Kacskaringózás a Pireneusokban

Az utazás második napján jó korán útnak indultam Tarragonából és jó 3.5 órás vezetés után megérkeztem Andorrába. A tájra nem lehetett panasz:

Andorrába nem volt egyszerű belépni, komoly sor állt a határon - egy kis nosztalgiát éreztem az egykori március 15-i hosszú hétvégén után, amikor a fél ország kiruccant Ausztriába hűtőládát, Fa szappant, Milka csokit vásárolni... A főváros itt is csupa üzlet, de én egyből hajtottam tovább, fel a hegyre, ugyanis az országocska egyetlen világörökségi helyszíne a Madriu-Perafita-Claror völgy. Ennek "kapuja" Engolasters,  amely az utolsó autóval elérhető kis település és innen gyalogutak visznek tovább a völgybe. Elég furcsa volt látni hónyomokat, főleg miután előző nap még a tengerben sétálgattam.

Mindenesetre ha nem vagytok világörökség-vadászok és nem akartok minden országot kipipálni, mint én, akkor Andorrát szerintem nyugodtan kihagyhatjátok. Maga a főváros egy zajos, csupa kész és épülőfélben levő üzlet, szépnek túlzással sem nevezhető település, a környező hegyek pedig semmivel sem izgalmasabbak az átlagosnál. Nem is időztem sokáig, kis túra után késő délután már indultam is tovább a Boí völgyébe, újabb három órás vezetést lenyomva. Az utazás fénypontja az volt, amikor végre találtam egy nyitva tartó churros büféskocsit, amire már lassan 30 órája fentem a fogam:-)

A Boí völgye ódon román templomairól nevezetes és maga a táj is elbűvölő. Az apró falvakban sétálva egy mesekönyvben érzi magát az ember. Végtelen nyugalom és barátságos helybéliek mindenütt. Taüllben, a Hotel el Rantiner egyik kis erkélyes szobáját vettem ki, amelyről remek kilátás nyílt a völgyre. Ezért, valamint a környező falvakért megéri a hosszú autózás!

Kora reggel tettem egy sétát a faluban, aztán vezettem is tovább a Perdu hegy felé (naná, hogy világörökség:-). Útközben igencsak változatos volt a táj - hol végtelennek tűnő szerpentinek, hol csodaszép kanyonok, hol pedig a legrosszabb indiai utakra emlékeztető építkezések...

A Perdu hegyhez érve aztán rettenetes idő fogadott - csontig hatoló szél, hideg, szemerkélő eső, azaz a legrondább nyirkos idő, amikor az embernek a szobából nincs kedve kimozdulni. De túrázni semmiképp. Eredetileg az volt a terv, hogy délután járok itt egy nagyot és Torlában, a Hotel Abestosban alszom. Le is volt foglalva itt egy szoba, de szerencsére a tulajdonos megértő volt és lemondhattam a helyszínen büntető nélkül. Kattintottam pár képet és már szálltam is vissza az autóba, hogy inkább még ma visszamenjek Barcelonáig - legalább így fél nappal több időm lesz ott, mint terveztem. A nagy autókázás előtt még azért megálltam ebédelni Ainsában, a Callizo étteremben, ahol életem leglátványosabb ebédmenüjét ettem végig.

Ebéd közben azt okoskodtam ki, hogy nem Barcelonában szállok meg, mert az elég drága, hanem megnézem magamnak azt a Sitges nevű kis városkát, amelyet egyik olvasóm olyan lelkesen ajánlott nekem - köszi Rita!:-) Ez biztos nyugisabb és olcsóbb, mint Barcelona, de elég közel van ahhoz, így másnap reggel gyorsan ott teremhetek. Az étteremben szerencsére volt wifi, így az ebéd közben ki is néztem 1-2 szálláshelyet. A Hotel Los Lobos volt a legszimpatikusabb, oda mentem először és hamar meg is egyeztünk a tulajdonossal - 43 euróért kaptam egy kis teraszos, tengerre néző szobát. A szálloda csak egy utcányira van a tengerparti sétánytól, ahol 15-20 perc alatt elérhetjük a belvárost. Itt szerencsére nem esett az eső és nagyon jól esett besétálni a városba, ahol bóklásztam egy kicsit, aztán séta vissza.

Meg kell mondjam, nagyon ritkán szoktam szeretni a tengerparti üdülőhelyeket (hacsak azok nem valami harmadik világbeli ország kihalt részén vannak, ahol rajtam kívül maximum öt turista tartózkodik). Pár hete pl. Riminit rémálomnak találtam, ahol akkor sem nyaralnék, ha fizetnének érte. Sitges viszont valóban nagyon kedves hely és szerintem ezt a hangulatot a nyári tömeg sem tudja elrontani. Hosszú strand, hangulatos sétány (sok-sok vendéglővel), szuper butikok, élettel teli vendéglők, macskaköves girbegurba utcácskák - pont, ahogy a nagykönyvben meg van írva!

HIRDETÉS
PRESS