Peloponneszoszi félsziget

1989. augusztus 6, vasárnap

Ma hihetetlen tempót diktáltunk magunkat, be kellett hozni az ellazsált időt, hogy legyen pár napunk a tengernél is. Kora reggel megnéztük Mükénében a romokat, ami kb. két kilométeres séta a várostól. Először Atreusz király kincsesházába kukkantottunk be, hatalmas kupolaterem kis sírfülkével, majd a híres oroszlános kapu alatt besétáltunk a palotába, aminek már csak az alapjai vannak meg.

A kilátás itt is gyönyörű a dimbes-dombos környékre. A palota mellett terül el a sírkerület, onnan kerültek elő az aranytárgyak, pl. az Agamemnon maszk is, amit Athénban láttunk. Vissza a szállodába, kijelentkezés, és már buszoztunk is Epidauroszba. Itt az óriási, impozáns színházat néztük meg. A színpad közepét egy kő jelzi, ahol ha leejtunk egy fémpénzt, hangját az utolsó sorban is remekül hallani. Körbesétáltuk az Aszklepiosz szentély romjait, érdekes édes illat terjengett a levegőben, de nem tudtuk meg, mi lehet az.

Este aztán még egy utazás, Olimpiába. Tripoliszig viszonylag simán ment minden, ott aztán öt buszt is el kellett engednünk, egyszerűen nem fértünk fel rájuk, tele voltak kiskatonákkal. Még este tízkor is Tripoliszban dekkoltunk. Bertram szerint innen kellene képeslapokat küldeni, mindenki azt hinné, Afrikában vagyunk. Busz már nem jött több, így itt kell tölteni az éjszakát. Csak 3000 drachmánk van. Ha kifizetjük a szállót, nem lesz pénzünk buszjegyre, reggel viszont már nyolckor jön a busz, amikor még nem nyit ki a bank. Ha megvárjuk a bankot, akkor utána csak délben van busz. Elég patthelyzet, de majd csak lesz valahogy – mentünk aludni.

1989. augusztus 7, hétfő

Reggel felszálltunk a buszra, lesz ami lesz. Lobogtattuk a dollárjainkat, de senki nem tudta, mennyi az árfolyam. A sofőr és a kalauz az ablak felé fordítva nézegették a bankjegyeket, és ordítozva tárgyaltak, mi legyen a teendő. Az utasok is hamarosan beszálltak a vitába, mindenki más árfolyamot kiabált be, mintha valami licitáláson lettünk volna. Mi csak kuporogtunk a hátsó ülésen és vártuk a határozatot. A helyzet végül úgy oldódott meg, hogy az egyik falun áthajtva megálltunk egy bank előtt, végre beválthattuk a pénzünket. Az alig száz kilométeres utat négy óra alatt tettük meg, de nem panaszkodom, csodás tájakon jártunk.

Olimpiába megérkezve megittunk fejenként másfél liter tejet - nagyon szomjasak voltunk és ez volt a legolcsóbb ital -, majd találtunk egy rekordolcsó szobát, 1200 drachma, málló rózsaszín falakkal. Nekünk megteszi. Olimpia egyfajta zarándoklat nekünk. Tavaly épp a szöuli olimpia alatt ismerkedtünk meg, kicsit annak is köszönhetően: én egy olasz szállodában tévét kerestem, és pont Bertramot kérdeztem meg, nem tudja-e, merre van. TV nem volt, jött helyette egy mindent elsöprő szerelem. Megnéztük Zeusz templomát, az egykori edzőterem oszlopait, a Héra templomot, majd a stadiont, ahol futottunk egy tiszteletkört kéz a kézben. Emlékezetes pillanat.

Találkoztunk a francia és a német párral, akiket meg Delfiben ismertünk meg, állandóan összefutunk velük. A stadion után megnéztük még a helyi múzeumot, benne Hermész szobrával, aki a gyermek Dionuszoszt tartja karjában. Tökéletes szépség. Este zuhany, pihenés, vacsora, majd megkóstoltam a görög nemzeti italt, az úzót, ennyi elég is volt belőle.

1989. augusztus 8, kedd

Vissza Athénba. Olimpiába a félsziget átszelésével, busszal mentünk, de most visszafelé a gyorsabb úton, a félsziget északi partján vonatozunk. A pireuszi pályaudvaron rögtön vettünk két jegyet a Mikonosz fele induló hajóra és fel óra múlva mar úton is voltunk, ezúttal a tengeren. A fedélzeten csupa fiatal, és mind valahogy kissé furcsa. Az útikönyv írta is, hogy Mikonosz a kissé elvontabb ifjak nyaralóhelye, de erre a látványra azért nem számítottunk. Egy normális nincs köztük, érdekes lesz az utolsó pár napunk.

HIRDETÉS
PRESS