1. Los Angeles, a Disneyland

1993. augusztus 15. vasárnap

A repülőút hosszú és kimerítő volt, 9.5 óra New Yorkig és onnan még 6 Los Angelesbe. A reptéren egy amerikai kolléganő, Sylvia várt, tavaly nyáron Pesten dolgoztunk együtt pár hetet, még onnan az ismeretség. Egyéves, gyönyörű kislányával jött ki értem és hazakocsikáztunk Long Beach-i otthonukba. Öt perc múlva már aludtam is. Ma délelőtt a házigazdáim templomba mentek, én meg csak aludtam tovább, aztán délben összeszedtem magam és elindultam felfedezni a várost. A metróval jó egy óra a belváros, a pénzügyi negyedet céloztam meg először. Néhány felhőkarcoló, de minden kihalt, hiába, hétvégén még New Yorkban is elhagyatott a Wall Street. Azzal ellentétben viszont itt a kifejezetten félelmetes volt ez a negyed a hétköznapi nyüzsgés nélkül, mentem is tovább.

A Broadway streeten végre volt élet, rengeteg kis üzlet, gyalogosok, turisták. A Little Tokyo városnegyedhez újra kihalt részeken kellett átvágnom, hontalan, rongyos alakok húzódtak meg a kapualjakban és időnként beszéltek hozzám, szaporáztam hát a lépteimet. Little Tokyoban épp valami fesztivál volt, a helyi telefontársaság is felállított egy standot, és három percig bárhova ingyen lehetett telefonálni. A pultos kissé megrökönyödött, amikor közöltem, hogy akkor én hívom Magyarországot, és próbálkozott egy kicsit, hogy csak belföldi távolsági hívásra szól az ajánlat, de rögtön leszereltem, hogy a plakát szerint bárhova, és abba Budapest is beleértendő. Nem érte meg nekik vitatkozni, inkább hagytak telefonálni, így hazaszólhattam, hogy megérkeztem, legalább ez is megvolt ingyen. A környékbeli rendőröknek érdekes felszerelésük van: rövidnadrág, bicaj, és mindehhez széles mosoly, nem egészen úgy, mint otthon.

1993. augusztus 16, hétfő

Ma Disneyland volt a program. Tudtam előre, hogy nem leszek nagyon oda érte, de azt is, hogyha nem megyek el, később bánni fogom. Így hát inkább túlestem rajta. Sylvia férje, Rob kivitt kocsival, kicsit fogcsikorgatva, de leszurkoltam a 30 dolláros belépőt és feltárult az óriási vidámpark kapuja. A terület 6-7 negyedre van osztva, úgy mint Fantasyland, Adventureland, Frontierland, stb. Jóval több büfé és ajándékbolt van, mint látványosság, de azért egy napot el lehet itt tölteni.

A belépő kifizetése után minden attrakció ingyen van, csak a hosszú sorok akadályozzák az embert, hogy minél több dolgot próbáljon ki. Szerencsére viszonylag gyorsan lehet haladni, a leghosszabban kígyózó sor is csak fél órás, mi az egy kelet-európainak. Kipróbáltam a rémvasutat, a Pirates of the Caribbean-t, de nem találtam túl rémisztőnek. Felültem egy tengeralattjáróra, ahol mesterséges tóba lemerülve műanyag halakat lehet látni, azt hiszem, ezt nem kell tovább taglalni. Az irtózatos sebességű hullámvasúton viszont már nekem is felkúszott az adrenalin szintem. Egy hajóféleségre is felültem, ami vízen ment fel-alá és időnként hirtelen lecsúsztunk kisebb-nagyobb lejtőkön. Egy kedves amerikai családdal ültünk egy hajóban, egy anyuka három leányával. A legidősebb gyermek, úgy 12 éves lehetett, próbált barátkozni és megkérdezte, honnan jöttem. Magyarországról - mosolyogtam rá. Csak egy pillanatig jött zavarba, aztán rögtön rávágta: Really? How cool... Rettentően élvezték, hogy nedves lesz az ember a csónakban, és ennek annyira örültek, hogy meg pluszban is locsolták egymást, és akaratlanul ebben én is részt vettem. Így míg más csónakok utasai csak kisebb-nagyobb vízfoltokkal a hátukon hagyták el a terepet, az én ruháimból csavarni lehetett a vizet. Voltam háromdimenziós moziban is, kaptunk 3D szemüveget, azzal élveztük a kb. negyedórás filmet Captain Ed-ről, Michael Jackson főszereplésével. Érdekes volt. A nap végén Mickey es Minnie hazáját néztem meg, apró, kedves kis házacskákkal teletűzdelt negyedet.

