1. nap: Matera és környéke

2012. június 3.

A  látnivalókat három "hurokra" fűztem fel: első nap nyugat felé indultam, második nap délnek, harmadik nap pedig északnak. Kelet felé nem nagyon lehetett, mert ott volt a tenger:-)

Az első meglátogatott világörökség Matera, a mediterrán régió legjobb állapotban fennmaradt kőbe vájt városa, a szállásomtól úgy egy és negyedóra autóútra.

Fél 11 körül értem oda, így ebéd előtt még volt időm egy kényelmes sétára, melynek során a védett terület kb. felét sikerült is végigjárni. Nagyon hangulatos a város és a hatalmas hőség sem zavart különösebben – talán mert eddig otthon nem igazán volt részünk még rendes nyárban.

12-kor találkám volt – egy olasz lánnyal, aki1989-ben néhány hónapot Budapesten töltött cserediákként (ha esetleg ebből valaki éltes koromra következtetne, annak elárulom, ez természetesen bölcsődés csereprogram volt:-). Akkor egy színes, helyes multikulti csapat jött össze: finnek, amerikaiak, olaszok és magyarok és állandóan együtt buliztunk. Aztán szépen szanaszét széledtünk és megszakadt a kapcsolat. Ivánával pár hete a facebookon találtuk meg egymást és mivel délen lakik, nem volt kérdés, hogy találkozzunk. Igaz, neki ehhez kétszer 4 órát kellett vezetni, de szívesen vállalta. Rögtön megismertük egymást, szerencsére nem sokat változott, és irtó jó volt ismét csacsogni. Ezek a fiatalkori barátságok valahogy olyan eltéphetetlen kötelékek – talán mert akkor még igazán őszintén, a szívével választ ember barátokat és nem gyakorlati alapon, élethelyzetnek megfelelően (kisgyerekesek hasonló gyerekeseket, szinglik hasonló szingliket, akikkel bulizni lehet, stb.)

Egy hangulatos étteremben ebédeltünk, az Il Cantuccioban.

Vegyes előétel tálat kértem és a környék specialitását, az orecchiette ("fülecske") tésztát.

Ebéd után közösen jártuk be a város másik felét.

Itt néhány kősziklába vájt régi házat belülről is meg lehet nézni.

Miután keresztül-kasul bejártam minden utcát, ideje volt továbbállni. Úgy döntöttem, hogy nem ugyanazon az úton vezetek vissza a szálláshoz, amerről jöttem, hanem lemegyek a tengerpartra és ha már ott vagyok, bekukkantok Metapontoba, ahol egy görög romvárost tártak fel. Ha nem hallottatok még róla, talán nem véletlen, mert vannak ennél szebb romvárosok is.

Innen Tarantóba hajtottam, ami a leglepusztultabb olasz város, amit valaha láttam – de az omladozó falaknak is megvolt a maga dekadens szépsége.

Tarantóból hazafele vettem az irányt és sötétedés előtt még volt egy kis idő olvasgatni a medence szélén.