Stockholmi városnézés, hajókirándulás Birkára

2012. július 10, kedd

Svédország 15 világöröksége közül 10 található a déli régióban, ebből Stockholmban három világörökség is van: a Drottningholm palota, a Skogskyrkogården temető, valamint Birka and Hovgården (közösen). A 2004-es húsvéti látogatásom során már láttam az első kettőt, de akkor nem jutottam el Birkába, ugyanis oda csak nyáron közlekednek hajók. Így azt mindenképp meg akartam nézni, de mivel a temető annak idején nagyon tetszett és úgyis csak pár metrómegállónyira volt tőlem, reggel ott kezdtem a napot.

Végtelenül letisztult, rendben tartott hatalmas park – igazi, a szó szoros értelmében vett nyugvóhely…

11-kor éppen, hogy elértem az olasz reneszánsz paloták mintájára épített Városháza angol nyelvű idegenvezetését – ezt már megjártam első látogatásom alkalmával, de nem bántam az ismétlést. A jegyárus egyébként magyar ismertetőt is a kezembe nyomott, miután megkérdezte, honnan jöttem. Ez az a terem, ahol a Nobel díj kiosztást követő vacsorákat szokták tartani, bár még egy ekkora teremben is nehezen fér el 1300 vendég. A királyi család tagjai 70 cm asztalhelyet kapnak a többi meghívottal ellentétben, akiknek csak 60 cm jut. Érdekes, amikor 2004-ben voltam, akkor még 90 cm-t mondtak a királynak (utazás előtt átolvastam az akkori naplót), úgy tűnik, hanyatlóban a monarchia...

Innen elsétáltam a Koncertteremhez, ahol a Nobel díjakat szokták átadni, és most épp Bansky kiállítás volt, akit egyszerűen imádok.

Majd a Hallwylska múzeum következett, ahol szintén jártam 2004-ben, de akkor elbűvölt, így mindenképp vissza akartam térni. Fantasztikus gyűjtemény, különleges hangulattal (amihez a korabeli ruhákat viselő személyzet is hozzájárul). Általában nem vagyok oda a múzeumokért, de ezek a bájos kis privát gyűjtemények mindig elvarázsolnak: New Yorkban a Frick Collection, Londonban a Wallace, vagy itt Stockholmban a Hallwylska.

Pont odaértem 1-re, amikor az útikönyv szerint az angol idegenvezetés kezdődik, de tanulság: ne bízzunk meg a 10 éves útikönyvben és ellenőrizzük a weben a friss információkat – ugyanis a vezetett séta fél 1-kor indult. Szerencsére a múzeum túlnyomó részét vezető nélkül is be lehet járni.

Külön érdekesség volt, hogy csodálatosan hajtogatott szalvétákból is volt egy gyűjtemény, időszaki kiállításként.

Innen a fotómúzeumhoz metróztam, de előtte beugrottam egy ismerős által ajánlott vegetáriánus vendéglőbe (Hermans), ami épp a múzeummal szemben volt és 100 koronáért szuper büféebédet kínáltak, pazar kilátással. Tetszett a jelmondatuk is: Give peas a chance!:-)

Itt sajnos nem fogadták el a fotós igazolványom, de leszurkoltam a belépőt, mert épp Sally Mann kiállítás volt, akit nagyon szeretek.

Hazametróztam átöltözni még melegebb ruhákba, mert este indult a hajó Birkára. Ide csak nyáron jár a hajó és normál esetben reggel megy, késő délután meg vissza – közben van 3.5 óra a szigeten.

Pont ezen a héten viszont Viking Fesztivált tartanak itt, így a hajó hamarabb indul, később tér vissza, ezáltal 5 órányi idő van ott. Ezt soknak találtam, mert azért olyan rettenetesen sok látványosság nem ígérkezett a szigeten, így kihasználván, hogy ezen a fesztiválos héten esti járat is megy, arra vettem jegyet. Este 6-kor indult a hajó, háromnegyed 8-ra értünk oda és két óránk volt sétafikálni, ami pont elég is volt.

A fesztiválos közönség már elment, de a sátrak és korabeli ruhákba öltözött önkéntesek még ott voltak, így irtó hangulatos volt az egész.

Összesen hatan voltunk az óriási hajón – egy dán-kínai pár, az ausztrál nő, két svéd srác és én. Ez volt az első esti járat és látszott, hogy kissé még zavaros a szervezés. A hajójegy árában ugyanis egy rövid idegenvezetős séta is benne foglaltatott, így amikor leszálltunk a hajóról, keresni kezdtük a vezetőt. Leszólítottuk az első jelmezes fickót, akit megláttunk: „Elnézést, Ön a túravezető?” Mire szegény megszeppenve válaszolta: „Nem, én csak egy viking vagyok…”.

Na, ezen valamiért rettenetesen elkezdtünk mind a hatan nevetni, majd elvánszorogtunk így röhögve a múzeum épületéig, ahova egy határozott mozdulattal benyitottunk. Ezzel beindítottuk a riasztót, így a békés, csendes szigetet felverte a vijjogás. Bicajon érkezett meg végül a szintén viking ruhát viselő idegenvezető hölgy, aki kikapcsolván a riasztót végre körbevezetett minket a szigeten, megmutatván a világörökséggé nemesült sírköveket.

A szigeten egyébként csak egy család él, ők foglalkoznak a rengeteg birkával. Ilyenkor nyáron mindig van ott egy-két tucat turista és most a viking jelmezes társaság is ott lakott. Plusz jöttünk mi hatan, a kirándulók, így elég közönség lett egy látványos esti programhoz, a tűznyelők bemutatójához. A tóparton adta elő két jó fej srác, mi meg csak ámultunk és bámultunk.

És egy kis videó ízelítőnek a hangulatból:

Sokkal többet adott ez a kirándulás, mint előtte gondoltam és a hazafele út is csodaszép volt, ahogy szép lassan ránk sötétedett…