Tunézia igen népszerű a magyar turisták körében, hiszen néhány óra alatt elérhető és olcsó. A legtöbben ki sem mozdulnak a tengerparti szállodájukból, pedig egy tíznapos körutazással felkereshetünk hét világörökséget és a filmekből jól ismert, különleges helyszíneket. Az észak-afrikai ország így még télen is érdekes úti cél lehet.
Miért pont Tunézia?
Olyan célpontot kerestem, amely nem vészesen drága, nincs túl messze, de bővelkedik látnivalókban és a nekem oly kedves világörökségekben. No és persze az is szempont volt, hogy déli irányban legyen! Így esett a választás Tunéziára, ahol nyolc világörökség van. Találtam egy szimpatikus Exodus körutat, amely lefedett ebből ötöt plusz úgy intéztem a repjegyet, hogy én még fel tudjak keresni kettőt. Tulajdonképpen ezt az országot egyedül is könnyedén be lehetne járni, csak azért jöttem csoporttal, mert arab országokban nem szeretek lányként egyedül utazni. Nem veszélyes, de a falra mászok attól, amikor egész nap szövegelnek hozzám, egy csoporttal pedig azért eléggé védve vagyok ettől.
2012. december 28.. Éjfél előtt nem sokkal érkeztem meg Tuniszba egy december végi napon. Meglepően gyorsan átestem az útlevélvizsgálaton, de aztán közel egy órát tartott, hogy kijöjjenek a csomagok. Így végül hoztuk az Afrikában szokásos, átlag másfél órát a kiszállástól a taxiba ülésig.
A szállodában (Hotel le National) sikerült ámulatba ejtenem a recepciós azzal, amikor felvázoltam az útitervet. „De hiszen a magyarok a tengerpartra szoktak menni” – próbált érvelni, de én kitartottam a körutazás mellett. Különösen, mivel igen hűvös időt fogtunk ki.
Kerkouane
2012. december 29. Tuniszból egynapos kirándulással lehet eljutni a világörökségként számon tartott Kerkouanebe. A mintegy combközépig érő romok a pun civilizáció legépebb állapotban fennmaradt városából, az i.e. 4-3. századból származnak. A türkizkék tenger mellett található rommező kiesik a turisták fő csapásirányából, így előfordulhat – mint ahogy velem is -, hogy egyedül bóklászhatunk az egész terepen.
A fővárosba visszavonatozva egy álló órán keresztül nem kaptam taxit, mert a helyiek sokkal erőszakosabban lecsaptak rájuk. Mentő ötletként besétáltam a pályaudvar rendőrállomására, szomorúan ránéztem az ügyeletesre, és közöltem vele, hogy „turiszt”, no meg mutogattam a hotel címét és hogy elvesztem. Ő azonnal intézkedett, és az első taxist utasította, hogy vigyen vissza a szállóba. Még jó, különben még most is ott állnék.
Tunisz
2012. december 30. Tuniszban tettem egy gyors kört a medinában, de azon kívül csak a Bardo múzeumra szántam időt, ami valóban pompás mozaikgyűjteménnyel büszkélkedhet. A múzeum előtti kis téren rengeteg árus rohanja le a látogatókat, ékszereket és plüss tevét árulva, bár talán nagyobb keletje lett volna ekkor a szőrmés sapkáknak és a meleg kesztyűknek. Már az első nap feltűnt, mennyire nyugatiasan öltöznek a férfiak – szinte mindenkin zakó, a fázósabbakon pufidzseki, és a fotós énem nagy bánatára alig hord már valaki olyan kapucnis, malaclopó köpenyt.
Karthágó és Sidi Bou Said
Délután félnapos túra keretében látogattuk meg Karthágót, az ország történelmének legfontosabb városát. Az egykor föníciai kereskedőállomás az i.e. 6. századra úgy megerősödött, hogy a Földközi-tenger nyugati felének vezető hatalmává vált. Karthágó ma Tunisz egyik jómódú külvárosa, ahol csak szinte jelképesen és viszonylag nagy területen szétszórva találhatóak meg az egykori pompás birodalom nyomai.
