Egyen-hivatalnokok és alternatív ifjúság Tokióban

2003. augusztus 20, szerda

Nemzeti ünnepünket most nem tűzijátékkal ünnepeltem, hanem átrepültem Tokióba. Rém lassú volt az útlevélkezelés és minden utas minden bőröndjét kinyitották, így eltartott egy darabig, mire kiszabadultam a reptérről. A városközpontba vezető gyorsjáratra kb. 30 dollár a jegy. Jó kétórás buszozás után egy szállodához érkeztem, ahol kedves barátnőm és druszám, Évi várt, aki pár évet Japánban dolgozik. Néhány napig nála lakom majd, mielőtt csatlakozom a csoporthoz, akikkel majd körbeutazzuk az országot. Remek helyen lakik, igazán nagy házban, jut nekem hely bőven. Lepakoltam, vacsora, majd elnéztünk a Shibuya városrészbe. A Lonely Planet szerint ez a városrész olyan, mintha a 35 év felettieket kitiltották volna innen, és valóban.

A szerényen, rendesen, egyformába öltözött koreaiak és a hasonlóan homogén japán hivatalnokok után szinte mellbevágó volt a tokiói ifjak alternatív ruha- és hajviselete. Fotótémában nem volt hiány.

2003. augusztus 21, csütörtök

Tokiót majd holnap fedezzük fel Évivel, mivel szabadnapja lesz. Ma egy kirándulást tettem Kamakurába, amely az ország fővárosa volt 1185 és 1333 között. A főpályaudvartól úgy 50 perc az út vonattal (780 yen). A kamakurai állomáson levő turistainformációnál kitűnő térképet kap az ember, és az alapján könnyen körbesétálhatóak a városka nevezetességei. Elsőként az óriási Buddha szobrot látogattam meg, a város fő jelképet. A bronzból készült szobor 1243-ban épült, 11.5 méter magas, 125 tonnát nyom. Szinte csak én voltam olyan maradi, hogy fényképezőgéppel készítettem a fotóimat - a japánok többsége a mobiltelefonját emelte a magasba, nem bajlódtak ilyen ősrégi, nehéz gépekkel, mint én.

Innen a csendes, meghitt Hasedera templomhoz sétáltam, melynek kertjében több száz apró szobor áll, a meg nem született gyermekek emlékére. Az elvetélt, vagy abortuszon átesett asszonyok, kendőkkel, bizsukkal kedveskednek a szobroknak. Ezután megnéztem a Tsurugaoka Hachimangu szentélyt, majd a Kechoji templomot, melynek jóval visszafogottabb a díszítése.

Elidőztem egy kicsit a csendes kertben, majd még átsétáltam az Engakuji templomhoz. Épp kitörőfélben volt a vihar, no meg már igencsak meg is éheztem, visszavonatoztam hát Tokióba. Az állomáson egy leves-kifőzdében ebédeltem sok-sok teljesen egyformának tűnő kis japán hivatalnokkal. Csak egyféle étel volt, és állva kellett fogyasztani, én voltam az egyszem nő, furcsa volt egy kicsit. A leves viszont isteni volt, csak egy kicsit zavart, hogy mindenki rettentően szürcsölt körülöttem - de az útikönyv szerint ezt így kell. Évi este még elvitt egy rettentő jópofa helyre, ahol futószalagon jön a sushi. Ül az ember a hosszú bárpult mellett és csak leemeli a szemmagasságban levő futószalagról, ha szimpatikus haldarabkát lát. Az árakat a tányér színe jelzi, a kétdarabos adatok 170-450 yen között voltak. Távozáskor összeszámolják, a különböző színű tányérokból hány tornyosul az ember előtt, és ez alapján kell fizetni.

2003. augusztus 22, péntek

Nekivágtuk Évivel a városnak. Mindenekelőtt a Senso-ji templomot néztük meg, a város fő szentélyét. A kapu és a templom közti kis bevásárlóutcán millió portéka közül válogathat a szuvenírre áhítozó turista. A kimonótól a süteményeken és evőpálcikákon keresztül a szamurájkardig minden kapható. Évi mindkettőnknek vett egy kimonót ajándékba, szépek leszünk este. A templom előtti nagy füstölőtartó előtt néhányan szorgosan próbálták a füstöt magukra terelni, mivel ez a jó egészséget hivatott megőrizni.

A templom egy ősrégi, 628-ból származó Buddha ábrázolást rejt, de hogy valóban ott van-e, sajnos nem tudhattuk meg, hiszen nem mutogatják a földi halandóknak. A közeli állomáson hajóra szálltunk és lecsorogtunk a felhőkarcolók negyedébe. Leginkább a Tokyo International Forum impozáns épülete fogott meg, bár nem tudom, az irodáknak hol jutott hely: az egész úgy néz ki, mint egy hatalmas átrium.

Sétáltunk a Gion negyedben, majd a Harajuku állomás környékén. Itt, különösen a Takeshita-dori utcácskában vannak a legelképesztőbben öltözött tizenévesek. Bár már holtfáradtan, de még elsétáltunk a közeli Meiji-jingu templomhoz, aztán hazaestünk.

HIRDETÉS
PRESS