Orosz nyelvi tábor – Krasznodár, 1986

Krasznodár

Az egyetem orosz szakán finom ultimátumot kaptunk – a felsőfokot csak az kapja meg, aki részt vesz egy egy hónapos intenzív tanfolyamon, Krasznodárban. Akkor még nem tudtuk, mi vár ránk, így vállat vontunk és bevállaltuk. Aztán eljött az indulás napja…

1986. február 1-3.

Kísérőtanárunk, Teofilné (Gabi néni) ideges szervezkedése ellenére is sikerült elhelyezkednünk a vonaton es kigördültünk a Keletiből Moszkva felé. A végtelennek tűnő utazás unalmát kártya-partikkal igyekeztünk oldani. Az étkezőkocsiban meglepően hosszú étlap volt, de a valóságban csak egyféle húsos fogás. Moszkvában mínusz 15 fokos hideg, a fülem, az orrom és a lábam teljesen megfagyott, mire befutott a reptérre menő busz. A váróteremben három óra hosszat kaviáros szendvicseket majszoltunk, őrületesen olcsó volt.

Kiderült, hogy a repülőjegyünk nem érvényes, ezért Teofilné beutazott a városba szervezkedni. Közben mégis jó lett a jegy, és indult volna a gép, engedelmesen be is szálltunk, pedig útlevél sem volt nálunk, azokat Teofilné magával vitte. Ezt a kis áldozatot meghoztuk volna, hogy megszabaduljunk tőle, de nem sikerült. Futva még ő is elérte a gépet.

Krasznodarban mínusz tíz fok. Nyikolej volt kirendelve az egyetemről, hogy a szálláshelyünkre kalauzoljon minket. Mosolyogva mesélte, hogy egy új, modern kollégiumban lakunk, ahol a többi külföldi diák. Amikor megláttuk a szürke, lepattant épületet, egyszerűen nem jutottunk szóhoz. De az igazi döbbenet akkor vett erőt rajtunk, amikor belülről is megszemléltük szobáinkat. Három vassodronyos ágy, kopott asztal, vattával, papírral betömködött ablak, ami még így is cúgos volt. Függöny, szőnyeg, ilyesmi sehol, ellenben egy óriási vörös zászló a sarokban.

Krasznodár orosz tábor

Bogarak, molylepkék tömkelege, kosz mindenütt. Órákig takarítottunk, hogy elviselhetőbbé tegyük a helyzetet, az ágytakarókat pedig felerősítettük az ablak elé függöny gyanánt. Nyikolaj gyárlátogatást, diszkót, rock koncertet ígér, amiért cserébe műsoros magyar estet kell majd adnunk. Szép kilátások.

1986. február 4, kedd

Valamelyest javult a helyzet. Egy másik emeleten találtunk egy zuhanyrózsát, úgy tűnik, az egész épületben egy van. Illetve nemcsak rózsa, hanem a hozzá tartozó cső is egyben. E nélkül teljesen használhatatlan a zuhanyzó, mert a derékmagasságig érő csőből nagyon alacsony nyomással jön a víz – erre kell ráerősíteni a cső másik felét a rózsával, ami ezek szerint hiánycikk. A WC-be is újítottunk egy villanyégőt, így már lehet látni.

Kimentünk megnézni a városközpontot, ami egy üres tér, nagy vörös plakáttal. Elég hamar letudtuk a városnézést.

Krasznodár orosz tábor

Délután eligazítás az egyetem, holnap kezdődik a tanítás. Este vecser, azaz műsoros est volt. A kollégiumban kijelölt összekötőnk, Oleg mondott egy beszedet, majd egy VIT résztvevő élménybeszámolóját hallgattuk meg. Kicsit más élményei voltak, mint nekem. „Én a szocializmus híve vagyok!”, fejezte be a beszédét, nem mintha ez nem lett volna nyilvánvaló addig is. A beszéd utáni diszkó teljes érdektelenségbe fulladt, inkább passziánszt játszottunk a szobánkban.