A legjelentősebb látnivaló a Birsa dombon feltárt városrész, ahol a múzeum is található. Ennél jóval látványosabb a tengerparton fekvő, egykori római fürdő hatalmas komplexuma, valamint érdemes kimenni a kikötőbe, főleg miután a múzeumban megnéztük, hogy is nézett ki egykor a kereskedelmi és katonai flottának helyet adó, remek kialakítású öböl. Ritka látványosság a 2. századból származó vízvezetékrendszer, a La Malga-i ciszternák, melyek Karthágó vízellátásáról gondoskodtak. Végül a hátborzongató Tófet-szentélyhez látogattunk el, ahol minden valószínűség szerint gyerekeket áldoztak fel.
Innen a helyi Szentendre, Sidi Bou Said csak egy rövid kitérő, és érdemes meglátogatni, mert elragadó kisváros kanyargó utcácskákkal, hófehér házakkal, kék ajtókkal és ablakokkal.
Visszaérve a szállásra, átugrottam a legközelebbi közértbe. Kínálatának nagy része hasonló volt a világ többi részén található szupermarketekéhez, leszámítva a meglepően gazdag datolyakínálatot és a jellegzetes kúpos tazsin edényeket. A turisták gyakran nem ússzák meg Tunéziában a szőnyegvásárlást, és néhány mázas kerámiaedényre is vigyázhatnak hazafelé, de talán a legjobb ajándék a valóban kiváló minőségű, friss datolya.
Kairouan
2012. december 31. Elhagyva a fővárost dél felé indultunk. Két órás vezetés után elértük Kairouan városát, ahol első utunk a Sidi Sahab mauzóleumba vezetett, egy csodálatosan díszes épületegyüttesbe. Kairouan volt az első város a Magreb térségben, ahol az iszlám teret nyert, a város legjelentősebb épülete pedig a világörökségként is nyilvántartott nagymecset.
El Jem
El Jembe ezután pont naplemente előtt érkeztünk, így a legszebb fényében pompázott előttünk az amfiteátrum. Róma és Capua után itt található a világ harmadik legnagyobb ókori arénája, befogadóképessége fénykorában 30 ezer fő volt, úgyhogy El Jem mai lakossága duplán beférne. Manapság az amfiteátrum a turisták mellett a filmrendezők körében is igen népszerű: itt játszódott a Gladiátor, valamint a Brian élete című nagyszerű Monty Python-film néhány részlete is.
A környéken, konkrétan Mahresben ért minket a szilveszter, amelyet egy nagy szállodában (Hotel Tamaris) ünnepeltünk. Ez volt minden idők legrosszabbja. A vacsora csak 11-kor kezdődött, amikor már vakartam a falat az éhségtől, de annyira nem volt finom, hogy feledtesse a rettenetes, ámde hangos zenét és az egyre sűrűbb cigarettafüstöt. A füst egyébként az egész út során zavaró volt – az éttermekben gyakorlatilag mi voltunk az egyetlenek, akik nem voltunk láncdohányosok. Az utazás végére úgy köhögtem, mint aki évtizedek óta mezítlábas Munkást szív. Éjfélkor visszamenekültünk a szobába, de másnap az összehányt férfi vécé és a dulakodás nyomait őrző, véres folyosó mindenesetre arról tanúskodott, hogy az éjszakai buli másoknak jól sikerülhetett.
A füst mellett a másik zavaró tényező az országban utazva azt látni, mennyi nejlonszatyor van szétszórva mindenütt: városokban, tengerparton, országutakon. Láttam már pár szemetes országot, de ennyire még nem.
Matmata
2013. január 1. Reggel 9-kor indulás és bő két óra vezetés Matmata városába. Itt megnéztünk egy régi berber barlanglakást, illetve ennek kicsit turistásított mását, ahol megkóstolhattuk a környék jellegzetes reggelijét, a mézes olívaolajba mártogatott kenyeret. A néni nem tűnt túl lelkesnek, bár valószínűleg én se lennék az, ha minden nap egy rakás idegen turistának kellene kenyeret sütnöm és fotókhoz pózolnom.
