3-4. nap, délnek és keletnek: Változatos világörökségek

2012. augusztus 16.

Ma délnek indultam, de ha már úgyis volt autó, reggel gyorsan útba ejtettem egy brüsszeli világörökséget is, amely kiesik egy kicsit a belvárosból és úgyis csak kívülről lehet fotózni – kár lenne ezért sokat villamosozgatni. Ez az 1900-as évek elején épült fényűző palota, a Stoclet ház:

Mielőtt a mára tervezett, nem túl izgalmasnak ígérkező világörökségi helyszíneket felkerestem volna, megálltam Waterloonál is.

Az első világörökségi helyszín minden idők legnagyobb ilyen jellegű szívása volt. Na, talán annyiban nem, hogy nem került sokba ide eljönni (volt már drága bukta is), viszont az égvilágon semmit nem is lehetett látni. Ez Európa legnagyobb újkőkorszaki kovakőbányája Mons városától néhány kilométerre. A bányák márciustól novemberig minden hónap első vasárnapján 10 és 16 óra között látogathatóak, egyébként viszont sajnos csak egy konténer található a helyszínen.

Sajnos hiába kukucskáltam be a konténerbe, bent se látszott semmi, és a környéken se volt semmi érdekes, úgyhogy továbbálltam. Annyiból nem volt felesleges eljönni Mons városába, hogy elég jó itt a kulináris felhozatal. A Boule de Bleu-re esett a választás és remek ebédet ettem. A sült krumpli, bacon, tojás, kukorica, sajt, hagyma és még ezer hozzávaló salátaként szerepelt az étlapon, de meglehetősen emberes fogás volt.

A következő meglátogatandó helyszín Grand Hornu, egy régi gyár, ami viszont túlszárnyalta a várakozásokat, ugyanis egy nagyon érdekes audioguide segítségével lehet körbesétálni az épületet. Ebben rengeteg információ volt a gyár létrejöttéről, a munkások hétköznapjairól, a környező lakótelepekről és még sorolhatnám.

A nap végén még Franciaország északnyugati csücskébe is átruccantam, Arras városába, ahol az erőd szintén világörökségi státuszt kapott.

Korgó gyomorral érkeztem vissza Brüsszelbe, ahol alig vártam, hogy egy jót vacsorázzak - hosszú listám volt a kinézett helyekről és három címre is elmentem, de minden zárva volt szabadság miatt. Úgyhogy feladtam és egy joghurt majszolgatása közben arra gondoltam, biztos sorsszerű, hogy kicsit fogyóznom kell.

2012. augusztus 17.

Reggel egyből Aachen felé indultam. Ez egy német kisváros a belga határ mellett és egy csodálatos templommal büszkélkedhet.

Brüsszel felé visszaindulva egy csomót hezitáltam, megálljak-e Liege-ben is egy kicsit, de végül a hasam győzött – annyi helyet ki akartam próbálni Brüsszelben, inkább beletapostam a gázba, hogy odaérjek ebédre. A KAMO japán étterem izgatott a leginkább, egy egycsillagos kis vendéglő, melyet nem csak a Michelin ajánl, de a Tripadvisor olvasói is – nem túl gyakori, hogy mind a szakma, mind a nagyközönség kedvence legyen egy étterem, így muszáj volt megnéznem. Már amikor beléptem, tudtam, hogy imádni fogom – ezek a kis helyek mindig olyan jó, amikor a pultnál ülve lehet figyelni, ahogy a halál precíz japán séfek elkészítik a fogásokat.

Az ebéd abszolút baráti áron van itt, a mellettem ülő belga fiatalemberrel jót beszélgettünk és ő elmondta, minden héten egyszer itt ebédel, ez a kedvenc helye. Nem csodálom.

Ebéd után a Horta Múzeumot látogattam meg, amely most már belül is megtekinthető - amikor először jártam Brüsszelben, még nem volt nyitva az épület a nagyközönség számára.

Délután ellátogattam a Szépművészeti Múzeumba is, ahol egy fotókiállítás volt, többet között egy hazánkfia, Dezső Tamás képeivel.

Késő délután leadtam az autót, szerencsére sértetlenül. Irány a Viva M’Boma, amit Mautner Zsófi ajánlott – és ha valaki ismeri a gasztrovilágot, plusz Brüsszelt, akkor az ő. A Michelin kalauz Bib Gourmand minősítéssel díjazta és a közösségi oldalakon is ódákat zengenek róla. Nem is kellett csalódnom, már az étlap is izgató volt, csupa szokatlan fogás, mindenféle belsőség. Egy hatalmas adag borjúagy volt az előételem, és borjúmirigy vesével a főétel – nem is tudtam befejezi. Nekem szokatlanul nagy adag volt az előétel, de ez az egy, amibe bele tudok kötni.

A hangulat is remek volt, színes, jópofa vendégsereg, mellettem egy rózsaszín nadrágos félvér fiú az ősz nagymamájával, másik oldalamon fekete bőrű elegáns úriember, talán diplomata, szép szőke nővel. A ház macskája pedig lustán bámulta a vendégsereget a háztetőről.

Még egy kis séta a környéken, aztán eltettem magam holnapra.