Krasznodár orosz tábor

1986. február 5, szerda

Délelőtt gyárlátogatás. Egy bútorgyárat néztünk meg, ami az igazgató szerint 80 százalékban automatizált. Gépet alig láttunk, élőmunkát annál inkább. Mindenki kapott prospektust és jelvényt ajándékba.

Délután megkezdődtek az órák, ország-ismeretet, nyelvtant, fonetikát és társalgást fogunk tanulni. Az ország-ismeret előadás jellegű, mind a tizennyolcan ott vagyunk, a többi tantárgy kiscsoportos formában lesz. Ma rögtön el is maradt az első óra, mert nem jött be a tanár. Este szomorúan vettük észre, hogy eltűnt a zuhanyrózsánk, indulhattunk megint megkeresni. Rá is találtunk, felszereltük, viszont akkor rájöttünk, hogy eldugult a lefolyó. Egy vödör fogantyúját törtük le, hogy kikaparjuk a lukat, csaptunk egy kis zajt éjjel, mire szétvertük a vödröt. Miután mindenki megfürdött, gondosan elzártuk a zuhanyrózsát egy szekrénybe, ezentúl jobban vigyázunk rá.

1986. február 6, csütörtök

Ma voltak már órák, három is. Este az Intourist étterembe mentünk, ahol elég sokáig kellett próbálkozni, hogy bejussunk. Nagyon előkelő, mármint helyi viszonylatban, és rettentő olcsó. Előételeket ettünk, bifszteket, vodkát és bort ittunk, de szabad szemmel alig látható összeg volt a számlán. A tánczenekar menő olasz számokat játszott, be is álltunk a parkettre. Urak voltunk.

Krasznodár

Éjjel fel egyre értünk haza, alig akartak beengedni minket, aztán csak szóbeli figyelmeztetést kaptunk a késésért, tizenegykor van ugyanis takarodó. Felírtak a nevünket valami könyvbe. A fiúk levertek egy lámpát a folyóson, túl alacsonyan lógott, úgyhogy ma is volt csörömpölés és romtakarítás, a korábban szétvert vödörbe tüntettük el az üvegdarabkákat.

Krasznodár

1986. február 7, péntek

Délig alvás, délután órák, ez a rutin menetrend. Fonetika órán volt egy csomó szó, amit nem ismertünk, azokat kellett felolvasni egy magnóra, aztán visszahallgattuk egymást. A legviccesebb István szalagja volt, tele olyan mondatokkal: hát ez meg mi a lófasz? A menzán új ínyencséget fedeztünk fel, gyümölcsös joghurt, egész jó. Igazán egészségesen élünk, mert a kajáldában csak a saláták és a tejtermékek ehetőek. A nyelvtanórán a mozgást jelentő igéket tanultuk, kis műanyag repülővel és játékvillamossal szemléltettek őket, majd megfulladtunk a visszafojtott röhögéstől.

Éjfélkor, mint ahogy azt az első nap bevezettük, ünnepélyesen meghallgattuk a himnuszt és bejelöltük a naptáron, hogy megint eltelt egy nap. Főztünk levest otthonról hozott burgonyalevesporból, mert valamit azért enni kell.

Krasznodár

1986. február 8, szombat

Délelőtt alvás, délután órák, még most, szombaton is. Este a fiúk megint tudtak szerezni egy üveg vodkát. Ez persze nem úgy megy, hogy besétál az ember a boltba és vesz, ugyanis országos alkoholtilalom van, ráadásul Krasznodár ennek amolyan mintavárosa. Fejenként csak egy üveg bor jár mindenkinek, erősebb alkoholból semmi. Azt az orosz kollégistáktól lehet beszerezni viseltes tornacipőinkért, farmereinkért. A boradagért órákig kell sorban állni, és be kell mutatni egy igazolványt. Ez elég nehézkes, akkor már egyszerűbb beülni az Intourist étterembe. Itt aztán lehet inni, csak enni is kell hozza. Lassan belejövünk a szabályokba.