Ezután a filmekből ismert helyszín következett: Matmata közelében egy barlangrendszer, ahol a Csillagok háborúja néhány jelenetét forgatták. A Sidi Driss hotelt a környékbeli barlanglakások mintájára építették, és kedvelt helyszíne a filmeseknek.
Innen másfél óra volt Douz, a legnagyobb tunéziai sivatagi oázis. Útközben most is, mint tegnap és a ma reggel során is feltűnt, hogy mennyi nylon szatyor van szétszórva mindenütt: nemcsak a városokban, de az országúton haladva városok közt is látjuk, gondolom, viszi őket a szél mindenhova. Láttam már pár szemetes országot, de ilyen mértékben még nem. A másik jellegzetes látvány az utakon a rengeteg kannás benzinárus. A benzint Líbiából hozzák át, ahol hetedannyiba kerül, de azért a kutaknál is láttunk tankolni autókat, a kannás minőség ugyanis nagyon megbízhatatlan.
Douzba érve megebédeltünk egy étterem felső teraszán – meglepve érzékeltem, hogy míg a nap felé fordult arcom ég a hőségtől, az árnyékban lévő hátam két polár pulcsi ellenére is fázik. Egészen extrém, ahogy a napos és borús/árnyas helyeken eltér az érzékelt hőmérséklet.
Fagyos tevegelés a sivatagban
Az ebéd után a csoport tevetúrára indult a sivatagba, kint is alszanak az éjjel sátrakban.
Kis töprengés után úgy döntöttem, kihagyom ezt a programot – egyrészt allergiás vagyok a tevékre, így csak a csoport mögött tudnék kutyagolni, másrészt fagypont körüli a hőmérséklet kint éjjel, harmadrészt már voltam pár ilyen sivatagi kiránduláson. Még ezeket be is vállaltam volna, ha látványos a kirándulás, de a Douz körüli sivatag nem olyan igazi homoktenger, az jóval beljebb kezdődik. Meg vágytam is egy kis egyedüllétre. Így hát ők elmentek, én meg egy hotelben (Hotel Dar Khalifa) vettem ki egy szobát, ahol a buszsofőrünk is lakik. Amíg még világos volt, sétáltam egy nagyot és élvezettel fotóztam a naplementét néhány teve és pálmafa kellék segítségével.
Aztán bekuckóztam magam a kis meleg szobámban, ahol remek internet kapcsolat volt, így neteztem és olvasgattam – természetesen Rejtőt:-)
2013. január 2. Reggel fél 9-kor a sofőr dörömbölése ébresztett, aludtam, mint egy bunda a meleget ontó légkondi monoton zümmögésére. Gyors reggeli, aztán mentünk összeszedni a csoportot. Szerencsétlenek, mint egy-egy jégtömb ültek a tevék hátán. Én még embereket ennyire nem láttam fázni – állítólag este még csak-csak elviselhető volt a klíma a tábortűz körül, de éjjel mindenki szanaszét fagyott. Bár vittek hálózsákot és kaptak plusz takarókat, ez nem volt elég – a csomagok a tevéken is tiszta jegesek voltak. Szerencsétlenek zombiként ültek délelőtt a fűtött buszon, és amikor én már ingujjban voltam a fűtés és az ablakon át jól melegítő nap hatására, ők még mindig kabátban, sálban, kesztyűben remegtek. No és mindenkinek le-lecsuklott a feje, mert a hidegtől aludni se tudtak. Azt hiszem, jól döntöttem, hogy ezt a programot kihagytam.
Douz
Délelőtt meglátogattuk a Szahara múzeumot Douzban, ami nem volt érdekes, de így is rengeteget tudott mesélni róla a teremőr. Én is untam, de elcsigázott csoporttársaim alig tudtak állni a lábukon. A városban is bóklásztunk egyet, ami feltűnt, hogy a piacon szinte kizárólag férfiak vásároltak – úgy látszik, ez itt az ő dolguk.
