2. nap: Alberobello és a trullók földje

2012. június 4.

A háromnapos túra második napján dél felé indultam egy újabb világörökségi helyszín felé - ez a képekről már oly jól ismert Alberobello, a trullók városa. A közlekedés ma sem volt akadálymentes...

Már útközben is feltűntek a trullók, de úgy sok egymás hegyén-hátán Alberobello városközpontjában található:

Szerencsére az összes turista egy, üzletekkel teleszórt utcákra koncentrálódott, így a városka összes többi része megmaradt nekem nézelődni.

Ha felbaktatunk a főtéren álló templom melletti kis térre, remek kilátás nyílik az egész területre.

Mivel hatalmas hőség volt, nem kívántam komolyabb ebédet - remek alkalom volt viszont itt megkósolni finom sajtokat. Néha a legegyszerűbb ebéd a legjobb - jó minőségű focaccia, friss ricottával.

Alberobelloból továbbindulva néhány trulló-kísértetfalu mellett is elhaladtam.

Vannak viszont olyan trullók is, melyeket modern, elegáns nagy lakóépületek részévé varázsoltak és nem egy működik közülük drága fogadóként.

Egy rövid időre megálltam Locorotondoban is, ahol érdekes módon a házak teteje nem olyan kúp alakú, mint a környék összes többi településén, hanem csúcsos.

Innen tovább autókázva dél felé Ostuni volt a következő megálló, melynek fehér házai csak úgy ragyogtak a napfényben.

Délután hazahajtottam, magamhoz vettem melegebb ruhát és irány a szállástól mindössze pár percre levő cseppkőbarlang, a Grotte di Castellana. Ez Olaszország legnagyobb barlangja, melynek legszebb része a Fehér Barlang. A két túra közül ide csak a hosszabbik, a 3 km-es (2 órás) séta jön, így arra érdemes befizetni. Angol nyelven 11-kor és délután 4-kor indulnak idegenvezetések (csak csoportosan lehet látogatni).

Néhány percnyi séta után már éreztem, hogy ez a két óra életem leghosszabb két órája lesz: az idegenvezető lány úgy igyekezett nagyon angolosan beszélni, hogy gyakorlatilag nyávogott. Soha nem értettem, miért gondolják úgy lányok, hogy szexi az, ha három oktávval magasabb hangon beszélnek a normálisnál. Na persze mit tudom én, lehet, hogy a fiúknak bejön. Az egyik idősebb túratárs egy hatalmas kulcscsomóval az övén érkezett - gondolom, elhozta a kamra- és a padláskulcsot is, és hatalmas zörgéssel közlekedett a lépcsőkön. Én szeretem, amikor egy barlangban csend van - na erre esély nem volt a kulcs-zörgetőssel meg néhány amerikai csajjal. Amennyire lehetett, igyekeztem a sor végén lemaradva kullogni - már csak azért is, mert tilos fotózni, de nekem ugye feladatom van, muszá pár képet kattintani.

A barlangtúra után kihámoztam magam a meleg ruhákból és már csak egy gyors vacsorára maradt idő. A szállásomtól pár száz méterre levő vendéglőt választottam (Il Pianto Fumante), ahol remek vegyes "antipasti" ízelítőt kaptam - hideg és meleg falatkákat a föld és tenger kincseiből.