A csodaszép Szarajevó-Mostar úton
2012. november 2.
Még reggeli előtt körbejártam a régi negyedet – imádom a kora reggeli hangulatot a nagyvárosokban, amikor turisták még sehol és a kis boltok tulajdonosai söprögetik a járdát.
Először nekiveselkedtem az útikönyv alapján a látnivalóknak, de már a második mecsetnél feladtam, mert Szarajevó az a hely, ahol sokkal jobb csak úgy eltévedni a kis utcákban. Imádtam a régi negyed hangulatát és nehezen álltam ellen, hogy ne reggelizzek cevapcicat – de a hostel szobaárában benne van a reggeli. Szarajevó váratlanul ejtette rabul a szívem - igazán csak éjszakai megállónak terveztem, de reggel alig tudtam elszakadni tőle, különös, magával ragadó atmoszférája van.
Amikor keresztül-kasul bejártam a viszonylag kompakt régi városrészt, visszamentem a hotelbe, ahol felébresztettem a recepcióst, hogy most már éhes vagyok. Háromnegyed kilenc volt, de az egész házban még csak én voltam talpon. Kaptam kenyeret, vajat, dzsemet, és csinálhattam magamnak porból kávét.
Beprogramoztam a GPS-be Drveniket, ahonnan a kora délutáni komppal terveztem átkelni Hvar szigetére. Végül azonban másképp alakult. Útközben egyrészt lépten-nyomon meg kellett állnom fotózni, mert csodálatos folyóvölgyben visz az autóút.
Másrészt Mostar csábított el – bár korábban már jártam ott, de mivel arra vezetett az út, csak nem bírtam ki, hogy ne álljak meg egy órácskára. Nagyon szeretem a hangulatát, amit a rengeteg turista se tud elrontani.
Aztán eszembe jutott, hogy tulajdonképpen Medugorje sincs messze és ott még nem jártam, úgyhogy arrafelé vettem az irányt. Na, ez viszont nagy hiba volt – elképesztő tömeg volt a városban és teljesen képtelenség volt leparkolni. Tettem pár kört, aztán feladtam. Tiszta zsibvásár volt az egész város. Jóval vidámabb volt a sok narancsliget az út mellett, kedves árusokkal.
Drvenikben a sok cikk-cakk miatt csak a délután negyed hatos kompot értem el – ez egyrészt csodálatos élmény volt, mert pont naplementében hajóztunk át Hvar szigetére, de másrészt meg óriási szívás, mert koromsötét volt, amikor megérkeztünk.
A szállásom Hvar városába foglaltam, ami a sziget másik csücskében van, másfél óra a szerpentineken. Nem vagyok egy gyáva típus és elég rutinosan vezetek, de ez kemény másfél óra volt. Eleve nem szeretek sötétben vezetni, de ez a rengeteg kanyar, ráadásul keskeny utakon, kimerítő volt. Csak három autó jött szembe, de persze mind a három a kőleomlásos szakaszon, ahol egy sávra szűkült az út és ott centiztünk a vaksötétben.
A külvárosi szálláson egyedül vagyok. A tulajdonost elég nehéz volt becserkészni, mert hiába kopogtam, csengettem, nagyot hall és egy darabig azt hittem, nincs otthon. Tétován ólálkodtam a ház körül, aztán szerencsére jött a kutyát sétáltató szomszéd, aki egyszerűen benyitott a házba (nyitva volt az ajtó) és kirángatta nekem a tulajdonos bácsit. Az Apartments Pape jó 20 perc sétára van a belvárostól, egyébként kellemes ház néhány szobával és a kertben buja citromfákkal. Egy kétágyas, fürdőszobás, teakonyhás, teraszos szoba 26 euró.
Mivel ebédelni nem volt időm, ekkora már farkaséhes voltam, de sajnos sehol a környéken nem találtam nyitva tartó éttermet. Ahhoz meg már túl elcsigázott voltam, hogy bevezessek a városközpontba, meg egyébként is örültem, hogy egyszer sikerült idetalálni – egy fiatal motoros srác segítségével, mert persze Hvar utcái sincsenek a GPS-ben... Így szégyenszemre elkészítettem a vészhelyzetre hozott zacskós levest – miközben tengeri herkentyűkről és cevapcica hegyekről álmodoztam:-/
