Késő délután érkeztem meg Ravennába, ahol először a Basilica ki Sant' Appolinare in Classe-t néztem meg, ugyanis ez a városközponttól 5 km-re délre esik és én pont abból az irányból érkeztem. A nagy parkolóban sehol senki, mint ahogy a templomban sem.
Bár 24 éve már jártam Ravennában, nem emlékeztem, hogy ENNYIRE csodálatosak ezek a mozaikok... Miután kigyönyörködtem magam, betértem a közeli kávézóba, kipróbálni, van-e wifi, de a pultos néni nem is értette, miről beszélek - egy fiatal kollégája magyarázta el neki, hogy mi az. Már korábban is feltűnt, hogy itt az éttermekben és kávézókban senki nem a laptopját bámulja, hanem kávéznak, beszélgetnek - ha egyedül jönnek, akkor legfeljebb a pultossal, de senki nem roskad magába.
Elhajtottam a szállásra, a Dante Hostelbe - és itt most egy kis személyes kitérő.
Már akkor pityeregtem egy picit, amikor befoglaltam Ravenna ifjúsági szállójának egyetlen privát szobáját - 1988-ben ugyanis már jártam itt. Nyári szakmai gyakorlaton voltam, és a Montedison cég teljesen félreértette a dolgot - nem kellett fénymásolni, kávét főzni, lótni-futni, hanem VIP vendégként kezeltek és körbeutaztattk a telephelyeiken. Amikor Mantovában voltam, egy hétvégén átugrottam Ravennába. A Dante Hostelben száltam meg. Lementem a társalgóba és kérdeztem, hol a TV. Merthogy mi magyarok azon a nyáron a szöuli olimpia lázában égtünk, amikor a 14 éves Egérke sorra nyerte a versenyeket. Nem volt TV, volt viszont egy srác az egyik asztalnál, az NSZK-ból, így vele beszélgettem. Okos volt, szép volt, kedves volt, de távoli. Vasárnap reggel még egyszer összefutottunk a reggelinel, aztán búcsút intettunk. Nem cseréltünk email címet, mert ugye nem is volt még olyan. Visszautaztam Mantovába és csak ő járt az eszemben. Szerda este egyszercsak szólt a recepciós, hogy valaki keres - lementem, és ő volt. Elindult ugyan a horvát tengerpartra, ahova eredetileg készült, de aztán visszafordult, hogy nehogy elveszítsen - mert csak annyit tudott, hogy Éva, meg hogy magyar, meg hogy Mantovában van még egy hetet - így odajött és végigjárta a hoteleket, amíg megtalált. Öt évig "jártunk" együtt, és nekem ő volt az a nagy kamaszkori szerelem, ami mindenkinek a legemlékezetesebb. És most újra itt vagyok, a Dante Hostelben, pedig már rég voltam ifjúsági szállón. Megemlítettem a recepciósnak is, hogy 23 éve itt ismertem meg valakit - azt mondta, ilyen ma már nemigen fordul elő, mert minden vendég beledugja az orrát a monitorába.
Azt is megtudtam, hogy nagy mázlim van, rajtam kívül csak két fiatal srác van az egyik szobában, így halál nyugis az egész szálló - reggel ment el egy 50 fős csoport, akik az előző napokban szinte szétszedték a hotelt.
A YH privát szobája internetes kedvezménnyel 23 euró - egy másik szobával közös a fürdőszobája, de mivel most ott nem volt senki, ez nem volt gond. A hostel egyébként nagyon remek, van játékszoba, chill-out helység, gyerekjátszó, amit csak el tudtok képzelni.
Megjegyzem, az egész utazás során itt aludtam a legjobban - mert minden más szállóban áthallatszottak zajok a többi vendégtől (lépészajok, ajtócsapkodások, fürdőszobai neszek), de itt teljes csend volt. No meg saját ingyenes parkoló, ingyenes wifi.
A szálloda a vasútállomástól egy kilométerre van, a belváros pedig onnan további 4-500 méter. Így akár be is lehet sétálni a belvárosba, de kényelmes-lusta turistaként én elhajtottam a pályaudvarig, ott letettem az autót az ingyenes parkolóban és csak onnan gyalogoltam tovább.
Az első megállóm az új bazilika volt a város legnagyobb mozaikjaival (itt egyébként érdemes megvenni azt a kombinált jegyet, ami minden tovább felsorolt templomban érvényes).
Innen a 18. századi katedrálishoz, illetve a mellette található kis ékszerdobozhoz, a Battisterio Neoniano-hoz sétáltam - ez eredetileg római fürdőnek épült, de az 5. századtól kezdve keresztelőkápolna.
Még elsétáltam a város fő nevezetességéhez, a San Vitale bazilikához is, de útközben annyi akadály volt (fagylaltos-pultok, üzletek, szép fotótémák formájában), hogy bezárt, mire odaértem - de semmi gond, mert másnap reggel kezdhettem ezzel.
2012. március 14, szerda
A reggeli után kicsit eldumcsiztunk a szlovák recepciós lánnyal, aki 15 éve él itt és persze egy pasi miatt jött Olaszországba. Aztán összeszedtem a cókmókom, átgurítottam az autót a város északi csücskébe, mert onnan könnyebb megközelíteni a San Vitale bazilikát.
Azért elég megható ilyen mozaikokon lépkedni:
Mivel annyira sok szépség volt itt, hogy nem fért volna bele akárhány képkockába se, inkább körbevideóztam:
Ha a képeslapok legnépszerűbb szereplőjét, a két madarkát szeretnénk megtalálni, a bazilika bal oldalán nyíló ajtón menjünk ki, át a kis kerten és ott bújik meg a Mausoleo di Galla Placidia.