1986. február 9, vasárnap

Ma délelőtt egy helyi úttörőházban voltunk, ahol 10-12 éves kisfiúk és kislányok adtak nekünk műsort. Szegények alig bírtak kimondani, mennyire utálják az imperializmust. De az édes volt, amikor énekeltek.

Krasznodár

Majd csillogó szemekkel megkértek minket, énekeljünk mi is. Nem igazán voltunk erre lelkileg felkészülve, de gyerkőcöket nem bánt meg az ember, elénekeltünk hát pár dalt. Ebéd után egy páran meghívtuk Oleget egy kávéházba, hogy kifaggassuk pár dologról. Például milyen itt a lakáshelyzet. A lakás vagy a földterület ingyenes, az építőanyagot pedig jelképes összegért kapja mindenki. Ezt falun a szövetkezet adja, városokban a vállalat. Micsoda jóléti állam.

1986. február 10-13

Egyhangúan telnek a napok. Éjjel iszunk és kártyázunk, délig alszunk, aztán délután órák vannak. Ma este az egyik lánynak szülinapja volt, vettünk egy tortát és almát. Ennyit sikerült beszerezni a nagy alkalomra. Hatan ünnepeltünk, mi hárman lányok, akik együtt lakunk és a szomszéd szobában lakó három fiú, eléggé összeszokott már kis csapatunk. Leveskockákból erőlevest főztünk, és rántottát sütöttünk, ez volt az ünnepi menü. Oleg egy tábla nyugati csokival állított be, rejtély, honnan szerezte. Ezzel együtt nem tombolt a buli.

Krasznodár

1986. február 14, péntek

Ma este színházba mentünk, saját szervezésben, a hatos fogatunk. Strauss Denevérje volt a program, kell valami kultúra. Kicsit elkéstünk, így be kellett csörtetni, de ezzel nem voltunk egyedül. Nincs az a nagy flanc. Kabátban, bakancsban ülnek az emberek a színházban, ölükben barna papírba csomagolva az uzsonna. A zenekar hamis volt, a táncosok csak botladoztak, szinte fájt nézni. A harmadik felvonást már nem is bírtuk ki, elmenekültünk.

Az Intouristba megint nem akartak beengedni minket, valami undorító pacák akadékoskodott, de végül sikerült bejutni. Szokás szerint kikértük a hat előételt és az üveg vodkát. A nyálas pincér vigyorogva tett le az asztalunkra négy üveg bort, három kancsó narancslét és egy tál almát. Mi csak néztünk, aztán leesett, hogy itt most szívatnak minket, és annyi kaját fognak kifizettetni velünk, amennyit nem szégyellnek. Ahogy próbáltunk tiltakozni, közölték, nem értenek minket, ami röhejes volt, hiszen Tóni szinte anyanyelvi szinten beszéli a nyelvet, Moszkvában nőtt fel. A pincér csak hajtogatta, hozzunk tolmácsot, ha valami bajunk van, majd rányomott még az asztalra kilenc előételt és a vodkát. Ekkor már szikrázott a szemünk és nagy alku kezdődött: az almát és a fele bort visszavitték. A többit meg azért is megettük az utolsó falatig – ha kifizettetik velünk, akkor inkább elpusztítjuk, ha belebetegszünk is.

1986. február 15-16.

Tegnap és ma a műsorunkat próbáltuk, este jött el ennek az ideje. Az Újra itt van dallal kezdtük, aztán Tóni köszöntőt mondott. Jött pár népdal, Tavaszi szél, meg ilyesmi, aztán kocsmadalok. Iván az egyetemről mesélt, majd vetélkedőt szerveztünk. Kérdések Magyarországról és ügyességi feladatok. No meg nyelvtörők: ki tudja többször elmondani, sárga bögre görbe bögre. Szegény oroszok megizzadtak. Nem arattunk tomboló sikert, de mi elég jól szórakoztunk és túl vagyunk rajta. Utána dizsi, helyi szokás szerint nem párosával, hanem mindenki egy körben. A DJ-nek volt egy pár Neoton nótája, ettől egész felderültünk.

