz, szomorú búcsú, integetés, viszlát San Diego.

HIRDETÉS
PRESS