Hazautazás két világörökség érintésével

2012. november 6.

Reggel jól belakmároztam, ha már büféreggeli van – és mint tudjuk, magyar ember ilyenkor addig eszik, amíg félholtan be nem fordul az asztal alá.

A hazautazás napjára is maradt két világörökség – az egyikért vissza kellett ugrani Olaszországba, Cividale del Friuli városába. Az itt található templom tavaly került fel a világörökségi listára a „longobárdok örökségei” gyűjtő címszó alá, több más, az országban található emlékkel együtt.

A csodás panorámát fotózva megjelent vagy két tucat kisgyerek a kilátópontnál és létszámukhoz képest valami egészen elképesztő ricsajt csaptak. Egyértelmű lett, hogy a pontenciális foglalkozások listájáról az "óvónőt" is kihúzhatom.

Békés hangulat fogadott viszont a templomban, ahol én voltam az egyetlen látogató és különösen a kerengőben, ahol megállapítottam, milyen szép harmóniát alkot a távolról beszűrődő komolyzenei felvétel és a csobogő szökőkút hangja egy őszi kertben.

Innen Szlovénia felé vettem az irányt, Idrijába, ami a Spanyolországban található Almadénnel együtt idén került fel az UNESCO listára, mint a világ két legnagyobb higanybányája. A haladást kicsit megnehezítette, hogy lépten-nyomon meg kellett állnom őszi tájat fényképezni.

Idrija egykori bányaépülete:

Az internetes kutakodásom szerint a bányatúra nem különösebben izgalmas, úgyhogy inkább a múzeumot néztem meg, ahol egy edényben megnézhettem, milyen is a higany.

Ezután már csak egy hatórás vezetés maradt hátra - nem túl lélekemelő, amikor azt írja ki a GPS, hogy 121 km-t egyenesen menjünk, majd akkor lesz egy kis kanyar...

A hazaút legszebb pillanata egy váratlan mozzanat volt hazafelé a viharban. Még csak kora délután volt, de szinte fekete az ég, szakadt az eső, erős forgalom a sztrádán. Egyszer csak mintha felhúztak volna egy mozifüggönyt: a nap rásütött a hófödte hegycsúcsokra. Majdnem összeszaladtak az autók, olyan gyönyörű volt. Csak pár percig tartott, még jó, hogy mindig kezem ügyében a fényképezőgép:-)