Krasznodár

1986. február 17, hétfő

Kirándulás Novorosszijszkba. Jó három óra buszozás után értünk oda, majd a buszból megnéztünk vagy egy tucat háborús emlékművet. Mást nem is nagyon láttunk.

Krasznodár

Ebéd után kiszállhattunk végre a buszból a tengerparton, sütött a nap, egészen megkergültünk, csak rohangáltunk fel-alá a hirtelen jött jó időtől. Etettük a sirályokat és vigyorogtunk. Hazafele a buszon végig énekeltünk, még néhány óvodás dal is sorra került.

1986. február 18-21.

Őrületesen lassan telnek a napok. Tegnap este egy üzbég rock koncerten voltunk, erre szokták azt mondani udvariasan, hogy érdekes. Népviseletben játszottak, nagyon kidolgozott műsort. Kezdünk egyre infantilisebbek lenni. Lekapcsoljuk a villanyt, ha a valaki a WC-n ül, egymás szemébe húzzuk a sapkát, ujjal lövöldözünk egymásra a folyóson. Azt hiszem, kínlódik a csapat. Ebbe bele lehet őrülni.

Teofilné időnként megjelenik a folyóson, ilyenkor pánikszerűen menekül mindenki. Igyekszünk elbújni oda, ahol a legkevésbé valószínű, hogy bejön. István megjegyezte, a katonaságnál élt meg ilyesmit, amikor a reggeli torna idején tízen szorongtak a WC-ben. Ma éjjel Valerkánál múlattuk az időt, ő afféle helyi főnök lehet, van mindene: lekvár, halva, vodka. Ő és Oleg szokta közvetíteni a cserekereskedelmet, melynek során minden nélkülözhető ruhadarabunkat már elkótyavetyéltük vodkára.

1986. február 22, szombat

Ma hajnalban négykor kerültünk ágyba és hatkor arra ébredtünk, hogy a Tóni pizsamában vizet lapátol a folyosón. A zuhany ugyanis este nem működött, és véletlenül nyitva hagytuk a csapot. Hajnalban megjött a víz, elárasztott mindent, óriási tócsák álltak a szobáinkban és a folyosón. Ahogy még kómában lenéztem az ágyról, csak azt láttam, hogy vízen úszik a papucsom. Azt hittem, még álmodom, de nem. Nagy nehezen rendet tettünk, aztán nyolckor újra riasztó, elájult egy lány. Nagyon fájlalta a hasát már napok óta, nem tudott WC-re menni. Teofilné pánikban rikácsolt, hogy ez tuti vakbél és azonnal műtsék meg. Szinte már el is temette. Jöttek is a mentők, bevitték kórházba, kapott beöntést és rendben lett, túl lettünk az ijedtségen.

Délután az egyik lánnyal elmentem egy templomba és végigálltam egy három órás pravoszláv misét. Azt hittem, ott fagyok meg, iszonyú hideg volt, és rogyadoztam a fáradtságtól. De úgy voltam vele, hogy ha az a sok idős nénike kibírja, akkor én is, és egyszer már csak kíváncsiságból is végignézem. Valóban gyönyörű volt. Nem volt úrvacsora, viszont itt is kivonult mindenki az oltárhoz. Ott egy képet és egy Bibliát csókoltunk meg, és egy keresztet kentek olajjal a homlokunkra. Este kicsit más műfaj, dizsi, aztán hajnali ötig dumcsiztunk és kártyáztunk.