Majd áthajtottunk a Chott El Jerid nevű hatalmas, 5000 négyzetkilométer területű sós tó egy részén, amely az év nagy részében csontszáraz. Tozeurban szálltunk meg, egy álomszép környezetben fekvő hotelben (Hotel Ramla), gyönyörű medence köré épített emeletes bungalókban.
Forgatási helyszínek: Angol beteg és Csillagok Háborúja
2012. január 3. Reggeli után Netfában, egy kedves régi oázisban bóklásztunk, majd délután remek dzsipes kirándulásra indultunk. Megnéztünk pár régi, már kihalt oázist az algériai határ közelében, a Jebel en-Negeb hegységben, melyek közül a leglátványosabb Chebika volt. Eljutottunk egy vízeséshez is, ahol láthatóan már jártak honfitársaim, ugyanis a kávézóban magyar felirattal is kínálták a mentateát.
Elhajtottunk az Ong Jemel (Tevenyak) vidékre, ahol a sík terepen furcsa, tevefejhez hasonlító szikla található. Itt forgatták az Angol beteg egyes jeleneteit.
A sofőrjeink élvezetten mászták meg a terepjárókkal és a sikoltozó utasokkal a homokdűnéket, úgyhogy a hullámvonatozás is megvolt.
Ettől nem messze a Csillagok Háborújának egy másik forgatási helyszíne, Mos Espa található, ahol néhány űrsikló is áll a furcsa házak közt. A stáb 4 és fél hónapot töltött itt egy 12 perces jelenet felvételéért, és elnézve a tájat nem csodálkoztam, hogy pont itt találták meg az ideális környezetet.
Lézard Rouge
2013. január 4. elbuszoztunk Metlaouiba, a Lézard Rouge (Vörös Gyík) vonathoz. Maga a vasútvonal 1910-ben készült el, és annak idején a tuniszi bej használta. 1995-ben a nemzeti vasúttársaság tökéletesen felújította, és ismét forgalomba állította a szerelvényt. Óriási, kietlen, kopár sziklahegyek között vezet a sínpár, szinte látja maga előtt az ember az elgyötört kőfejtő légionistákat Rejtő könyvéből. Párszor megálltunk, leugrottunk a vonatról, fotóztunk, aztán vissza, hegyeken, völgyeken, alagutakon át. Az oda-vissza másfél órás út gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt remek szórakozás.
Sbeitla
Még épp elértük napvilágban Sbeitla római városát, ahol csodaszép késő délutáni fények fogadtak minket. Bebarangoltunk a hatalmas rommezőt. Van itt minden, ami egy római romvároshoz kell: templom, fürdő, keresztelőmedencék, gyönyörű mozaikok, színház és még diadalív is. Nem is értem, miért nem került fel az UNESCO világörökségi listájára. A másik meglepő az volt, hogy a mozaikok egy része nem volt elkerítve, simán lehetett rajtunk mászkálni. Más országokban biztos nem lehetne rálépni, és valami tetőt ácsolnának föléjük, de itt láthatóan úgy vannak vele, ha kétezer évig bírták, akkor elég strapabíróak lehetnek.
Egy elég egyszerű szállodában, a Les Pinsben lakunk. Amilyen prosztó a szálloda, olyan gyors, hatékony volt a vacsora.
Le Kef
2013. január 5. Először Le Kef városában barangoltunk egy kicsit, megnéztük az erődöt, a kaszbát, amelynek fő látványossága az onnan nyíló kilátás. Aztán bóklásztunk az óvárosban, melynek különösen a zsidó negyede volt hangulatos.
Dougga
Sbeitlával ellentétben rajta van a világörökségi listán az innen északra fekvő Dougga, amely egész biztosan az egyik legszebb fekvésű római romváros. Már a távolból feltűnnek a hatalmas, 65 hektáros területen található pompás építmények a zöld dimbes-dombos tájon.
