Ex-NDK hosszú hétvége, 2. nap: Lipcse-Dessau-Quedlinburg

Reggel visszamentem Lipcse óvárosába, hogy nappali fénynél is készítsek néhány képet, pl. a régi Tőzsde (Alte Börse) épületéről...

... valamint a 26 vágányos lipcsei pályaudvarról, amely a legnagyobb Európában a maga nemében. Helyet ad egy 3 emeletes bevásárlóközpontnak is, melyben szerencsére zárva voltak az üzletek, különben nehezen szabadultam volna.

Aztán Dessau felé vettem az irányt (egy órányi vezetés), amely igazi kincs a világörökség vadászoknak, ugyanis egy városkában két totál különböző és izgalmas világörökség is megtalálható, szinte egy utca két oldalán. Ennél egyszerűbben csak Santiago de Compostela katedrálisánál lehet két pipát is a listára biggyeszteni, ott ugyanis a katedrális önmagában is listázva van és mint a zarándokút része is.

Dessau része a Dessau-Wörlitz kertjeit felölelő világörökségnek, amely számos, a környéken található parkot, épületet és kertet foglal magába. A városban a 18. századi Georgium képezi a részét az összesen 18 hektárnyi parkrendszernek. A park rendkívül népszerű a helyiek körében is, főleg így vasárnap lévén jó sok kocogót, kutyasétáltatót és kisgyerekes családot láttam bóklászni a csodálatos erdőben.

Itt is több épület található, pl. a régi kastély:

Még ennél is izgalmasabb Dessau másik nevezetessége, a Bauhaus Épület, illetve az ehhez kapcsolódó mesterházak.

Kikocsikáztam a Kornhaushoz, a város első számú étterméhez (melyet az Elba partjára tervezett Carl Flieger, Gropius egyik tanítványa), de az sajnos zárva volt. Így a Bauhaus Épület büféjében vettem fokhagymás-olajos tésztát - legalább addig is élveztem a napsütést és a pompás épület látványát.

Kis szieszta, aztán ismét autókázás, másfél óra Quedlinburgba. Itt mindenekelőtt lerúgtam a szandált a lábamról, belebújtam a fürdőruhába és elnyúltam a parkban - nincs az a gótikus templom, ami prioritást élvezett a nyár talán utolsó verőfényes vasárnap délutánján egy kis napozással szemben. Muszáj elraktároznom egy kis D-vitamint a télre. Ráadásul Janet Evanovich újabb remekművét olvasom (5. rész), amin hangosan nyerítve kell röhögni.

Aztán csak összeszedtem magam és nekivágtam az óváros macskaköves utcáinak. Elégedetten állapítottam meg, hogy erre jó a világörökség gyűjtés - e nélkül az életben nem jöttem volna Quedlinburgba, pedig kis mesebeli városka. Máshol is vannak ilyen fagerendás házak, de itt annyira komolyan veszik őket, hogy egy darab modern építmény vagy McDonalds se tolakodott a városfalakon belülre.

Felmásztam a várba is, hogy felülről is megcsodáljam a háztetőket:

Este a szállással szemben elterülő park kis éttermében vacsoráztam.

Itt biztos olvasták az írásomat a design kiegészítők fontosságáról, mert ezzel a só- és borsszóróval már egyből levettek a lábamról.

Egy zöldséglevessel indítottam, aztán tháj halat kértem. Kicsit megnehezítette a választást, hogy csak német nyelvű étlap volt, ahol viszonylag kevés ismerős szó volt, de a fisch-t felismertem és gondoltam, abból csak nem lesz gond, főleg így folyó mellett. Az ízetlen főtt galuskával és a meglehetősen unalmas salátával nem tudtam mit kezdeni, de a hal nagyon érdekes volt: félbevágott kis fügéket tettek rá, amelyre sajtot sütöttek. Isteni volt így együtt.

A szállásom egy igazi tipikus helyi házikóban van, a Stadt-Gut-Hotel Im Propstei-Vorwerk-ben (ez a teljes neve, nem túl felhasznlóbarát módon), ahol egy egyágyas szobácska büféreggelivel 50 euró.

A szobám már nagyobb a tegnapinál (de azért még emlékeztet egy cellára) és ma már saját fürdőszobával is büszkélkedhetek.