1986. február 23-24

Vasárnap alvás, majd késő este utazás Jerevánba. Vége az iskolának, jön a megérdemelt pihenés, egy kis örményországi kirándulás. Késő éjszaka érkeztünk meg, de biztató volt a látvány, hogy egy igazi nagyvárosba érkeztünk. Fények, magas épületek, miknek tud örülni az ember. A szálloda egyszerűen gyönyörű. Percekig ujjongtunk. Kétágyas, tágas szobák, világos falak, sötétbarna bútorok, rengeteg hely pakolni, olvasólámpák, fotel, tiszta zuhanyzó, fejenként három törülköző. A szobához kis előtér is tartozik, fogas, ruhakefe, cipőkefe, egyszerűen szenzációs luxus. Az óriási erkélyről kilátás. Ez utóbbi mondjuk elég furcsa. A luxusból egy nyomortelepre látunk.

Jereván

Ma szabadnap volt, bejártuk a várost. A Lenin téren indult a program, a főteret itt is így hívjak, mint minden más városban. Ragyogott a nap, féktelen jókedvünk volt. A térről nyílik a főutca, Lenin prospekt. Tüzes örmény ifjak eredtek a nyomunkba. Nem bántottak, de folyamatosan követtek, beszéltek a lányokhoz, kicsit féltünk is. Találtunk egy óriási épületet, egy járókelő világosított fel minket, hogy az az operaház. A megkérdezett néni bevállalt további idegenvezetést is, elvezetett minket a stadionhoz, majd a mellette levő parkba, ahol szép kis sétányok vannak. Közben végig kémleltük a horizontot, hol lehet az Ararát, a város büszkesége. Sokan látni véltek, de mindenki máshol. Elbúcsúztunk a nénitől, és bevetettük magunkat a piacra, ahol mindent végigkóstoltunk. Rengeteg édesség volt, a legfinomabb valami mogyorós rúd. A torkoskodás után egy vegetáriánus étteremben ebédeltünk, bablevest, babsalátát és babkását. Este vodkázás a fiúkkal, majd vacsorára saslik.

1986. február 25, kedd

Egész napos kirándulás a környező hegyekbe, a kolostorokhoz. Először Garni, I. századból való görög pogány templom. 24 oszlopa a 24 órát jelképezi. Közelében egy fürdőt is feltártak, láttunk ott pár mozaikot. Innen néhány kilométerre van Geghard, ősi keresztény templom, festői sziklafalak között. Belül félhomály, kevés díszítés, rendkívül hangulatos.

Geghard

A hangulatot kicsit rontotta, hogy néhányunknak hihetetlen hasmenése volt, talán a tegnapi torkoskodás miatt, rendes WC persze sehol, csak undorító pottyantós lukak, van, ahol még ajtó sem volt előttük. Ebéd a szállóban, majd délután Ecsmiadzin volt a program, az örmény vallási központ. Először egy VII. századi kis templomot láttunk, kereszt alakú egyszerű építményt, nagyon tetszett. Idős örmény bácsi játszott az orgonán. Egy sír is nyílt a templomból, lementünk a lépcsőkön, mind a 18-an lent szorongtunk a pici teremben, ahol egy lányt temettek el keresztény hite miatt a pogányok. Innen mentünk át a tulajdonképpeni vallási központba, a katedrálishoz. Egy udvar körül templom, papnevelde, paplak, szobrok, emlékművek, több építmény. Igencsak díszes templom, óriási faragott szószékkel, csillárokkal, festményekkel. A hátsó részben múzeum, ahol régi bibliákat, díszes kereszteket, ősi papi öltözeteket állítottak ki. Remek nap volt, gyönyörű vidék ez, gazdag kultúrával és történelemmel.

Krasznodár

1986. február 26, szerda

Reggel csoportos program egy könyvgyűjteményben, ahol régi örmény írásokat őriznek. Több évszázados könyvek, melyek még mindig tökéletes színekben pompáznak. Az idegenvezető szerint azért, mert a festékek csak természetes anyagokból készültek, ásványokból, növényekből.

