Mikonosz

1989. augusztus 9, szerda

Hajnalban érkeztünk meg a szigetre, ahol két furgon várta azokat, akik a kempingbe igyekeztek. Bejelentkeztünk, és nekiálltunk sátorhelyet keresni. Nem volt egyszerű feladat, sötét is volt, tömeg is, végül inkább csak a hálózsákokat terítettük le, arra a pár órára az is megteszi. Reggel kissé kómásan aztán felállítottuk a sátrat, felkaptuk a fürdőruhát, és rögtön belevetettük magunkat a vízbe. Tiszta, szikrázó kék a víz, eleinte imádtuk a parti nyugalmat. De délelőtt újabb és újabb hajók érkeztek, csak úgy ontották ki magukból a fürdőzni vágyókat. Délre már lépni sem lehetett a strandon, így inkább visszavonultunk a sátrak közé, kimosni a sok szennyest és heverészni az árnyékban. A kaja szuper a kemping éttermében, igaz, meg is kérik az arat. Tortellinivel indítottuk a vacsorát, majd óriási gyümölcstálat tüntettünk el.

1989. augusztus 10, csütörtök

Kisse összetörve ébredtem, rég nem aludtam sátorban, no meg az éjszaka sem volt túl nyugodt. Horkolás, magnózás, nevetgélés, miegymás hangjai a közeli sátrakból. Egy csöppet leégtem tegnap, így nem mentem a napra, csak hűsöltünk, beszélgettünk egész nap. Végre Bertram is elemében van, ez a semmittevés az ő világa, míg a romok között rohangálás volt inkább az enyém. Ma is egész nap engem fotózott, már több száz képe lehet rólam. A papája direkt azért adta a fiacskájának a méregdrága fényképezőgépet kölcsön, hogy jó kis diákat készítsen Görögországtól, ehhez képest egy darab kocka nem készült még semmilyen műemlékről, viszont több tekercs dia van már rólam. Kis bolond.

1989. augusztus 11, péntek

Gondoltunk egyet, és beutaztunk a sziget fővárosába. Először is a kempinbol egy kis hajóval Platis Gialosra kell eljutni, a sziget legnagyobb strandjára. A bárkán a felcsapódó hatalmas hullámoktól csuromvizesek lettünk, ami nem lett volna baj, ha nem sós a víz, így viszont mindenhol viszket. Innen busz vitt tovább Mikonoszba, ami egy elragadó kis városka. Szűk sikátorszerű utcácskák, hófehér falu házak, pici kápolnák, kékre és zöldre festett faajtók és ablakok, boltocskák és tavernák tucatjai, rengeteg virág mindenütt. Öreg nénik és bácsik ücsörögnek a házak előtt, szép nyugodt az élet, semmi stressz.

A szobaárak elég húzósak, 6000-nel kezdődnek, jó lesz nekünk a kemping. Este ittunk egy italt, aztán a vaksötétben hazahajókáztunk éjjel, hangulatos volt.

1989. augusztus 12, szombat

Kezdjük megszokni, sőt, talán meg is szeretni a Paradise kempinget, holott első nap nagyon riasztó volt a tömeg. Csomó fiatal, főleg olaszok és amerikaiak, extrém figurák, de jó a hangulat. Kitűnő konyha, gyönyörű strand, mi kell meg. Ma áthajókáztunk a szomszéd strandra, Super Paradise-ra, ami talán nyugodtabb egy kicsit, mint a mienk. Pici kavicsos a partja, elég hideg a víz, de elképesztően tiszta, még akkor is latom a lábfejem, ha már derékig állok a vízben.

1989. augusztus 13, vasárnap

Ma a harmadik strandot próbáltuk ki, a Hell-t. Járjuk meg a poklot is a paradicsom után. Amikor kis hajónk befutott az öbölbe, elégedetten néztünk egymásra. Végre egy igazán kihalt, romantikus strand, néhány nudista homokos férfin kívül sehol senki. Rövid úszkálás után jólesően nyújtóztunk el a homokos parton, de néhány perc után rájöttünk, miért is hívják pokolinak ezt a partszakaszt. Az első kis szellő telefújt minket homokkal, és mint megannyi apró tűszúrás, pattogtak rajtunk a homokszemek. Fél óra múlva fülünk, szemünk, szánk tele lett homokkal és csak jöttek az újabb és újabb fuvallatok. Időnként bemenekültünk a vízbe és alig vártuk a csónakot, ami visszavitt minket a kempingbe, ahol alig győztünk a zuhany alatt megszabadulni a rengeteg homoktól. Pihengettem egy kicsit, Bertram németül duruzsolt hozzam, egy szót sem értettem az egészből, de jóleső volt hallgatni. Érdekes, ha más beszél németül, az olyan csúnyán pattog, ki nem állhatom a nyelvet, ő meg olyan dallamosan, kedves hangon búg nekem.

1989. augusztus 14, hétfő

Tegnap éjjel kisebb tömegverekedés tört ki a kempingben egy hangoskodó fickó miatt, féltem is egy picit. Reggel aztán úgy döntöttünk, megnézzük Deloszt, Apollón szülőhelyét. El is vergődtünk Mikonoszig, ahol nagy bánatunkra kiderült, hogy a deloszi romterület hétfőn zárva van. Így hát csak a fővárosban csatangoltunk, majd délután úsztunk még egy utolsó nagyot a tengerben.

1989. augusztus 15, kedd

Ma reggel pakolás, majd busz a kikötőhöz, és megjött Daliana, a hajónk, hogy visszavigyen Athénbe. Késő este érkeztünk meg, és rutinosan nagy ívben kerültük ki az youth hostelek csalogatóembereit. A már bevált Hotel Artemisben szálltunk meg, ahol a recepciós mint régi ismerőst üdvözölt minket.

1989. augusztus 16, szerda

Reggel szomorúan konstatáltam, hogy máris hámlik a csokibarnára sült bőröm, mit lehet tenni. Megvettük Bertramnak a hazafelé szóló repülőjegyet, kis közelharc árán, mert jóval drágábban akarták eladni, ahogy mi azt gondoltuk. Budapesten anno azt mondták, hogy 14 ezer drachma egy stand by jegy, itt viszont 21 ezret akartak érte kérni, mondván, hogy az a 14 ezres ár csak idefele létezik, Budapest felé nem. Engem viszont nem könnyű lerázni, addig bizonygattam az igazam, míg ők unták meg előbb, és odaadták 14 ezerért a jegyet. A végén még helyet is foglaltak, pedig az végképp nem jár, hiszen épp ezért stand by. Nekem volt már jegyem, ezzel nem volt gond. Délután még elmentünk a National Gardenbe, aztán vissza a szállóba, hajnali 3-ra kérve az ébresztőt...

1989. augusztus 17, csütörtök

Ma ki a reptérre, Bertram nagyon izgult, most repült először, egészen kipirult az arca, csak szorongatta a kezem. A sztyuhi egyszercsak szólt, hogy előremehetünk megnézni a műszerfalat. Otthon pilóta a szomszédunk, és már meg volt beszélve, hogy a mai járaton jövünk, szóljon a kollégájának, hogy hadd utazzunk egy kicsit elöl. Jól sikerült a meglepetés, nagyon tetszett Bertramnak a pilótafülke, aztán leszállás, és már vége is a vakációnak.