Este hostváltás volt, Sylvia nem az a szívélyes vendéglátó típus, inkább továbbálltam egy másik címre, Beverly Hillsre, egy házaspárhoz, akiket a Servas füzetből néztem ki. A távolságokra jellemző, hogy a két vendéglátóm negyedórát egyezkedett, hogy jussak oda, végül félúton, a reptéren volt az átszállás: addig elvitt Rob, és oda jött értem Mel. Könnyen felismertük aranyszínű BMW-jéről. A férfi fotós, felesége nővér, nagyon kedves házaspár, ráadásul rendkívül értelmesek, jókat lehet velük dumcsizni.

1993. augusztus 17, kedd

Délelőtt Mel ellátott tanácsokkal fényképezőgép ügyben, ugyanis akarok venni egy újat. Tanított egy csomó mindent, meg körbetelefonált üzleteket, így jó sok árat kérdeztünk végig. Aztán kocsival bejártuk a híres-nevezetes Beverly Hillst, Los Angeles gazdag negyedét. Álomszép villák, mind más és más, de mind egy remekmű. Sokszor csak egy apró részletet láttunk a vastag kerítések és a fövény mögött, de már az a kicsi is lenyűgöző volt. Sétáltunk egyet a Rodeo Drive-on, a Pretty Woman filmből ismerős volt a környék. Az utazás teljes költségvetéséből talán ha egy zoknit vehettem volna itt. Álomszép ruhák, fantasztikus ékszerek a kirakatokban, csupa nagy név: Channel, Gucci, stb. Sajnos egy szívdöglesztő színész sem jött szembe, hogy odaadja a hitelkártyáját. Délben egy másik amcsi kollégával, Henkkel találkoztam, elvitt ebédelni a feleségével egy olasz étterembe, kellemes volt. Aztán bevitt a cég los angelesi irodájába, onnan tudtam faxolni a hazai irodába, majd a recepciósunk hazaküldi anyunak, mégiscsak gyorsabb és olcsóbb, mint innen adni fel a levelet. Délután végigböngésztem a Broadway Street boltjait és megvettem a fényképezőgépet: egy Canon EOS Rebel vázat egy 35-80 és egy 80-200 zoommal, szíjjal, skylight filterrel, elemmel cakkumpakk 500 dollárért. Mel szerint good deal volt. Este végighajtottunk a Hollywood és a Sunset Boulvardokon, csupa csillogás mindenütt. Betértünk a Tower es a Virgin lemezboltokba, ez utóbbi a világon a legnagyobb, több emeleten szédületes választék. Elalvás előtt sokáig gyönyörködtem az új fényképezőgépemben, remélem, beválik.

1993. augusztus 18, szerda

Délelőtt vendéglátóim kivittek Santa Monicaba. Ők "örökbefogadott" nagypapájukat látogatták meg, egy idős bácsit, aki kórházban fekszik és ők patronaljak. Én addig elücsörögtem egy parkban és elmélkedtem, milyen furcsa város is ez a Los Angeles. Mintha több falu lenne összekötve egy széles országúttal, elképesztőek a városrészek közti távolságok. Dél körül kimentünk a reptérre, mert egy haverom érkezett, Gábor. Pár hete egy bulin ismertem meg otthon, ő itt tanul Amerikában, valahol Chicago mellett. Mikor említettem neki, hogy jövök ki a nyugati partra, rögtön felajánlotta, hogy utazgassunk együtt, neki is van egy hét szabadsága. Meg is jött, és béreltünk egy kocsit, tűzpiros Toyota Paseot. A Hertz irodájában a legolcsóbb kocsit kértük, a prospektuson valami fehér színű ronda autó volt, de az már elfogyott. A legolcsóbb árért kicsit jobbat kaptunk. A kézhez kapott kulcsokkal kóvályogtunk a parkolóban, néztük a rendszámokat, melyik is a kiválasztott, amikor megakadt a szemem egy gyönyörűségen. És micsoda szerencse, pont az volt a mi autónk. Délután már azzal hajtottunk a Chinese Theaterhez, hogy megnézzük a körülötte levő, híres sztároktól származó kéz- és lábnyomokat.

Aztán egy sportboltban készültünk tovább az útra, Gábor vett egy sátrat, a nemzeti parkokban ugyanis elég borsosak a motelárak. Van tehát már autónk, sátrunk és fényképezőgépünk, indulhat a túra. Este Melnel aludtunk, nem volt gond, hogy Gábor is megjött, szívesen befogadták őt is.