Innen a város legelegánsabb éttermébe, az Ararátba mentünk ebédelni. Hosszú, fasírtszerű húst kaptunk, ami nagyon vékony kenyérszerű tésztába volt tekerve, előtte bableves. Isteni volt. Délután szabad, én becéloztam a Modern Művészetek Múzeumát, jó választás volt. Két szinten, szintenként öt-hat kör alakú terem, néhány igazan remek festménnyel. A legjobban egy olyan kép fogott meg, amin szürke, kietlen, félhomályos táj volt, távolban pici templom, aminek a nyitott ajtaján keresztül az oltárra látni, ahol gyertya ég. Ennek lángja volt az egyedüli színes pont a képen, nagyon hatásos volt. Délután négykor indultunk a reptérre, ötkor indult a gép, pedig szívesen maradtunk volna meg.

1986. február 27, csütörtök

Pontosan 24 órát késett a gépünk. Egy irgalmatlanul hosszú éjszakát és egy végtelenül lassan vánszorgó napot töltöttünk a váróteremben. Először azzal hitegettek minket, hogy este 11-kor elindulunk, csak hat órás a késés. A városba nem engedett vissza minket Teofilné, így ettünk-ittunk a büfében. Amikor az is bezárt, már csak kártyázni tudtunk. Tizenegykor aztán kiderült, hogy csak reggel nyolckor megyünk. Az Aeroflot felajánlotta, hogy fizeti a szállodát, de Teofilné közölte, nem hagyjuk el a repülőteret.

Krasznodár

Őrjöngtünk, de nem tudtunk mit tenni. Még ha ki is szöktünk volna, a reptéren se busz, se taxi, gyalog mégsem indulhatunk neki éjjel. Összetolt székeken próbáltunk meg aludni, reménytelen volt. A hideg ellen vodkával védekeztünk, és már ínhüvelygyulladást kapok a pasziánsztól. Hajnali hatkor egy csomóan csörtettek a váróba, ekkor már zajos tömeg is volt. Csoportok jöttek, csoportok mentek, csak mi maradtunk még mindig a teremben. Délután egyre ígérték az újabb indulást, de mi csak legyintettünk. A váró büfése már annyira sajnált minket, hogy ingyen adta a teát.

Krasznodár

Az Aeroflot egy ebédre hívott meg minket, és délután ötkor megtörtént a csoda, elindultunk. És abban a pillanatban, a gép felé masírozva megláttunk egy hegyet. Az Ararát! Gyors fotó, aztán kisebb verekedés az őrökkel, akik megpróbáltak elkobozni a filmet, mondván, reptéren nem lehet fotózni. A filmemet csak a testemen keresztül. Elszántságomat látva meghátrált a kiskatona. Este tízre visszaértünk meghitt otthonunkba, a krasznodári koleszba.

1986. március 2, vasárnap

Hosszú alvás után pénteken még be kellett menni az egyetemre dolgozatot írni. Négyest kaptam. Este búcsúitalok, a vodkába már nincs narancslénk, de akadt sűrített paradicsomkonzerv. Egy idő után mindegy. Tegnap utolsó séta a városban, képeslapírás az utolsó pillanatra hagyva. Egy Natasa nevű koleszes lány megtanított pirogot sütni, egész jól ment. Este vecser, átadtuk a tudnivalókat a minket váltó csoportnak. Az esti diszkóban dalt küldtünk Olegnek, könnyekig meghatódott és szorosan ölelte a mellette álló lányokat. Mert szép körben táncoltunk, összekapaszkodva, mint mindig.

Krasznodár

Hajnalig mulattunk, ma pedig indulás haza, vége a mi kis orosz tanfolyamunknak. Kevés orosz szóval, de sok élménnyel gazdagodva tér haza kis csapatunk. Ferihegyen zokogva borultam szüleim nyakába – ilyenre még nem volt példa, de hatalmas megkönnyebbülést éreztem, hogy hazaérkeztem.

Ha tetszett ez a retro orosz beszámoló, olvasd el ezt is:

Moszkva, Világifjúsági és diáktalálkozó (1985)