Testour
Itt is ebédeltünk, aztán kanyarodtunk tovább a főváros felé. Röviden megálltunk Testour andalúz városban, melynek főterén narancsfák árnyékában szürcsölhetjük a kávét. Egészen furcsa hangulatú egy város, amolyan török-arab-spanyol keverék feeling. A várost a Spanyolországból elűzött andalúz muzulmánok alapították az 1600-as években. A Lonely Planet nem is ír a városról, pedig szerintem egyedülálló az atmoszférája és a világon abszolút egyedi a minaretje is, aminek egyik oldalán egy óra található (spanyol harangtornyok mintájára).
Sousse
2013. január 6. Körbeértünk, és ismét a fővárosban, a Hotel Le National-ban szálltunk meg. Hogy megnyugtassam a recepcióst – no meg mivel Sousse is világörökség -, tettem még egy kirándulást a magyarok által is közkedvelt tengerpartra. A fővárosból egy HÉV-szerű vonat jár ide, amely minden állomáson és megállóhelyen megáll, úgyhogy a rövid táv ellenére igen komótosan teszi meg az utat. De a táj szép, úgyhogy az utazónak egy szava nem lehet.
Maga a mecset és a ribat kicsit csalódás volt a már látottak után, de a Dar Essid múzeum megérte a kirándulást: ez egy 19. századi gazdag magánpalota, eredeti bútorokkal berendezve. A bejáratnál több nyelven található információs anyag, amely igen hasznos volt, mert a berendezési tárgyak leírása mellett a korabeli szokásokat is ismertette. Megtudtam például, hogy a férjnek egy szélesebb ágya volt, ott zajlott a hitvesi aktus, ami után a feleségnek át kellett kullogni a saját, keskenyebb ágyába.
Mivel januárban nem dübörög a turistaszezon, teljesen egyedül bóklászhattam a régi házban, és a múzeumot felügyelő hölgy olyan büszkén mutogatta meg a szobákat, mintha a sajátja lenne. Hasonló hozzáállást gyakran tapasztaltam a mecsetek, műemlékek őreinél is – láthatóan szívesen fogadják a vendégeket, és szeretnék, ha ők minél jobb benyomásokkal térnének haza. Valahol ez természetes, de én mindig meglepődök, talán mert itthon sajnos ritkán tapasztalom.
A körút során bebizonyosodott, hogy Tunézia változatos programot tud kínálni annak, aki kimozdul a hatalmas tengerparti szállodák all-inclusive kényelméből. Régi romvárosok, pompás mecsetek, nosztalgiavasút, tevegelés, változatos tájak és egészen sajátos hangulatú városok illeszthetők be egy egyhetes körutazásba. Országszerte találtunk jó áron kényelmes hoteleket, minden egyes szálláson volt ingyen wifi. Ha nincs is csúcsgasztronómia, éhen azért nem marad a látogató, és mindenütt élvezheti a helyiek vendégszeretetét.
Útleírások a régióból:
Tunézia – filmforgatási és világörökségi helyszínek
Egyiptom – a piramisoktól a tenger mélyéig
Utószó
Hasznosak voltak a fentiek? Szívesen olvasol ilyen útleírásokat, tippeket? Ha igen, és nem lenne ellenedre valamivel viszonozni a blogba fektetett munkámat, könnyen megteheted úgy, hogy neked ne kerüljön semmibe! Ha itt a weblap jobb sávjában (mobilos verzióban a lap alján) levő booking.com kockában keresel szállást, azaz itt ütöd be, hova és mikor utaznál, a rendszer ugyanoda navigál, mintha közvetlenül írtad volna be az adatokat ezen a lapon. A szállás neked ugyanannyiba kerül majd, booking-on a genius kedvezményed is megmarad, de a rendszer érzékeli, hogy tőlem indult a foglalás, így kapok egy pici jutalékot. Minden nap több órát töltök gép előtt, hogy ilyen ingyenes tartalmat írjak nektek és nem állnak mögöttem szponzorok, azaz ez amolyan lelkes „közszolgálat”:-). A számodra költségmentes támogatásod nekem további utakat tesz lehetővé és ígérem, azokról is hasznos beszámolók készülnek majd!:-)